Lúdtollal a tetvek ellen

2012.05.23. 08:30 - Czauner Péter

Zsenge hajtás, meleg és nedves környezet – ilyen a levéltetvek édeni kertje. A kellemetlen kis dögök szerencséjére mostanában arany életük van: vidáman sokasodnak, és máris sorakoznak a hajtások éppen növekvő zsenge végén. Nem szabad szünetet tartani az ellenük folytatott harcban, mert úgy járnak, ahogy tavaly én a sivatagi rózsámmal. A gonosz kis jószágok addig nyalogatták a hajtó virágrügyeket, míg azok elpusztultak, és örülhettem, hogy a pompás piros virágok helyett egyáltalán levelet hozott a növény.

Az idén már nagyon figyeltem. Észleltem a ravasz hangyákat, akik felvonultak az ágaskodó, virágzás előtt álló lonc hajtáscsúcsaira, hogy a zsenge tetvek egyetlen mézgacseppjét se mulasszák el.
A haszonkertben ilyenkor már vad, kontakt és felszívódó permettel kell fogadni a sok kárt okozó szívogató hadat. Szerencsére van választék levéltetű elleni szolidabb szerekből – a durvábbakat nem is említem: Actara 25 WG, Chess 50 WG, Cyperkill 25 EC Karate Zeon 5 CS, Mospilan 20 SP, Pirimor 50 WG, Sherpa, Teppeki 50 WG, Vektafidok, stb.

De a ház körül illik óvatosabban védekezni!
Az első idei támadásukat kontaktszerrel vertem vissza, nevezetesen egy természetes piretrint is tartalmazó háztartási porozószerrel. Már a kilós tégely matricájától frászt kap az ember, de bízvást használható a kellemetlenkedő soklábúak ellen. Egyetlen hátulütője a rövid hatásidő, s az, hogy az eső elmossa. Sebaj, az egy kiló sokáig eltart.

Maga a kijuttatás hatékony technikája – ami jelen esetben nem pazarló módszert takar - innovatív megoldásra ösztönzi a felhasználót. Kellene egy ecset! Ezt a porba mártogatva be lehet pamacsolni a hajtást, rügyet. Két ecsetet találtam itthon, legkisebb lányom sminkpamacsát, ami nagyon alkalmas lenne, de állítólag egy ilyen több ezer forint. Gyorsan el is zárták előlem, így győzött a családnak már sok örömet okozó, konyhai libatoll. Botrány nélkül megúsztam a sikeres tetűirtást, viszont szavamat vették, hogy legközelebbi piaci látogatásomkor veszek egyet.

Azóta egyébként leszegett fejjel járok, s ha lelnék egy jófajta madártollat, hazahoznám, csak mostanában másfele járnak a madarak.

Többféle növényeket dézsmáló tetű létezik. A parányi levéltetvek általában zöld színűek, de vannak sárga, barnás, vörös, sőt fekete fajok is. Ha csak kevés tetű van a növényen, akkor elegendő védelem az összeszedésük, slaggal lespriccelésük. Ha a fiatal hajtások csúcsán megpillantjuk őket, a slag erős sugarával is elég arrébb tessékelni őket. Ez nem jelent végső megoldást, de sokszor ismételve előbb-utóbb elfogynak.


Találó a pajzstetű elnevezése. Ez a növények legveszélyesebb kártevője. A leleményes állatka a legfeljebb 2 milliméteres pajzs alá bújik. A kemény, fényes, viasszerű levelű növényeket kedveli. Ha kevesen vannak, akkor finoman le lehet vakargatni a növényről, be lehet kenegetni őket valamilyen krémbe, olajba mártott fültisztító pálcikával. Ha viszont sokan kapaszkodnak a leveleken, akkor csak a vegyszer hatásos ellenük.

A gyapjastetű rafináltabb: a szárak elágazásaira vagy a levelekre ragadt apró szöszök, „vattacsomók” alatt lapul. A pajzstetűhöz hasonlóan kell ellene védekezni, de ha a fertőzést követő 2-3 hónapon belül nem tűnik el, akkor a többi növény érdekében jobb, ha a megtámadott növény távozik.

A levéltetvek egyszerűen élnek. A nőstények párzás nélkül is sokasodnak: a hőmérséklettől és páratartalomtól függően 14-17-szer szűznemzéssel szaporodnak tavasszal és nyáron. Szerencse, hogy a nyári családfenntartó anyák (nem megtermékenyített nőstények) egy napon legfeljebb 20 utódot tudnak a világra hozni.

 

Zöld almatetű

A. kifejlett tetűhölgy

B. kifejlett tetűúr

C. ifjú tetűhölgy (szűz)

D. tetűhölgy tojást rak

E. tetűtojás

 

A gyapjas vértetű, mint sok más tetűfaj, képes gyorsan fejlődni a nyáron, és összeolvadó generációk sorát hozza létre. A teljességhez tartozik, hogy ritkán a nőstények egy része szárnyas, hím utódot is létrehoz. Ezek párosodnak a nőstényekkel, és tojásokat raknak a fák föld feletti részeire, ahol áttelelnek. A tél sem árt nekik, mert a szezon utolsó zsenge vértetűseregét a fa föld feletti gyökérnyaki, vagy a föld alatti gyökerére szüli az anyatetű.

11 komment Címkék: kártevők levéltetű pajzstetvek czauner péter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nairatma 2012.05.23. 11:43:59

Pajzstetű és más tetvek ellen is a leghatásosabb módszer dohányból készített "teával" permetezni a növényt.

vegyesfehér 2012.05.23. 12:04:21

Nekem tavaly a víz, ecet és mosogatószer egyveleg jött be. Idén próbáltam hivatalos szert, de két hét eltelte után ismét röhögnek rajtam a dögök. Ebből ismét ecet lesz.

Drindrin 2012.05.23. 12:06:30

Láttam a TV-ben, hogy egy osztrák kertész katica bogarkat rendelt a rózsái védelmére. Nálunk nincs ilyen lehetőség?

halaloszto 2012.05.23. 12:38:18

Most en olvasom figyelmetlenul, vagy le van irva az osszes nem javasolt szer neve, es nincs leirva a javasolt szer neve?

vajk

JoeP · http://mivanvelem.hu 2012.05.23. 16:24:16

Én tavaly feláldoztam magam és egy egész szemetesdoboznyi szivarhamut produkáltam, de a tetvek le sem tojták, amikor nejem rálocsolta az oldatot.
A katicabogárkát én is olvastam, tényleg jó, csak semmi nem garantálja, hogy ott is marad.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2012.05.23. 16:25:03

Kedves Péter,
A takácsatkával kapcsolatban nincs véletlenül tapasztalatod?

Vagyok_aki_vagyok 2012.05.23. 17:42:48

@JoeP: De a szivarhamu nem hatásos, hanem magát a dohányt kell vízzel elkeverni és ázni hagyni. :)
Egyébként még az áztatott csalán is hatásos. Igaz, hogy vastag gumi vagy bőrkesztűben kell leszedni és amíg ázik, iszonyú büdös, de legalább hatásos és bio.. :)

Vagyok_aki_vagyok 2012.05.23. 17:44:23

írni sem tudok... bőrkesztyűben.
Ja, mostanában találtam pár tő csalánt a kertemben, hagyom őket és majd szaporítom.. :D

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2012.05.24. 06:56:33

@Vagyok_aki_vagyok: Nissuron 10 nap alatt pontosan háromszor. Első kezelés 0. nap, második kezelés 5. nap, harmadik kezelés 10. nap. Az enyéim kinyuvadtak.

Steve31 2012.06.05. 12:35:15

@JoeP:

Tavasszal meg olajos mészkénlével
iszonyatos lemosópermetezést kell
tartani.
süti beállítások módosítása