Ki a jobb beporzó - a méh vagy az ember?

2013.06.25. 10:00 - kapanyél

A kérdés értelmetlennek tűnhet, de közel sem az. Legalábbis, ha figyelembe vesszük, hogy egyre több a mezőgazdaságban használt vegyszerről derül ki, hogy kiemelten veszélyes a méhekre. Legutóbb a fipronil nevű rovarölő szerről tette közzé ezt május végén az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA). Idén ez már a negyedik mezőgazdasági vegyszer, amiről ezt állítja az uniós hivatal.

c2f33f1c7ff5f6bf282b6374f044d89b.jpg

Az ügy komolyságát bizonyítja, hogy az Európai Bizottság az első három vegyi anyag (imidakloprid, klotianidin, tiametoxám) korlátozásáról szóló jogszabályt sürgősséggel megalkotta. A negyedik, a fipronil pár nanogrammos mennyiségben is halálos, ennél kisebb dózisban pedig lerontja a méhek táplálékszerző képességét, hajlamossá teszi őket különböző, elsősorban gombás megbetegedésekre. Ezért a Greenpeace e szer mielőbbi tilalmát és a méhek átfogó védelmét követeli a döntéshozóktól.

Bár egyelőre még nem tárták fel teljes körűen a rovarölő szerek szerepét a beporzó rovarok számának világméretű csökkenésében, az egyre nyilvánvalóbb, hogy egyes, a jelenlegi intenzív vegyszerhasználatra épülő mezőgazdaságban bevetett rovarirtók egyértelműen károsítják a beporzók egészségét. A káros hatások megmutatkozhatnak pl. a méhek fejlődési ütemén, gyűjtögetési szokásaik zavarán, táplálkozási viselkedésük változásán, mely utóbbit a vegyszerek szaglást csökkentő hatása okoz. Térbeli tájékozódásuk is megváltozik, nehezebben ismerik fel a virágokat és a fészket.  

"Ha a fipronil és más engedélyezett mezőgazdasági vegyszerek méhpusztulást okoznak, akkor az EU-s engedélyezési eljárás teljes felülvizsgálatra szorul. Ezek a vegyszerek hosszú évek óta halmozódnak környezetünkben, így részleges, időszakos korlátozások nem segítenek a méheken, különösképpen azért, mert hasonló vegyszerek még forgalomban vannak. A Bizottságnak összehangolt stratégiai tervet kell készítenie a beporzók védelme érdekében, melynek első eleme a fipronil és más méhkárosító vegyszerek teljes tilalma lehet" - mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

meh (2).jpg

"Magyarország tavasszal nem a méheket, hanem három méhgyilkos vegyszert vett védelmébe. A Vidékfejlesztési Minisztérium az utolsó pillanatig küzdött a vegyszergyártók érdekei mentén - azt állítva, hogy ezek a máshol bizonyítottan káros vegyszerek hazánkban nem veszélyesek. A fipronilról viszont itthon is jól tudjuk, hogy több ezer méhcsaláddal, több millió méhhel végeztek már. Ideje, hogy betiltsuk használatát és a beporzók védelmével a hazai döntéshozók is érdemben foglalkozzanak!" - tette hozzá Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse.

A rovarölő szerek egyedi korlátozása magában nem elég a beporzók állományának megerősödéséhez. Kiemelten támogatni kell azokat a kutatások, melyek a vegyszerhasználat és a méhek pusztulása közötti összefüggéseket vizsgálják, és az ökológiai gazdálkodást kell előnyben részesíteni.

Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy minden harmadik falat ételünk a méhek beporzásától függ, és az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, nyilvánvaló, hogy lépni kell.

Még játsszák a mozik Markus Imhoof svájci rendező dokumentumfilmjét, A méhek világát. Aki könnyedén elhessegetné a vészhelyzet gondolatát, nézze meg. Kína egyes vidékein már egyáltalán nincsenek méhek. Döbbenetes látni, ahogy az egyik helyen emberek gyűjtik be a virágport, eladják, majd egy másik gyümölcsösben szintén emberek porozzák be a cseresznyefákat. Íme egy kis ízelítő:

Forrás

9 komment Címkék: greenpeace méh méhpusztulás rovarölő szerek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joc 2013.06.25. 16:57:22

Albert Einstein once said: “If the bee disappears from the surface of the earth, man would have no more than four years to live. No more bees, no more pollination … no more men!”
Hát ennyit erről...

Madg 2013.06.25. 17:41:04

@Joc: Ebből is látszik, hogy Einstein fizikus volt.

Marengoo 2013.06.25. 18:20:30

Azért nem kellene eljutni odáig, hogy kiderüljön, igaza volt-e Einsteinnek.

paráznabillegető 2013.06.25. 19:15:28

ezek a csájnák iért nem viselnek méheruhát? olyan cuki is fekete-sárgást.
meg lakhatnának kaptárban.
ja, az már megvan, bocs.

Kivancsi 2013.06.25. 20:29:09

ehendöglünk....
de meg elötte jön az árviz meg a tájfunos földrengés meg vulkánkitörés és egyebek....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.06.25. 20:44:52

pfff...
köszönjük tévedhetetlen tudomány, végre sikerülhet a nagy terved, kipusztítani a földet :x

ViktoriaF 2013.06.29. 05:01:32

Es pontosan milyen novenyek hozama csokkent bizonyitottan a mehpusztulasa miatt?
süti beállítások módosítása