Magro - gabonapiaci körkép

2014.08.25. 15:57 - kapanyél

Tovább drágult a búza, stagnált a kukorica ára - 34. hét

A malmi búza és az árpa árának növekedése bő 1 százalékkal húzta fel a Magro Gabonaindex (MGX) értékét a 34. héten, így augusztus 18-án reggel 10050 ponton állt. A többi gabonaféle (kukorica, rozs, tritikálé, zab) ára érdemben nem változott, illetve gyengén csökkent. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

További, újabb 2 százalékkal nőtt a malmi búza ára a 34. héten a Magro.hu piactéren, így egy tonna ára megközelítette az 50 ezer forintot. Amióta elterjedt, hogy a sok csapadék miatt minőségi problémák adódnak a búzával, és a malmi búza aránya az össztermésen belül a szokásosnál jóval alacsonyabb, azóta az ára folyamatosan emelkedik. Sőt az árolló egyre nagyobbra nyílik, ugyanis a takarmánybúza ára - annak erős kínálati piaca miatt - nem tart lépést ezzel a drágulással, sőt, kifejezetten stagnál. Így továbbra is átlagosan 41 ezer forinton kereskednek vele. A határidős jegyzések alapján az év utolsó negyedében mind a malmi, mind a takarmánybúza ára további 1-2 százalékkal nőhet majd Magyarországon. A búza ára Párizsban (MATIF) stagnált, Chicagóban enyhén emelkedett a múlt héten. Persze az árnövekedésnek van tere, hiszen világviszonylatban és Magyarországon is mintegy 20 százalékot csökkentek a búzaárak az első negyedévhez képest. Jelenleg összesen 16 ezer tonna búza eladására, valamint 5 ezer tonna vételére van konkrét ajánlat a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. jún.

2014. júl.

2014.

31. hét

32. hét

33. hét

34. hét

Átlagár (Ft/t)

56 889

49 108

45 199

45 024

47 046

49 156

Kötési mennyiség (t)

6 347

13 945

4 000

4 103

3 296

3 810

 

Az ókukorica ára alacsony forgalom mellett továbbra is stagnált a 34. héten. Sokkal izgalmasabb kérdés viszont, hogy hogyan alakul az új termény ára a betakarításig és főleg az után. Az árak ugyanis tavasz óta esnek. A globális és a hazai jó terméskilátások folyamatosan lefelé mozgatják az árakat, de a hazai kukoricaárnak az sem tesz jót, hogy sok lett a takarmánybúza az idén. Mivel a továbbiak nehezen kiszámíthatók, így az eladók, de sok helyen a vevői oldal is kivár. Ez a magatartás már csak azért is indokoltnak tűnik, mivel a jelenlegi árak már közelítik az intervenciós árakat. Ugyanakkor a határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a kukorica ára növekedhet az év utolsó negyedében és jövőre már akár 40 ezer forint felett is lehet az ár.. A legolcsóbb kínálati ár 35 ezer forint egy tonnára. Jelenleg a piactéren 2 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 56 ezer tonnát keresnek.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. jún.

2014. júl.

2014.

31. hét

32. hét

33. hét

34. hét

Átlagár (Ft/t)

49 912

47 769

49 957

47 962

48 431

48 266

Kötési mennyiség (t)

19 513

16 714

2 113

3 200

1 877

1 900

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása