A múlt heti posztra érkezett kommentek arra sarkalltak, hogy folytassam a témával kapcsolatos tanácsadást. Az „első lépések” egy még nem művelés alá fogott, „szűz” terület rendbetételéről szóltak. Különbséget kell tenni pihenő díszkertnek kialakított és haszonnövény termesztésére beállított kertek között, de természetesen kombinálhatók egymással. Az alkalmazandó módszereket ez alapján szelektáljuk.
A fő gondot az évelő gyomok jelentik, amelyek gyökerei, sarjai mélyebben élnek a földben. Rendszeres kapálással valóban elpusztíthatóak, de sokszor meg kell ismételni a műveletet. Sajnos a forgatással, ásással még szaporítjuk is a gazt, pl. a tarackot. A fentiek miatt először mindenképpen a lombon felszívódó vegyszeres gyomirtást ajánlom ismételten. Ha szakszerűen használjuk, nincsen egészségügyi várakozási ideje, tehát nem veszélyes sem gyermekekre, sem az állatokra. Lényegében 2-3 óra alatt felszívódik, csak ezt az időt szükséges figyelembe venni. A talajba jutó része gyorsan elbomlik. A felégetés nem csak veszélyes, de a füst szennyezi a levegőt, és a szomszédokkal szemben is barátságtalan gesztus. Ráadásul teljesen eredménytelen, mert az évelő gazok tövei épen maradnak, és a gyommagvak nagy része sértetlenül vészeli át a műveletet.
Díszkertek növényágyásait mulcsozással védhetjük az elgyomosodás ellen, de ez a megoldás főleg a magról szaporodók kiiktatására alkalmas. Hatékonysága 6-10 cm vastagságban terítve a legtökéletesebb. Az egynyári gazok mechanikus eltávolításának alapelve, hogy nem szabad megvárni, amíg felmagzanak. Ez az évelő gyomokra is érvényes. Érdemes már pár centis állapotukban sarabolással, ahol szükséges gyomlálással kiirtani, ügyelve nehogy visszatapossuk a földbe, mert ismét begyökeresedhet. A kötöttebb talajoknál a nedves, de nem túl vizes állapot az ideális munkavégzésre. A száraz napos idő gyorsan meghervasztja a kikapált növényeket. Ez a módszer megoldja a „mit tegyünk a kikerült zöldhulladékkal” problémát is. Az aszályos időszakban este finoman locsoljuk be a területet, így reggelre felpuhul a talaj felső része, megkönnyítve a gyomirtást.
Mit tegyünk a zöldhulladékkal?
A zöldhulladék nem szemét, hanem értékes szerves anyag. A komposztálás, a darált állapotú növényi részek földbedolgozása kiváló megoldás. Az alábbiakat kell figyelembe venni a fenti módszerekkel kapcsolatban: A fenyőfélék savas kémhatásúak, meszes talaj javítására kiválóan alkalmasak, de magas gyantatartalmuk nagy mennyiségben káros lehet. A diólevél elbomlásához 2-3 év szükséges. A felmagzott gyomokat nem használhatjuk, mert elősegítjük a szaporodásukat.
Mi a megoldás, ha nem tudjuk hasznosítani kertünkben?
Végre több önkormányzat is komolyan veszi a zöldhulladék-gazdálkodást. Ingyen gyűjtik be a lakosságtól a növényi nyesedéket. Komposztálják, vagy préselve fűtőanyagként hasznosítják. Sajnos mi vagyunk többen, akiknek maguknak kell megoldani a problémát, és ez pénzbe kerül, kivéve, akik égetéssel szabadulnak meg tőle, amit ellenzek. A vastagabb ágakat magunk is felhasználhatjuk tüzelőanyagnak, ha hagyományos fűtőrendszerrel rendelkezünk, ha nincs, adjuk oda az ilyennel rendelkezőknek, szívesen elviszik! A maradék zöldhulladék gazdaságosabb elszállítására megoldás lehet, ha több környékbeli kerttulajdonos összefog, és közösen daráltatják le és szállíttatják el. A nagyobb mennyiség arányos költsége jóval alacsonyabb. Elképzelhető, hogy valakinek szüksége van a darálékra, így még az elszállítás díját is megspórolhatjuk. Feltétlenül tájékozódjunk ebben az irányban is! A hulladékot ne hordjuk közös depóba, mert az elszámolásnál vitákat eredményezhet! Tudom, hogy nem könnyű megszervezni a közös elszállítást, de megéri!
Ötletek a csigák ellen
Árnyékos, nyirkos helyeken, ahol még bőséges tápanyag is rendelkezésükre áll, rendkívüli módon szaporodnak. A kommentekben olvastam, hogy a komposztgödör aljában rengeteg csigatojást találtak. A védelem ebben az esetben egyszerű: geotextíliával kell takarni a földet olyan módon, hogy ne tudjon alámászni ez a kártékony állat. Egyéb bevált módszerek elpusztításukra pl. granulátum formában kapható irtószer és a sörcsapda.
Továbbra is várom a kérdéseket, észrevételeket. Jó munkát, sikeres gyomirtást kívánok!
Fotók: Két cica kertje (Bezselics Ildikó)
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.03.13. 11:28:31
Csiga ellen a sűrű hálót gondolom jónak: a csigát távol tartja azonban a gilisztaféléket beengedi. Továbbá a föld páráját is beengedi, ami a nedvesség pótlásának pont legjobb/legolcsóbb formája.
Nem vagyok biztos benne, talán az ősz jobb, de a "kikopott" foltokat a füves területen szintén most időszerű pótolni. Nem találtam füvesítéssel kapcsolatos témát, pedig nem egyszerű sőt: egy profi vagy nagy méretű terület biztosan csak rendszeres szakember által végzett munkával megoldható. Javasolnám témának, aktuális! :)
gebsi42 2012.03.13. 11:31:17
Dr Milton 2012.03.13. 14:36:09
A fű több ütemben lett telepítva-újrafüvesítve, ezért nem egységes szerkezetű, de minden évben a következő ápolások végeztetnek el rajta: fűszellőztetés évi 1x, rendszeres locsolás öntözőrendszerrel, időnként részleget gyomirtás kézzel. Néhol mohás, kis mennyiségben lóhere is meg szokott jelenni. Milyen egyéb fűápolási módszerek vannak, mit lehet tenni a szép fűért, milyen vegyszerek stb használatát javallják a hozzáértők?
Бабаяга 2012.03.13. 14:46:19
@gebsi42: azért volt olyan év, hogy az eperből éticsigáék többet ettek, mint mi. Ráadásul sünike nem tudja, hogy védett fajról van szó.
herbivore (törölt) 2012.03.13. 16:12:55
a gyomirtóval kapcsolatos kitérőt külön is - ha idén nem válik be a mechanikus harc, jövőre vegyi fegyvert vetek be
kapanyél 2012.03.19. 11:10:41
Vagyok_aki_vagyok 2012.03.20. 21:57:26
Sajnos én is a tarackkal folytatok reménytelen harcot. Hiába kapálom és ásom ki a tarackot teljesen (néha lövészárkokat hozva létre, melyet utána nem győzök elgereblyézni :) ), egyre csak terjed.
Tavaly már a veteményes földjére is bekúszott, melyet aztán ősszel a rotációs kapával történő talajforgatás során - már most látszik - sikerült jól elszaporítani.. :( Ráadásul nem kis területen.
Melyik az a gyomirtó, amit Ön is jószívvel ajánl, melyről Ön is írja, hogy a talajba jutó része gyorsan elbomlik és mely használata után nem kell sokat várni azért, hogy lehessen rögtön ültetni a palántákat, magokat?
Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.03.21. 00:01:13
kapanyél 2012.03.21. 09:57:07
Üdvözlettel: Bálint Károly
Vagyok_aki_vagyok 2012.03.21. 20:38:48
Nagyon köszönöm mindkettőjük tanácsát! :)
Gitram 2017.09.24. 13:42:18