Fánk vs. Vidámpark

2012.11.09. 10:45 - sztroberri

Először úgy volt, hogy október 31-én eldől a Vidámpark sorsa, megszületik a döntés a bezárásról. Nem így lett. Sokan fellélegezhetnek, egyelőre. Pedig a Fővárosi Állat- és Növénykert (Fánk) kész tervekkel várja, hogy visszakapja korábban elvett területét.

_Fővárosi Állat- és Növénykert_.jpg

A világ hat műemlék-állatkertjéhez tartozó Fánk mindig is ún. városi állatkert volt, ami manapság már nagyon ritka, inkább a város peremén kialakított, szafari jellegű parkok jellemzőek. A műemléki környezet, a központi hely mindenképpen a bővítés mellett szól, és a jelenlegi elképzelések szerint ez a Vidámpark területének átvételével, valamint MÁV-telkek felhasználásával valósulna meg. Persányi Miklós igazgató azonban hangsúlyozta, hogy a Vidámpark nem az Állatkert miatt zár be, hanem mert tönkrement.

vidampark_korhinta.jpg2006-ban volt 100 éves

A tervek szerint így az új park területe 18 hektárra nő, ami lehetővé teszi a Vidámpark műemléki játékainak megtartását, kalandutak, játszóterek és –házak kiépítését, ugyanakkor több lesz az állatkerti látnivaló is. Első körben a magyar mesék kertjét szeretnék kialakítani, majd a tervek közt szerepel állatterápiás helyiségek és madárkórház létrehozása is.

Elkészült már a tervezett biodóm látványterve is (ITT). Az óriási üvegház, ha megvalósul, Európa legnagyobb szubtrópusi dzsungelének ad majd otthont, a remények szerint jelentősen megnövelve a kert téli kihasználtságát és látogatottságát. A fűtést a Széchenyi fürdő használt termálvizével oldanák meg. Az akár trópusi klímát is biztosító üvegházat majdan érdekes, látványos fajokkal népesítenék be, és egy méretes tengeri akváriummal együtt mutatnák be, milyen lehetett itt az élet tízmillió évvel ezelőtt, amikor a Pannon-tenger határos volt a mai Budapest területével.

A megvalósításhoz szükséges pénzt nagyrészt az Uniótól, a kezdés időpontját a fővárostól várják. Úgyhogy még ne igyunk előre a medve bőrére, mert ha minden így marad, lehet, hogy neki is mennie kell.

Forrás

Szólj hozzá! Címkék: állatkert vidámpark körhinta üvegház termálvíz biodóm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása