Gonosz kúszók, avagy a trombitafolyondár fogságában

2012.11.30. 10:00 - Czauner Péter

Kedvenc ikerkertem testvérpár tulajdonosai nagy bajban vannak, a két ingatlan faragott erdélyi fakerítését ugyanis egy derék trombitafolyondár végleg megrogyasztotta. Az alattomos növény képes megtéveszteni gazdáját, hiszen a kívánt cél, a kerítés, pergola, oszlop, rács befutásával hamar végez, bőséggel és buján virágzik. Ráadásul télálló, mi kell hát még ahhoz, hogy hamar a kert kedvence legyen?!

Csábító virágok.jpg

Csakhogy ezután jön a meglepetés, mert ha hagyják, mindent elfoglal. Mindenhova bebújik, megemeli a tetőt, megrepeszti a terasz járólapjait, szétfeszíti az ácsolatokat. A már említett növénymonstrum bókoló feje még most is, hogy lehullatta a leveleit, lehet vagy két mázsa, nem is csoda, ha nem bírta a filigrán kerítés. Ha saját tulajdonomról lenne szó, eleve trombitafolyondárt nem engednék a kertembe, hiszen ismert agresszív terjedő tulajdonsága. Ha mégis szükség lenne rá, akkor nagy edényben maradna, mert így meg lehet zabolázni, és csak előnyös tulajdonságait élvezhetjük. Mert való igaz, pompás képet mutat, s még nem szóltunk virágairól.

Ha a trombitafolyondár elérte a kivánt magasságot,  észen kell lenni.JPGHa a trombitafolyondár elérte a kívánt magasságot, észen kell lenni

Visszakanyarodva a folyondáros testvérekhez: még hezitálnak, mi legyen a növénnyel, még arra sem hajlanak, hogy radikálisan meg legyen metszve, pedig ez lehetne az átmeneti megoldás. Így könnyebb lenne a kerítésnek, és a becsapós folyondár a jövőben jobban kordában tartható. Ha beleolvasunk kertészti oldalak fórumrovataiba, a trombitafolyondár gyakori szereplő. Kiirtásával nem foglalkozunk, mert egyszerű: radikálisan meg kell metszeni, erdészeti sarjstoppal meg kell kenni a sebet, az így kezelt trombitafolyondár biztosan nem hajt ki többé.

Ahogy a vadszőlőt, a trombitafolyondárt is állandóan metszeni kell.jpgAhogy a vadszőlőt, a trombitafolyondárt is állandóan metszeni kell

De ez a gyengék menekvése, meg kell küzdeni vele. Egy erős tavaszi metszés után ugyanis a tő erejét leköti az új hajtások és a gyökérsarjak nevelése. A nyár közepétől azután a virágok nevelésével, és nem térfoglalással kénytelen foglalkozni. Az elhanyagolt folyondárt kora tavasszal alaposan meg kell metszeni, meg se kottyan neki, ha a talajtól 30 centire lenyisszantják a törzset, kart – nevezhetjük bárhogy –, a fő hajtásokat. Ha viszont már fegyelmezetten nő, akkor a fő hajtásokat 2-3 szemre kell visszametszeni, mert ezekből fejlődnek a virágzó hajtások.

A feketeszem is szépen virágzik, de nem rogyasztja szét a kerítést.JPGA feketeszem is szépen virágzik, de nem rogyasztja meg a kerítést

Aki tart a folyondártól, váltson szolidabb, egynyári kúszónövényekre; ilyen lehet a feketeszem, a kerti hajnalka, a sarkantyúka vagy a tűzbab.

7 komment Címkék: metszés trombitafolyondár kúszónövény czauner péter feketeszem

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

méri 2012.11.30. 21:04:10

Én anno elkövettem azt a hibát, hogy egyszerre két tövet vettem belőle, aztán kivágtam mindkét "szülőt", de az "árváktól" azóta sem tudtam megszabadulni. Mindenfelé kikeltek a magok és minden radkális metszés ellenére állandóan kihajtanak.

ViktoriaF 2012.12.01. 21:37:24

Ahol elek Campsis radicans oshonos, de olyan rossz hire van, hogy nem mernem berakni a kertembe. Egyebkent jok meg a kulonbozo iszalag-kultivarok is, nagyon sok, kulonbozo meretu letezik belole, egesz kicsitol viszonylag nagyra novoig.

Mayakisasszony 2012.12.04. 11:13:45

A két trombitafolyondáromat lekopogom - kordában tudom tartani nagyon-nagyon radikális koratavaszi metszéssel... ám a kerti hajnalkával állandóan küzdök, pedig 10 évvel ezelőtt ültettem egyetlen helyre. Ötméteres körzetében mindenre ránőtt, megfojtotta és kiirtotta, alig tudtam valamit kiszabadítani. Azóta is - még 10 év után is - sok hajnalka bújik ki a földből a kert különböző távoli részein is. Mindig kigyomlálom, nem merek egyet se meghagyni.

móniszilvi 2013.08.23. 12:45:11

A cikkben említett erdészeti sarjstopnak mi a hivatalos neve (ilyen néven nem találtam az interneten) és hol kapható ?
Köszönöm

A csapos közbeszól 2015.05.08. 20:09:15

Mi kb. 10 éve hoztuk be a kertbe, de már kezd a hajam kihullani a mindenfelé előbúvó vadhajtásoktól.

Én kutakodtam a neten, de nem nagyon találtam a vadhajtások kiirtására vonatkozó írásokat.

Ha valamilyen kis kiszerelésű szert tudna ajánlani azt megköszönöm.
süti beállítások módosítása