Győzedelmes csicsókakaland

2013.12.05. 11:30 - Czauner Péter

"Ebbe a kertbe csicsóka pedig nem kerül!" – mondta ellenmondást nem tűrve kerti ügyekben már edzettnek mondható urbánus feleségem, miután egyik felvidéki kalandozásomból nejlonzacskónyi csicsókagumóval tértem haza. A göcsörtös bögök láttán talán igazat is adhattam neki, hiszen oly’ kevés ideje van, hogy azt a konyhában múlassa, miközben finomságokat kell készíteni kényes ízlésű leányainknak és tömegételt az udvarlóknak. A szerzeményt tavasszal meg sem kóstoltuk.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPG

Sebaj, hamar terv készült a gumók tudományos használatáról. Ha nem is értem el gyors gasztrosikert, legalább kicsiben megismerem a szép nevű növényt.  Az ellenállás majd enyhül, gondoltam, ha előállok a bő terméssel és ragyogó népi receptjeimmel, mert a csicsóka igen egészséges étek: nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmixot is könnyedén lehet kotyvasztani.

elolvasom

3 komment Címkék: komposzt csicsóka czauner péter gumó Helianthus

Borbálaságok

2013.12.04. 10:00 - sztroberri

A mai névnaphoz több növény, hiedelem és szokás is kapcsolódik. Ezek közül talán a borbálaág a legismertebb: sok helyen cseresznyefaágat, máshol kilencféle (vagy ahány van a kertben) gyümölcsfa- vagy orgonaágat tesznek vízbe. Ha karácsonyra kivirágzik (ki szokott), akkor újévre férjhez mennek az eladósorban lévő lányok.

DSC_0352.JPG

A szokás Szent Borbála legendájához kötődik, aki pogány apja akarata ellenére keresztelkedett meg, és választotta Krisztust örök vőlegényül. Apja ezt nem tudta megbocsájtani, lányát a provincia prefektusa elé vitte. Borbálát börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, de a legenda szerint Krisztus a Paradicsom virágaiból koszorút helyezett a fejére, amitől sebei minden reggelre begyógyultak, és más csodák is történtek.

Szent Barabara a toronyban.jpg

Végül lefejezték, az ítéletet saját apja hajtotta végre. Meg is bűnhődött érte, mert hazafelé villám sújtotta halálra.  

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: gyógyhatás C-vitamin borbálaág borbálafű téli tormafű

Szerszámok téli hadrendben

2013.12.03. 13:00 - kapanyél

Ha kertünket felkészítettük már a télre, ideje eltenni a szerszámokat is. Amennyiben az utolsó fűnyírás után nem tettük meg, akkor most tisztítsuk meg a fűnyírót: kefével távolítsuk el a rátapadt fűmaradványokat, és ellenőrizzük a késeket, hátha újra kell élezni őket. A benzines fűnyírót lehetőleg üres tartállyal tegyük el.

A kerti locsolócsövet se hagyjuk kint, nehogy a fagy megrepessze, inkább összetekerve akasszuk fel a szerszámos kamrában, sufniban, garázsban, kinek mije van. Ha nincs, építhetünk is egy kis helyeset, pl. ilyet:

házikó.jpg

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: fűnyíró raklap hólapát kerti szerszám

Régi népélet naptára

2013.12.02. 09:16 - pitypalang

Mzes-adventi-koszor-2-2009.jpg

December - Karácsony hava

49. hét:

- december 4. (Borbála): Ha a Borbála napján vízbe helyezett cseresznyefaág ("borbálaág") karácsonyra kivirágzik, az eladó lánynak közeli házasságra van kilátása. Vághatunk mellé aranyvesszőt, meggyfaágat, orgonát, bármilyen gyümölcsfaágat a kertből, így szép virágos csokrunk lesz karácsonyra. Igaz, az orgonának csak a levelei hajtanak ki, de az is nagyon mutatós.

Borbála-napkor többféle tevékenység is tilos: nem szabad fonni, mert ha rokkához nyúlnánk, Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Akárcsak Luca-napkor, nem szabad varrni sem, mert bevarrnánk a tyúkok fenekét.

- december 6. (Miklós): A Miklós-napi időjárás mutatja meg, mi várható karácsonykor: ha Miklós napján hó esik, vége az enyheségnek.

- december 7. (Ambrus): Ha a fagy elmarad, és enyhül az időjárás, karácsonykor jeges idő lesz.

Ambrus a méhészek és mézesbábosok védőszentje. A legenda szerint csecsemőkorában egy méhraj vette körül az udvaron. A méhek ellepték a bölcsőt, bemásztak a gyermek szájába is. Anyja ijedtében felkiáltott: Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle! A csecsemőnek semmi baja nem lett, és a jóslat is bevált: Ambrusból püspök és nagyszerű szónok lett, a "mézajkú prédikátor".

Szólj hozzá! Címkék: időjárás fagy hiedelmek régi népélet naptára borbálaág

Régi népélet naptára

2013.12.01. 10:00 - pitypalang

Mzes-adventi-koszor-2-2009.jpg

December - Karácsony hava

48. hét:

- december 1. (Elza): "Elza-napi éles szél, négyheti széllel jár." A meteorológiai tél kezdete. Ilyenkor fogták be a gazdasszonyok hizlalásra a karácsonyi pulykát.

Advent első vasárnapja. 

Szólj hozzá! Címkék: tél szél régi népélet naptára

Mit csináljunk a hétvégén?

2013.11.30. 09:00 - pitypalang

Borúsan indul a szombat, de az időjósok szerint a hétvégén többször előbújik a nap, igaz, melegíteni már nem nagyon fog. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a reggeli köd hamar felszáll, és mire Tatára érünk a Vadlúd Sokadalomra, már tiszta égbolt alatt figyelhetjük a vadludakat és más vízi madarakat az Öreg-tavon. Ezt az alig 2 km2 felületű mesterséges tavat az északi költőterületekről a Kárpát-medencébe érkező vízi madarak már évszázadokkal ezelőtt felfedezték maguknak, és azóta is minden évben tízezrével érkeznek ide a téli hónapokra. Tavaly számuk meghaladta a 43 000-et, idén is hasonló rekord várható. Pedig már eddig is egyedülálló látványosság volt Európában, hogy madarak egy város kellős közepén alakítsanak ki pihenőhelyet.

tatai vadlúd.jpgFotó: Csonka Péter

Napközben sok program szórakoztatja a közönséget, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg délután végre madarak tízezrei húznak be a tóra. Lesznek érdekes előadások, madármegfigyelés, gyűrűzés, gyerekprogramok. A tavalyi hatalmas élmény volt, úgyhogy mindenkinek szívből ajánljuk! Információk és részletes program itt és itt.  

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: időjárás programajánló jóslás disznótor vadlúd disznóölés mit csináljunk a hétvégén csonka péter természetfotós András

Negyedmilliót ér a legdrágább magyar szegfű

2013.11.29. 09:45 - Czauner Péter

A balkonkertészek alig ismerik az évelő szegfűféléket, pedig párnás telepeik pompásan virágzanak a ládákban. Igénytelen voltuk miatt népszerűbbek is lehetnének, és a szegfűfélék történetét vizslatva kiderül, hogy voltak szebb napjaik is. Mellettük szól, hogy jó néhány olyan fajuk van, amelyek – igaz dísztelenül - különösebb gond nélkül a szabadban is átvészelik a telet. Ráadásul meg se kottyan nekik, ha a virágládájuk átfagy.

12714.jpgCsüngőszegfű

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: szegfű balkonláda czauner péter tartós szegfű

Adventi készülődés kertész módra

2013.11.28. 10:15 - kapanyél

Az időjárás kellőképpen megalapozza az ünnepváró hangulatot, most már csak a díszítést kell megoldani, mert vasárnap kezdődik az adventi időszak. Az előrelátó kertész a birtok téliesítése során összegyűjthetett néhány hozzávalót, de még most sem késő körülnézni a portán. Letört faágak, tobozok, falevelek, bogyós ágak most is akadnak még, ezek remek alapanyagok egy adventi naptár elkészítéséhez. A legegyszerűbb, ha karácsonyig csak "vágjuk a centit", amihez pl. a képen látható módon beszámozzuk a színes leveleket, és minden nap leveszünk egyet a madzagról.

2.jpg

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: fenyő advent falevél faág adventi naptár

Minitavak téli gondozása

2013.11.26. 09:45 - kapanyél

Ahogy hidegszik az idő, egyre inkább csak a meleg szobából pillantgatunk ki a kertre és a kis tavunkra. Ha jól felkészítettük a télre, nem kell aggódnunk, hogy milyen állapotban köszönti majd a tavaszt.

Madáritató

madáritató_forrással.jpg

A madaraknak télen is szükségük van az itatóra, ezért télen se feledkezzünk meg róla! Ha befagy, törjük fel és távolítsuk el a nagyja jeget (óvatosan a baltával, fólia van a jég alatt!), öntsünk egy-egy fazék forró vizet az itatóba. A maradék jég hamar lehűti, nem kell attól félni, hogy a madarak megégetik magukat, viszont néhány órára fagymentes itatót biztosítunk nekik.

Ne feledkezzünk meg a madáretetőről sem! Nagyon fontos: ha elkezdtük etetni a madarakat, és odaszoktak a kertbe, hóolvadásig - általában március elejéig - folytassuk az etetést!

elolvasom

Szólj hozzá! Címkék: fóliasátor kerti tó dézsató madáritató mocsárkert

Régi népélet naptára

2013.11.25. 08:15 - pitypalang

november_1.JPG

November - Szent András hava:

48. hét:

- november 25. (Katalin): „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog, ha viszont locsog, a karácsony kopog.” Egyes vidékeken dologtiltó nap a nőknek: tilos volt mosni; máshol éppen a férfiaknak: tilos volt szántani.

- november 30. (András): "Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján." - András napja a legjelentősebb házasságjósló nap. A lányoknak egyedül, titokban kellett végrehajtaniuk a praktikákat. Pl. ha egy elcsent férfigatyát tettek a párnájuk alá, éjjel megálmodták, ki lesz a férjük. Hogy fokozzák a hatást, böjtöltek is: 3 szem búzát ettek és három korty vizet ittak egész nap.

A másik jósló módszer a gombócfőzés volt: a gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek, az elsőként feljövő gombóc rejtette a jövendőbeli nevét.

András-nap utáni vasárnap kezdődik advent.

Szólj hozzá! Címkék: időjárás régi népélet naptára házasságjóslás

süti beállítások módosítása