Szelídgesztenyéhez kapcsolódó rendezvények jegyében telt a hónap, múlt hétvégén rendezték például a Budai Gesztenyefesztivált. "Faszénen sült gesztenye, gesztenyés kürtőskalács, fánk, rétes, sütemények, lángos, gesztenyesör, gesztenyepálinka, gesztenyelikőr" - írta invitáló weboldaluk. A fokozott érdeklődés miatt mind egy szálig elfogyott a kínálat, főleg a sült gesztenye. Szeretjük vadnak született unokatesóját is, az elterjedtebb vadgesztenyét, mely igazi értéknövelő ajándék ingatlanvásárláskor. Árnyékában felverhetjük kerti pihenőnket és termése is amolyan kézbe fogni-markolászni való, dekoratív tárgy.
Az étkezési célra alkalmas szelídgesztenye maga a tökéletes termény, hiszen eltartásával nincs gondunk, számos formában feldolgozhatjuk és biztosak lehetünk benne, hogy házi gesztenyepürénk burgonyatartalma jóval alatta marad a boltban vásárolt trutymónak. Jól termő fán évente 40-60 kg gesztenye is megterem, így a fenn felsorolt finomságok mindegyikének kipróbálására kerülhet házi alapanyag. Mai írásunkban nagy kanállal merítünk a gesztenyéhez kapcsolódó néprajzi és technikai érdekességekből.
A szántóföldi művelésre alkalmatlan területeken élők számára a gesztenye a gabonát és a burgonyát helyettesítette. A parasztcsaládokban jellemző volt, hogy a szárított gesztenyéből készült lisztből sütötték a kenyerüket.
A néprajzi leírások szerint az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, hogy más eszközzel csomóba húzták és facsipesszel szedték össze. A gesztenyét zsákba rakva tüskés burkából kitaposták vagy fakalapáccsal kiverték. Gyakran tüskés burkában homokkal lefedve hordókba rakva tárolták, és csak a felhasználás előtt verték ki a burkából. Sokáig elállt, ha „sörtés héjából” kivéve füstön megszárították vagy rakásba hányva dióval fedték le.
Egyes vidékeken a gesztenyét – mint a szilvát – megaszalták, és mikor enni akarták, vizet forraltak, és a gőz fölé helyezett hálóra rakták, ahol megereszkedett, és olyan lett, mintha frissen szedték volna. Vidéki falvakban mindenszentek estéjén hagyományosan megsütötték a gesztenyét, és ezzel ajándékozták meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Mindenszentek után szabadon gyűjthető, szedhető volt a fákon visszamaradt gesztenye.
A római légionáriusok olyannyira fontosnak találták a gesztenyét, hogy még az Alpokon keresztül is magukkal vitték. Olaszországban a gesztenye mindennapi tápláléknak számít, lisztté őrölve kenyeret is sütnek belőle.
A gesztenye jól tárolható, ezért élelmiszerszűkében keményítőben gazdag magja jelentette Nyugat-Európa számos területén a túlélést. Egyetlen fa termése elegendő volt egy fő téli élelmezésére. A nincstelenek számára ezért a közös területen jelöltek ki egy-egy gesztenyefát.
Nagy csersavtartalma miatt világos fája tartós, pácolás vagy egyéb tartósító kezelés nélkül is időtálló. Kedvelt faanyaga a zongora- és hangszerkészítőknek. Értékes fájából készülnek a legtartósabb boros és pálinkás hordók, de a hajóépítők, asztalosok és ácsok is becsülik.
A tejszínhabos gesztenyepüré magyar specialitásból vált jellegzetes, monarchiabeli cukrászati csemegévé, Ausztrián és Horvátországon kívül máshol nem ismerik.
Gyümölcsének nagyobb szemű fajtáiból a csokoládéhoz hasonló ital és a legjobb kávépótlék lesz. Ez a kávé cukor nélkül is édes.
Eisenstock Ildikó "A gesztenye - Házi Praktikák" című könyvéből származnak ezen érdekességek és illusztrációk, mely egészében erről a hasznos növényről szól. A gesztenye származása, története, növénytani leírása, környezeti igényei, szüretelése mellett bőven olvashatunk házi patikában és konyhában történő felhasználásáról. Később még megismertetjük önöket vásárlási és tárolási tanácsokkal, valamint válogatunk a könyv bő receptgyűjteményéből is.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!
Gazz 2018.11.22. 09:28:39
Lassan lassan kezdenek megjelenni néhány vadon termő állományban a betegségre rezisztens egyedek, de célszerűpp, ha nemesített ázsiai-európai hibrid gesztenyecsemetét veszünk. Sajnos talajra is igen érzékeny, savanyú löszös (pld. Somogy, Zala) és vulkáni (Börzsöny, Visegrádi hegység), illetve szubalpi (Sopron környéke) talajokon érzi jól magát, alföldön, meszes vidékeken tapasztalatom szerint nem igazán marad meg.
Én Zuglóban öt éven keresztül próbáltam, mindent bevetettem a tőzegtől az ecetes vízig, de nem fejlődtek a csemeték. Egy-két évet kihúztak, foltos, sárga levelekkel, aztán megadták magukat.