A zsenge füvek élethalálharca

2014.09.18. 20:54 - kapanyél

Kis szerencsével még a szeptember második felében elvetett fűmag is megerősödhet annyira a fagyokig, hogy sikerrel átvészelje a telet. A szép gyepek tulajdonosai már megtanulták, hogy a nyár végi, őszi munkák közben egy szolid szellőztetésre érdemes időt szakítani, ezzel együtt sort kell keríteni a felülvetésre is. Ahhoz már nagyon ismerni kell a gyepalkotó fűfélék világát, hogy ilyenkor fajtakorrekcióval sikerüljön javítani, dúsítani a megkopott állományt. A profik ilyenkor csak egy-egy éppen hiányzó fűfajtát vetnek, de a hobbikertészek számára egyszerűbb, ha a gyephasználatnak és a környezetnek megfelelő magot vásárolnak.

A jól tartott gyep növényei 5-7 évig élnek

Önmagában az őszi felülvetéstől nem szabad csodát várni. Különösen akkor, ha maghintésen túl semmilyen előkészítő munkát nem végeznek. A sikertelenség oka, hogy a felülvetett vetőmagvak, illetve az azokból fejlődő csíranövények élethalálversengésben vannak a már ott levő gyepnövényzettel. Oka lehet a sikertelen felülvetésnek az is, hogy megfelelő eszköz hiányában nem jutnak kellő mélységbe a magvak.

Az izmos gyep nem engedi be a jövevényeket

Fondorlatos módon gondoskodni kell az eredeti gyep növényállományának visszaszorításáról; ezt ritkítással vagy „éheztetéssel” lehet elérni, ettől a bentlakó növényállomány már kevésbé konkurenciaképes, hiszen a fűcsomók tartalék táplálóanyagaikat nagyrészt kimerítették. A sűrűbb állományban, ha a környezet változott, például növekedett a gyepet érő árnyék, vagy a drága öntözővíz miatt inkább szárazságtűrő gyepet akarnak létesíteni, akkor késes gyepszellőztetővel kell ritkítani az állományt. Arra azonban ügyelni kell, hogy csak olyan mélységűre állítsák a késeket, hogy azok éppen csak érintsék a talajt. Ősszel már nem ajánlott a mélyebb gyepszaggatás, mert a fagyokig a gyökerek nehezebben regenerálódnak. Ekkor ugyanis a magvak egy része a barázdákban megfelelő mélységbe jut. A vetés végeztével nem maradhat el az alapos taposás vagy hengerezés.

Az ősz az óvatos késes lazítás időszaka

A kisebb kertekben a kerekes műtrágyaszóró géppel nagyon pontos adagolású, egyenletes vetést lehet végezni. Akinek nincs gyeplazítója és hengere, kölcsön is kérhet. A barkácsáruházak és a jobb kisgépszervizek foglalkoznak ilyesmivel.

A felülvetéshez lehetőleg „friss”, virulens, feltehetőleg agresszívan növekvő fűmagot kell használni. A vetéssel együtt érdemes csökkentett adagú „starter” nitrogénműtrágyával lelkesebb csírázásra biztatni a magokat. Ha ez megtörtént, akkor megkaphatják az őszi, telelő műtrágyát is.

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: gyepszellőztetés fűmagvetés gyepápolás őszi gyepápolás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása