Magro - gabonapiaci körkép

2015.01.12. 14:51 - kapanyél

Élénkülő forgalom mellett 4 százalékkal nőtt a kukorica ára

A kukorica jelentős drágulása miatt 9 ezer pont fölé emelkedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 2. héten és hétfőn reggel 9085 ponton állt. Az indexet a takarmányárpa árának változása is felfelé húzta. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

4 százalékot drágult a kukorica a 2. héten a Magro.hu piactéren és így egy tonna ára már meghaladta a 43.500 forintot. Mindez azt is jelentette, hogy a fizikai piac történései megegyeztek a hazai határidős piacok eseményeivel. A BÉT áruszekciójában ugyanis szintén 4 százalékot erősödött a márciusi kukorica ára. A folyamatok az élénkülő keresletre vezethetők vissza. Ezzel szemben a fő referenciapiacokon (Chicago, Párizs) inkább stagnáltak az árak. Párizsban a 49. hét óta nincs érdemi változás, így most már a hazai ár meghaladja a MATIF értékét. Egy lassú emelkedés ugyanakkor még mindig benne van a hazai árakban. Jelenleg 50 ezer tonna termény várja gazdáját és 52 ezer tonnát vennének a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. nov.

2014. dec.

2014-2015.

51. hét

52. hét

1. hét

2. hét

Átlagár (Ft/t)

36 211

40 112

39 936

41 849

41 832

43 567

Kötési mennyiség (t)

16 794

12 850

3 115

2 450

1 225

4 200

Érdemben nem változott viszont a búza tonnánkénti ára, így a malmi búzát továbbra is 49.450 forinton, míg a takarmánybúzát 44.100 forinton adták-vették. A közeljövőben ezen a piacon is a drágulás a valószínűbb, mert előbbi márciusi lejáratra már 54.000, utóbbi pedig 47.800 forintba kerül tonnánként a hazai határidős piac várakozásai szerint. Ugyanis itt drágult a búza. Chicagóban 7 százalékkal, a BÉT áruszekciójában 6 százalékkal erősödtek az értékek. Egyedül a MATIF-on láthattunk stagnálást. A drágulás ösztönzőleg hatott a kínálatra is. Egyre többen nyitnak eladási pozíciót, így a piac felpezsdülésére lehet számítani a közeli hetekben. Pillanatnyilag összesen 3 ezer tonna búza eladó és 8 ezer tonnát vennének a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. nov.

2014. dec.

2014-2015.

51. hét

52. hét

1. hét

2. hét

Átlagár (Ft/t)

47 459

48 583

48 649

48 649

49 265

49 012

Kötési mennyiség (t)

6 469

5 792

1 100

990

1 000

1 182

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Szólj hozzá! Címkék: búza kukorica gabonapiac Magro.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása