Szelídgesztenyéhez kapcsolódó rendezvények jegyében telt a hónap, múlt hétvégén rendezték például a Budai Gesztenyefesztivált. "Faszénen sült gesztenye, gesztenyés kürtőskalács, fánk, rétes, sütemények, lángos, gesztenyesör, gesztenyepálinka, gesztenyelikőr" - írta invitáló weboldaluk. A fokozott érdeklődés miatt mind egy szálig elfogyott a kínálat, főleg a sült gesztenye. Szeretjük vadnak született unokatesóját is, az elterjedtebb vadgesztenyét, mely igazi értéknövelő ajándék ingatlanvásárláskor. Árnyékában felverhetjük kerti pihenőnket és termése is amolyan kézbe fogni-markolászni való, dekoratív tárgy.

Az étkezési célra alkalmas szelídgesztenye maga a tökéletes termény, hiszen eltartásával nincs gondunk, számos formában feldolgozhatjuk és biztosak lehetünk benne, hogy házi gesztenyepürénk burgonyatartalma jóval alatta marad a boltban vásárolt trutymónak. Jól termő fán évente 40-60 kg gesztenye is megterem, így a fenn felsorolt finomságok mindegyikének kipróbálására kerülhet házi alapanyag. Mai írásunkban nagy kanállal merítünk a gesztenyéhez kapcsolódó néprajzi és technikai érdekességekből.

A szántóföldi művelésre alkalmatlan területeken élők számára a gesztenye a gabonát és a burgonyát helyettesítette. A parasztcsaládokban jellemző volt, hogy a szárított gesztenyéből készült lisztből sütötték a kenyerüket.

A néprajzi leírások szerint az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, hogy más eszközzel csomóba húzták és facsipesszel szedték össze. A gesztenyét zsákba rakva tüskés burkából kitaposták vagy fakalapáccsal kiverték. Gyakran tüskés burkában homokkal lefedve hordókba rakva tárolták, és csak a felhasználás előtt verték ki a burkából. Sokáig elállt, ha „sörtés héjából” kivéve füstön megszárították vagy rakásba hányva dióval fedték le.

Egyes vidékeken a gesztenyét – mint a szilvát – megaszalták, és mikor enni akarták, vizet forraltak, és a gőz fölé helyezett hálóra rakták, ahol megereszkedett, és olyan lett, mintha frissen szedték volna. Vidéki falvakban mindenszentek estéjén hagyományosan megsütötték a gesztenyét, és ezzel ajándékozták meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Mindenszentek után szabadon gyűjthető, szedhető volt a fákon visszamaradt gesztenye.

A római légionáriusok olyannyira fontosnak találták a gesztenyét, hogy még az Alpokon keresztül is magukkal vitték. Olaszországban a gesztenye mindennapi tápláléknak számít, lisztté őrölve kenyeret is sütnek belőle.

A gesztenye jól tárolható, ezért élelmiszerszűkében keményítőben gazdag magja jelentette Nyugat-Európa számos területén a túlélést. Egyetlen fa termése elegendő volt egy fő téli élelmezésére. A nincstelenek számára ezért a közös területen jelöltek ki egy-egy gesztenyefát.

Nagy csersavtartalma miatt világos fája tartós, pácolás vagy egyéb tartósító kezelés nélkül is időtálló. Kedvelt faanyaga a zongora- és hangszerkészítőknek. Értékes fájából készülnek a legtartósabb boros és pálinkás hordók, de a hajóépítők, asztalosok és ácsok is becsülik.

A tejszínhabos gesztenyepüré magyar specialitásból vált jellegzetes, monarchiabeli cukrászati csemegévé, Ausztrián és Horvátországon kívül máshol nem ismerik.

Gyümölcsének nagyobb szemű fajtáiból a csokoládéhoz hasonló ital és a legjobb kávépótlék lesz. Ez a kávé cukor nélkül is édes.

Eisenstock Ildikó "A gesztenye - Házi Praktikák" című könyvéből származnak ezen érdekességek és illusztrációk, mely egészében erről a hasznos növényről szól. A gesztenye származása, története, növénytani leírása, környezeti igényei, szüretelése mellett bőven olvashatunk házi patikában és konyhában történő felhasználásáról. Később még megismertetjük önöket vásárlási és tárolási tanácsokkal, valamint válogatunk a könyv bő receptgyűjteményéből is.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!