Tegnap véletlenül futottam bele Wonhaz Annamária zseniális kisfilmjébe a neten, amely egy idős falusi házaspár egy napját meséli el 12 percben. Rengeteg emlék jutott eszembe gyerekkoromból, amikor nagyanyámnál nyaraltunk. Pista bácsink nekünk is volt (nagyanyám öccse), akivel együtt vártuk esténként a legelőről megjövő teheneket, és sose értettük, hogyan találnak minden nap haza. Beugrott a frissen fejt tej illata, amit se akkor, se most nem szeretek, de biztos azért, mert Pista bátyám sem szeretett fejni…

Aztán a tyúkok kergetése az udvaron, a nagy, világmegváltó beszélgetések unokatesókkal a fostosszilvafa tetején, a kukoricacímerezés (na, ez se volt nagy kedvenc!), a lovaskocsizás és még sok minden más.

Bár én egyik nagyapámat se ismerhettem, korán meghaltak, szerencsére az én gyerekeimnek mindkettő megadatott – igaz, csak az egyik élt még falun, a másik viszont lélekben mindig is „falusi gyerek” maradt. Úgyhogy a fiaim is átélhették, milyen egy jó cinkostárs, akivel nagyokat lehet mókázni, titkos csokikat kapni, szőlőt szedni, fűszerpaprikát felfűzni. Vagy a nagymamák, akik mindig a kedvenc ételekkel várták, illetve ma már csak egy nagymama várja az unokákat.

Nem is akarom tovább ragozni, mindenki nézze meg a filmet, ha vannak falusi élményei azért, ha nincsenek, azért.

Akiben szintén szép emlékeket ébresztett, ne legyen rest kommentben megírni néhányat!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!