Mit csináljunk a hétvégén?

2011.10.08. 08:13 - pitypalang

Most szépen süt a nap, de az időjósok szerint nem lesz ez így egész hétvégén. Szélre, esőre is számíthatunk, sőt, még talajmenti fagyok is jöhetnek. 

- Az érzékeny edényes növényeket ideje téli helyükre vinni. A nagyobb tűrőképességűeket, mint a  leander, még hagyhatjuk, mert a hajtásnövekedés így jobban lelassul, és ellenállóbban nézhetnek a tél elébe. Fagyos napokon esetleg fátyolfóliával takarhatjuk.

- Az elvirágzott egynyári virágokat szedjük ki az ágyásokból és a virágládákból, és adjuk a komposzthoz.

- Ne vágjunk vissza minden évelőt; a termésmaradványokat megeszik a madarak, a hajtások pedig nagyon szépek, amikor zúzmara borítja őket. A fűféléket is hagyjuk meg.

- Még mindig szedhetjük az almát, körtét, és már a diót is. Gondoskodjunk a tárolásról, vagy főzzük be a gyümölcsöket. A korábban leszedetteket is ellenőrizzük, nehogy rothadásnak induljanak.

- Ültethetünk bogyósgyümölcsűeket és téli dughagymát.

- A sütőtök szereti a meleget, ezért jó, ha szobahőmérsékleten érleljük, mert akkor kemény héja képződik. Vigyük napos helyre vagy meleg lakásba, így több hónapig is tárolhatjuk. A pincében előfordulhat, hogy néhány hét után rothadni kezd.

Aki pedig ezen kívül még programra vágyik, íme néhány:

- A Budakeszi Vadasparkban szombaton "Erdei Termékek Utcája", ahol gyógynövények, gyümölcsök, gombák, díszítő termések felhasználásával ismerkedhetünk.

- Kaposvár közelében két érdekes program is ígérkezik: a Kadarkúti Gesztenyés Napok, ill. traktoros diószüret a bőszénfai Meseszállóban . Mi kb. 8 éve  voltunk ott, már akkor is nagyon jópofa, gyerekbarát szálló volt. Minden szobát valamelyik klasszikus mese szerint rendeztek be, ill. fiúknak volt lovagos meg kalózos szoba. Gondolom, azóta még szebb lett, úgyhogy megszállni is érdemes.

- Ezen a hétvégén is folytatódnak a "tökös" rendezvények. Balatonboglártól néhány km-re, Szőlőskislakon Töklámpás Fesztivál, mely egyben gasztronómiai ünnep is. Az Őrségben pedig  8. alkalommal kerül sor a Nemzetközi Tökfesztiválra, melynek részletes programja itt olvasható.

Szép hétvégét!

5 komment Címkék: programajánló szüret sütőtök komposzt mit csináljunk a hétvégén

Trükkös gyomok 3.

2011.10.07. 08:30 - Czauner Péter

Gyeprontó gyökeresek

Gyomsorozatunk mostani fejezetébe az igazán gonosz és nehezen irtható társaság tartozik. Sok kertészkedő életét keserítik meg a hemikriptofinok (H-sorozat), melyeknek a telet túlélő szervképleteik (törpe szár, gyöktörzs) a talajban függőlegesen állnak. E gyomok a gyepek, illetve évelő kultúrák nehezen irtható lakói. Majd később kiderül, miért, de egy rosszkor, rosszul elvégzett motoros kapálás nemhogy pusztítaná őket, a feldarabolás miatt inkább szaporítja a kellemetlen gyomkolóniát. Jellemző rájuk, hogy az okos, életmódjukat ismerő talajművelést nem tűrik, így a kalászos vagy kapás növények közt nem életképesek.

elolvasom

7 komment Címkék: gyomok czauner péter hemikriptofinok h sorozat

Okra (bámia)

2011.10.06. 08:04 - Macskamenta

Nyár közepén anyukám büszkén mutatott néhány apró növénykére a kertjében. Nem látszottak túlzottan érdekesnek, de azért csak megkérdeztem, mik ezek. Okrák. Orkok? Nem, okrák...

elolvasom

16 komment Címkék: recept vitaminok karotin pektin okra bamia

Galagonya

2011.10.05. 07:48 - zsibavirág

"A legjobb eredményt adó növényi szívszer a galagonya". Ezt írja Dr. Oláh Andor "A természet patikája" c. könyvében. Ismerteti továbbá a galagonya hatóanyagainak a szívműködést kedvezően befolyásoló hatásait: javítja a szív koszorús ereiben a véráramlást, véd az angina pectoris (szívgörcs, szívnyomás) ellen. Erősíti a szívizomsejteket, megszünteti a szív ritmuszavarát. A magas vérnyomást csökkenti, az alacsonyat emeli. Nyugtató hatása is van. Csökkenti a „menedzserbetegség” tüneteit, pl. a szorongást, szívtáji nyomást, ritmuszavart. Kedvező hatásait teakeverékekben - amelyekben általában 30 % a galagonya -, de önmagában is kifejtheti. Ha egymagában adjuk, forrázzunk le 2 dl vízzel 2 púpozott kávéskanálnyi galagonyavirág és -levél egyforma arányú keverékét, és hagyjuk állni 20 percet. Reggel és este igyunk egy csészével, a kúra kezdetén egy hétig délben is. Ízesíthetjük egy kis mézzel. Nagyon fontos a tartós, naponkénti fogyasztás; rövid kúrától nem várható eredmény.

elolvasom

14 komment Címkék: gyógyhatás szívgyógyszer galagonya cserje

Cserépkertünk őszi díszei

Ősz tájékán sokakban felmerül a kérdés, mit ültessen az egynyári virágpalánták helyére. Az egynyáriak zöme levirágzott, az évelők sem bírják már sokáig.

Nem kell azonban lemondanunk a szép kompozíciókról, ilyenkor újra megtervezhetjük és beültethetjük virágládáinkat. A növények jobb begyökeresedése érdekében érdemes minél korábban elkezdeni az ültetést.

Vegyünk példának egy 100 cm hosszú fagyálló balkonládát. Először is tervezzük meg, hogy azonos, vagy különböző magasságú növényeket szeretnénk-e összeültetni. Árnyékos helyre árnyéktűrő, napos helyre napfénykedvelő fajták kerüljenek. A növényeket mindenképp sűrűn kell ültetni. Nézzük, miből válogathatunk. 

elolvasom

1 komment Címkék: árvácska varjúháj díszkáposzta őszi balkonláda csarab alangfű

Praktikák az 1800-as évekből 9.

2011.10.03. 08:35 - Macskamenta

Mind Szent (October) Hava


1.) A’ Szüret sok helyeken Octoberben tartatik; azért annak a’ mi ’ múlt September Hónapnak 14-dik számja alatt mondatott, itt is hasznát kel venni: a’ hol sáfrányt termesztenek, ott már reggelenként a ’ virágokat szedni kell, és a’ szálakat tűznél megszáraztani: pirosabb leszsz.
 
 
elolvasom

10 komment Címkék: gazdasszony tanácsai 9

Régi népélet naptára

2011.10.03. 07:55 - pitypalang

40. hét:

- október 4. (Ferenc): Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak.

- október 9. (Dénes): Ha északról fúj a szél, és a csillagok is tündökölve ragyognak, kemény tél várható. Ha napnyugat felől fúj a szél, és felhős az ég, akkor enyhe tél lesz.

Szólj hozzá! Címkék: október régi népélet naptára

Mit csináljunk a hétvégén?

2011.10.01. 08:37 - pitypalang

Ha így folytatja a netem, én biztosan nem leszek függő, mert napok óta teljesen kiszámíthatatlan, mikor enged be az éterbe, és mikor zár ki belőle. Ma ez utóbbit tette, úgyhogy lehet, hogy már mindenki végzett a hétvégére tervezett tennivalóival. Mindegy, azért néhányat összeszedtem, meg a programok is vasárnap estig tartanak, úgyhogy talán még nem késtünk le semmiről.

elolvasom

1 komment Címkék: programajánló mit csináljunk a hétvégén omék

Trükkös gyomok 2.

2011.09.30. 08:15 - Czauner Péter

Galaj, pipacs, bükköny, árvácska, vérehulló fecskefű, konkoly, szarkaláb

A díszkertekben ritkábban, míg a gyepek, cserjesorok szélén gyakrabban megtelepedhetnek gyomsorozatunk második részének növényei. Az Ujvárosi Miklós által összeállított gyoméletforma rendszerben a T2-es jelző illeti ezt a szép virágokat is nevelő csoportot. Nagy kárt igazán nem okoznak, de azért nincs helyük a díszkertben, hiszen konkurensként felélik mások elől a tápanyagot, elszívják a nedvességet.

A T2-esek csírázhatnak ősszel és tavasszal is, tehát, ha sikerül a mostanában kihajtó apró növényt felismerni, jobb azonnal eltávolítani. Később, amikor erősebben gyökeresedik, netán elszórta virágonként sok száz magját, már nehezebb lesz. Ha a gyepen ütik fel fejüket, akkor a rendszeres fűnyírás általában kordában tartja őket, a szabad területeken pedig kapálással, sarabolással vagy talajtakarással lehet ellenük védekezni.

elolvasom

8 komment Címkék: pipacs gyomok búzavirág vérehulló fecskefű czauner péter t2 es galaj

Hasznos állatok a kertben - A béka

2011.09.29. 08:40 - thunbergia

Sorozatunk következő része a békákat mutatja be, amely - nemcsak a kertben - nagyon hasznos állat, hiszen szorgalmasan elpusztítja a nekünk nem annyira kedves rovarokat, pl. legyeket, szúnyogokat.

elolvasom

16 komment Címkék: béka varangy nyílméregbéka hasznos állatok a kertben

süti beállítások módosítása