A hétvégét a Nagymama kertjében töltöttük, ahol a nagy szárazság elég rendes pusztítást végzett az utóbbi időben. A gaznak persze meg se kottyan a vízhiány, mindenhol burjánzik, mintha mi se történt volna. Kihúzni nem lehet, olyan száraz a föld, még a kapa is megbicsaklik benne. Az öregek meg nem győzik a locsolást, úgyhogy már nem is nagyon küzdenek. Legfeljebb fohászkodnak, hátha jön egy jó kis eső (nem jég!). Akárcsak Karel Čapek szenvedelmes kertésze:

"Uram, add, hogy mindennap essen, mondjuk, éjféltől hajnali háromig, de kérlek, csendes, meleg esőt szeretnék, hogy jól beszivárogjon a földbe. Úgy tedd, hogy ne essen a szurokszegfűre, ternyére, napvirágra, levendulára meg mindazokra a növényekre, amelyek - mint tudod, hisz végtelen a te bölcsességed - szárazságtűrő fajok. Ha akarod, felírom a nevüket egy cédulára.

Add, hogy a napocska egész nap süssön, de ne mindenhová (például ne a gyöngyvesszőre, se a tárnicsra, se az istenfára, se a rododendronra), és ne is perzseljen. Add, hogy sok legyen a harmat, és kevés a szél, elég a giliszta, de ne legyen levéltetű és csiga, se lisztharmat.

Tedd meg, hogy hetente egyszer hígított trágyalé és galambtrágya hulljon alá az égből.
Ámen."

Karel Čapek: A szenvedelmes kertész