Augusztusi agávébumm

2013.08.23. 07:00 - sztroberri

Az Amerikában honos, főleg Mexikóban jellemző agávék egyes fajai kb. 40 év után borulnak virágba, majd el is pusztulnak. A mi éghajlatunkon a virágzás legfeljebb botanikus kertekben fordult elő, pl. 2010-ben a Szegedi Füvészkertben.

agave.jpg

Az viszont igazi kuriózum, hogy botanikus kerteken kívül, magánházaknál (legalábbis fagymentes időszakban) szabadban tartott példányok virágozzanak. Meg az is ritkaság, hogy valaki ezt kivárja, mert nagyon sokan idő előtt megszabadulnak a növénytől, amikor vagy kinőtte a lakást, vagy már mozdíthatatlan. Ehhez képest csak augusztusban kétszer is megtörtént a csoda: a hónap elején egy szegedi családnál jelentek meg a bimbók a ház előtt tartott kb. 40 éves példányon.

agave17_gs.jpgA virágzó agávé a szegedi család háza előtt

Most pedig egy zalaegerszegi család került a figyelem középpontjába, ahova még az 1900-as évek elején a nagypapa a zsebében hozta el Olaszországból az agávét. Azóta 3 generáció pátyolgatta a növényt, mely végül 100(!) évesen, a most már nyugdíjas unoka kertjében borult virágba. A 2-3 hétig tartó virágzásért az agávé ugyan az életével fizet, de mindkét család gondoskodott az utánpótlásról: a növénysarjakat elültették, így már csak néhány évtizedet kell várni a következő virágzásig. A zalaegerszegi agávé képei itt.

Forrás a képekre kattintva.

1 komment Címkék: füvészkert pozsgás agávé

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

unartis 2015.01.01. 20:44:26

A nálunk legelterjedtebb agávé faj az Agave americana, ez a cikk is erről szól. Én már feladom, mert sajnos nincs helyem. Így maradnak a télálló fajok. Szerencsére több faj bírja nálunk még téli takarás nélkül is, így inkább azokat favorizálom. Pl Az Agave neomexicana, A. megalacantha, A. lechuguilla, A. kaibabensis, A. utahensis. stb.
süti beállítások módosítása