Szüreten túl, metszésen innen

2015.10.21. 10:20 - kapanyél

A hazai mintegy 25 ezer hektáron termő almafák nagy részét már megszabadították a gyümölcsöktől, így az almaszüret javarészt lezajlott. A tavalyi jég után idén a fagy okozott fejtörést a gazdáknak. Almapiaci körkép következik.

 

„A húsvéti fagyból nekünk is kijutott a környéken”- meséli a dánszentmiklósi Kanyó Balázs, a Vidék Kincse ügyvezetője. A 2 hektáros családi gazdaságban sokféle almafajtát termesztenek. Van itt Red rome, Idared, Scharden, Golden, Mutsu, Akkane, Red rome spur, Granny Smith, Red winter és Jonagored is. A széles fajtakínálattal augusztus közepétől akár egészen április végéig ki tudják szolgálni vevőiket.

 

Granny Smith

Október 12-én végeztek a szürettel, most azt várják, hogy lehulljanak a lombok, és elkezdik a metszést. De van, hogy ez már áttolódik a következő évre. Az idei év erős közepesnek indult Balázs szerint, amit többnyire a húsvéti fagynak köszönhetnek. A hatóság 77%-os fagyot regisztrált. A tavalyi évhez képest a minőség jobb, de tavaly jeget kaptak. A mennyiséggel viszont nem elégedettek. A növényvédelem szempontjából körülbelül azonos volt az elmúlt két év.

 

Jonagored

Augusztusban a feldolgozó üzemek 24-26 Ft-os nettó kg áron vásárolták az almát. Az olasz import Granny Smith és Idared is 150, a Starking kilója 200 Ft. A Nagybani piacon az Idared 175, a Jonagold és a Jonagored alma 200, a Gala 175-200, a Starking alma 225 forintba került. A Jonathan alma ára jelenleg 175 forint, a Mutsu 195 forint, a Golden pedig 190 forintba került. A Magro.hu mezőgazdasági piactéren jelenleg 8-10.000 Ft/mázsa áron kínálják a termelők, fajtától függően. Balázsék helyben értékesítik az almát, főként a visszajáróknak, ezen kívül a fáról is megvehető náluk fix áron. Idén készült el a gazdaság léüzeme, ahol almalé készül, így nincsenek kitéve az ipari alma okozta gondoknak. A nem étkezési, de nem rohadt gyümölcsökből lé készül.

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása