Sorozatunk következő része a békákat mutatja be, amely - nemcsak a kertben - nagyon hasznos állat, hiszen szorgalmasan elpusztítja a nekünk nem annyira kedves rovarokat, pl. legyeket, szúnyogokat.

Sokan iszonyodnak tőle, és a néphagyományban sem mindig játszik pozitív szerepet. Gondoljunk csak arra, hogy valaki lenyeli a békát, vagy a mesék békává változtatott hőseire, vagy akár a bibliai tíz csapásra. Pedig a békák nagyon érdekesek, változatosak.

A kétéltűek (békák, varangyok, szalamandrák) bőre vékony és nyirkos. Ezért általában vizes környezetet igényelnek, nehogy kiszáradjanak. Utódaik is többnyire a vízben kelnek ki. A béka-és varangyivadékok először ebihalak, hasonlítanak is a halakra, kopoltyúval lélegeznek. Később az ebihal elveszíti hosszú farkát, kinőnek a lábai, és kialakul a tüdeje. Jó tudni, hogy már az ebihal is pusztítja a szúnyoglárvákat.

Vannak kifejezetten veszélyes békák, például a nyílméregbékák. Ezek furcsa nevüket onnan kapták, hogy a dél-amerikai indiánok az állatok bőréből kiválasztott méreggel kenik be a nyílhegyeket, és ezzel vadásznak. Ezek a békák terráriumokban is tarthatók, de szerencsére fogságban nem termelnek mérget, mert ehhez szükség van az eredeti élőhelyükön található speciális táplálékra. Az erősen mérgező állatok a természetben általában feltűnő színűek, ezzel tartják távol a ragadozókat.

Érdekességek a békákról
A Föld legnagyobb termetű békája a Góliát béka, amely akár 3,5 kg-ot nyom és akkora, mint egy tyúk.
A legapróbb a Gardiner által felfedezett Seychelles-szigeteki béka, amely szó szerint körömnyi méretű: a legfiatalabb állatok 3, a kifejlett példányok 11milliméteresek.
A bíborbékát (Nasikabatrachus sahyadrensis) csak 2003-ban fedezték fel a kutatók. Mivel az év nagy részét 4 méterrel a föld alatt tölti termeszekre vadászva, ritkán kerül az ember szeme elé.

Bár a béka kifejezetten vízi állat, fejlődésének egyes szakaszaiban vízhez kötött, mégis akadnak olyan fajok, amelyek a szélsőséges körülményekhez is alkalmazkodtak. Az egyik ilyen érdekes kivétel az Ausztráliában honos sivatagi béka (Cyclorana australis) (kép lent), amely a vizet a bőre alatti selyemgubószerű zsákban tárolja.

A malagaszi szivárványos béka (Scaphiophryne gottlebei) máshogyan alkalmazkodik a száraz éghajlathoz: az év tíz hónapját magát a föld alá ásva tölti, csak az esős hónapokra merészkedik a felszínre, hogy párosodjon. Lábai remekül alkalmazkodtak a meredek sziklafalak megmászásához - akár teljesen függőleges felületen is feljut. Az erdők eltűnése és a környezetszennyezés következtében a faj fennmaradása komoly veszélybe került.

Magyarországon szerencsére mérgező békafajok nem élnek, de érdemes megemlíteni a barna varangyot, amely a bőrén található szemölcsökben kétféle mérgező váladékot termel, amellyel elriasztja a ragadozókat. Szerencsére ezek a mérgező anyagok nem halálosak, de bőrirritációt kiválthatnak, ezért legyünk óvatosan velük.
A varangy nem tud ugrani, tehát, ha réten járva felzavarunk egy ilyen állatot, nézzük meg, hogyan menekül: ha gyorsan elugrál, akkor béka, ha elmászik, akkor varangy.

Magyarországi békák

Nálunk 11 faj honos, plusz a kecskebéka, amely a nagy és a kis tavibéka állandósult és szaporodóképes hibridje, tehát nem tekinthető önálló fajnak.

Természetvédelem
A nálunk honos fajok természetvédelmi helyzete jó. Azok a fajok számítanak ritkábbnak, amelyek hegyvidéki élőhelyhez kötődnek (alpesi gőte, alpesi tarajosgőte, sárgahasú unka, gyepi béka).
A hazai fajokra leselkedő legnagyobb veszély az élőhelyek szűkülése mellett a közúti gázolás. Ez különösen azokat a fajokat érinti kora tavasszal, amelyek az úttesteken át igyekeznek víz közelébe szaporodni. Ilyenkor kifejlett állatok tömegével válhatnak gázolás áldozatává. Az autók a vizet elhagyó fiatal példányokat is megtizedelik (a gyepi béka, a barna varangy, alföldön az ásóbéka, a levelibéka, a zöldbékák).
A kétéltűek vándorlását hosszú távú műszaki megoldásokkal (alagutak, terelőkerítések és támfalak), illetve békamentő akciókkal kell segíteni, ahol csak lehetséges.

Ha kertünkben van egy kis tó, akkor hamarosan megtelepednek a békák is, és ezzel el is értünk a következő ponthoz:

A békák éneke
A békák jellegzetes hangja a brekegés, amelyet a hímek a felfújható torokzacskójukkal képeznek. A vízközelben lakók nagy bánatára a békák kifejezetten hangosak tudnak lenni. Főleg a párzás idején brekegnek a hímek, és éjjelente a koncert zavaró lehet.

Meteorológia
A levelibéka a szabad természetben tényleg képes jelezni az időjárást, mivel rossz időben elbújik, jó időben pedig szívesen kúszik fel a levelekre, és napozik. Viszont a terráriumban tartott békák viselkedése megváltozik, ezért barométerként nem használhatók.

Természetesen ez a poszt nem lehet teljes a következő videó nélkül: