Madárles a Füvészkertben

2016.04.30. 08:37 - kapanyél

Bár hivatalosan minden év május 10.-e a Madarak és fák napja, a Füvészkertben már ma megtartják. Annál is inkább, mert nemrég átadtak egy mászókába oltott madárlest, ahonnan már egyszerre figyelhetők meg a fák és a kert madarai.

 

A madárles kialakításához nem kellett más, mint egy lelkes természetfotós, a világhírű Máté Bence, aki maga is több lest kísérletezett ki a fotózáshoz, ornitológusok szakmai tanácsai, amelyeket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) biztosított, valamint egy tapasztalt játszótérépítő cég, a Nádland Kft. Ebből az együttműködésből született a mYnest fantázianevű egyedi oktató-játszóeszköz.

Az etetővel, itatóval felszerelt megfigyelőtorony elsősorban madarak megfigyelésére szolgál, de úgy alakították ki, hogy onnan rovarokat, mókusokat, sünöket, és más, környezetünkben élő állatokat is be lehet azonosítani és a detektívüvegen át fotózni. A Füvészkertben felállított madárlesre mesterséges madárodúkat is raktak, így a gyerekek közelről figyelhetik meg, hogyan költenek és nevelik fel fiókáikat a madarak.

Az odúk belülről is megfigyelhetők a madárlesen

A madárles mellett felállított rovarszálló lakói is jól megfigyelhetők

A mai füvészkerti program része e kilátó felfedezése, távcsöves madármegfigyelés, kertet látogató madarak felismerése.

Aki szeretne, növényt is ültethet, amit aztán hazavihet, vagy szakvezetéssel megismerheti a Füvészkert különleges fáit.

Részletes program itt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása