Mit csináljunk a hétvégén?

2013.05.25. 08:30 - sztroberri

A hétvégén többfelé - főleg a Dunántúlon - várható zápor, zivatar, akár jégeső is. A hajnali 5°C-ban nem lesz melegünk, és napközben sem várható 20°C-nál több.

IMG_1358.JPG

- Az elvirágzott rózsákat vágjuk le, nehogy levéltetvek vagy lisztharmat támadja meg. Ráadásul így még bujább virágzásra ösztönözzük a növényt. Ha mégis megtörtént a baj, a levéltetveket erős vízsugárral vagy káliszappanos lemosással (10 l vízhez 1 evőkanál káliszappan) távolíthatjuk el. A másik lehetőség, hogy levendulát ültetünk a rózsa mellé, az elvileg elűzi a tetveket. Ha mégse, legalább szép.

- A hétvégén már szedhetünk cseresznyét és szamócát. Ha nekünk nincs, felkereshetjük valamelyik környékbeli "Szedd magad"-földet; most már nagyon sokat megnyitottak. Részletek itt.

- A magasabbra növő zöldborsónak segítsünk megtámaszkodni, szúrjunk a kis bokrok mellé karókat.

- Ha a cseresznyelégy ellen időben kihelyeztük a sárga csapdákat, nem tudta lerakni petéit az érő gyümölcsbe, és nem lesz kukacos a cseresznyénk.

- Vizsgáljuk át a kajszi- és meggyfákat, nem támadta-e meg a monília. A fertőzött ágakat vágjuk le és égessük el.

Ez a hétvége is bővelkedik programokban, hiszen a virágokat és a gyerekeket is ünnepeljük.

Az Oázisban Rózsák hétvégéje piknikhangulattal és szaktanácsadással.

A Füvészkertben a Magyar Orchideatársaság szombaton nyílt napot tart, ahol megválasztják a legszebb virágokat. Részletek itt.

Gödöllőn, az Arborétumban szombaton Arbofeszt: reggeli tornával, ügyességi vetélkedőkkel, méhészkedéssel, főzőversennyel, tanösvénybejárással, erdő-mező ehető növényeivel. Jó bulinak ígérkezik, csak az időjárás el ne rontsa! Térkép itt:

Gödöllő térkép.jpg

A Hortobágyi Nemzeti Parkban közös rajzolásra, kavicsfestésre, madárhajtogatásra és a kisvasút irányítására várják a gyerekeket, Noszvajon pedig erdei hétpróbán tehetik próbára magukat.

Az "Isten hozta a tanyán" program keretein belül ezen a hétvégén is több helyen várják a családokat. A nyitott portákon a gyerekek megismerkedhetnek a hagyományos gazdálkodással, testközelből élhetik át az állattartás örömeit, megtanulhatják, hogyan kell kézbe venni 1-1-szerszámot. A résztvevő tanyák listája itt.

Szép hétvégét!

Szólj hozzá! Címkék: lisztharmat növényvédelem levéltetű monília cseresznyelégy káliszappan

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása