Az utóbbi időben feltűnt, hogy rengeteg gránátalma (Punica granatum) van a piacon. Régebben mindig csak egy-egy egzotikus gyümölcsöket, zöldségeket is áruló helyen volt, most meg szinte minden standon. Az okát nem tudom, mindenesetre eszembe juttatta, hogy 1985-ben kóstoltam életemben először és utoljára. Ráadásul Moszkvában. Arra emlékeztem, hogy finom volt, de az ízét nem tudtam felidézni, úgyhogy beruháztam egyre. A szép nagy példány ugyan 380 forint volt, de ha számba vesszük, mi mindent kaptam ezért a pénzért, már nem tűnik olyan soknak.

Először is egy gyönyörű piros, fényes héjú, almához hasonlító gyümölcsöt, amely fogyasztásig szép dísze a konyhának, akár más gyümölcsökkel társítva a kosárban. Másrészt sok-sok apró piros magot (állítólag 613-at, de én nem számoltam meg), melyeknek köszönhetően a gránátalma a szerelem, a bőség és a termékenység jelképe azóta, hogy Aphrodité kilépett a tengerből, és a lába nyomán gránátalma sarjadt. Görögország egyes vidékein ma is élő hagyomány, hogy a lakodalomban a vendégek gránátalmát dobnak a földre, amikor belép az ifjú pár: ha darabokra törik (és miért ne tenné), az szerencsét, bőséget, sok gyereket jelent.

A szimbolikán túl fogyasztani is érdemes és ajánlatos, mert szinte nincs olyan terület, ahol ne hatna jótékonyan. Nagy mennyiségű flavonoidot, káliumot, C-vitamint, B₅-vitamint és kalciumot tartalmaz. Érelmeszesedés, magas vérnyomás, cukorbetegség, bizonyos rákos megbetegedések megelőzésére ajánlják. Kutatások szerint levének antioxidáns hatása háromszor akkora, mint a vörösbornak vagy a zöld teának. Ennek köszönhetően a gránátalma fogyasztása serkenti a vérkeringést - a nemi szervekben is – ezért vágykeltő ételként is nagy hírnévnek örvend. Kivonata erősíti a bőrszövetet, gyulladáscsökkentő hatású, így a szépségiparban is előszeretettel használják.

A gránátalma őshazája Dél-, Nyugat- és Közép-Ázsia, később a mediterrán országokban, majd Dél-Amerikában és Afrikában is elterjedt. A 2-4 méter magasra megnövő lombhullató fa vagy bokor első példányai a 17. században a leanderrel együtt kerültek Közép-Európába. Gyönyörű égőpiros virágaival nagyon hamar népszerű lett, az akkor még újdonságnak számító szegfűt is háttérbe szorította. Népszerűsége azóta is töretlen, mediterrán vidékeken gyakran díszcserjeként ültetik. A Punica granatum varietas nana kedvelt dísznövény nálunk is. A Szent István parkról szóló posztban már megemlítettünk egy szép példányt.

A szabadba kiültetett gránátalma a talajjal szemben nem túl igényes, de a humuszban gazdag, laza talajon fejlődik a legszebben. Vízigénye is csekély, csak nagyon száraz időszakokban kell öntözni. Persze a dézsás példányokra jobban oda kell figyelni. A fény és a hő viszont lételeme, ezért csak olyan helyre ültessük, ahol állandóan éri a nap. Hajtásdugvánnyal, gyökeres tősarjjal könnyen szaporítható.

Én pillanatnyilag csak magról tudnám szaporítani, állítólag az sem reménytelen. Az viszont biztos, hogy ezentúl többször fogok venni, mert nagyon szeretem kicsit savanykás, ribizlis-málnás ízét. Valószínűleg sok finomság is készíthető belőle, de én a gyümölcsöket legtöbbször szőröstül-bőröstül felfalom nyersen, úgyhogy receptért inkább nézzetek be Fűszeres Eszterhez, ma ő is gránátalmázik.

Akit pedig ennél is behatóbban érdekel a gránátalma, itt még nagyon sok érdekességet talál.