Mit csináljunk a hétvégén?

2011.10.29. 08:10 - pitypalang

Most még kicsit borult az ég, de a hétvégére túlnyomórészt napos időt jósolnak, úgyhogy használjuk ki az utolsó kerti simításokra.

- A hét folyamán lehullott leveleket és gyümölcsöket gereblyézzük össze és tegyük a komposztra.

- A fák és cserjék alatt megmaradt lomb téli védelmet nyújt, mulcsrétegnek is alkalmas, és jó menedékhely a hasznos rovaroknak, pl. a futóbogárnak.

- Időben ürítsük le a vízvezetékeket. A kerti locsolótömlőt is védjük a fagytól, nehogy merevvé és törékennyé váljon.

- A talajt ásóvillával lazítsuk fel, és a durva rögöket hagyjuk egyben. A téli fagy tavaszra finomszemcsés földdé alakítja.

- A felkupacolt rózsatöveket fedjük be rőzsével.

- A káposzta, a karfiol, a póréhagyma és a mángold ellenállnak a fagynak, nem kell értük aggódni.

- A téli araszoló ellen tegyünk enyves gyűrűt a fákra. Október és március között a hasznos rovarokra veszélytelen ez a megoldás.

Bár Halloween október 31-én lesz, már ezen a hétvégén sok rendezvény e körül forog.

A Budapesti Állatkertben október 29-től november 6-ig a csúnyácska állatok kerülnek a középpontba. Minden jelmezben érkező, 14 év alatti gyereknek ingyenes a belépés. Részletek itt.

Szombat este a fővárosi Hősök terét ellepik a töklámpások. 19 órától kezdődik a Töklámpás Fesztivál, melynek mottója: "Tököt hozz, ne légy töketlen!" A saját készítésű töklámpással nyerni is lehet, ezenkívül mindenki vigyen legalább 1 konzervet a rászoruló gyerekeknek!

Szép hétvégét!

1 komment Címkék: programajánló halloween töklámpás mit csináljunk a hétvégén

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanyuvo 2011.10.30. 22:52:53

Elmentünk ma gombát szedni a Bakonyba (Vinye, Fenyőfő, Réde), de sajnos semmilyen szempontból nem volt sikeres a túra. Az a legkevesebb, hogy nem volt gomba, mert csont száraz a föld. Ami elszomorító volt az-az, hogy hihetetlen mennyiségű szemét volt az erdőben. A turista úton a használt pelenkákat kerülgettük :( És még a Szarvas-kullancslegyek (hu.wikipedia.org/wiki/Kullancslegyek) se hagytak nekünk béként. Mindegyik helyen tömegével támadtak meg minket.
Szóval abszolút nem volt sikeres a túra :(
süti beállítások módosítása