Augusztus elején egy barátom hívta fel a figyelmemet egy, a Hegyvidék c. lapban megjelent cikkre, amelyben a Jókai-kert teljes felújításáról van szó. Jókai Mór a területet 1853-ban vásárolta meg, és rövid időn belül gyönyörű díszkertté változtatta. Nagyon szeretett kertészkedni, rengeteg fát és cserjét ültetett, rózsaligetet alakított ki. A birtokon szőlőt is termesztett. Az író halála után a kertet felesége 1922-ben eladta, és a területet később államosították. A Jókai-villa a II. világháború alatt megsérült, később le is bontották, a 60-as években helyére a Magyar Madártani Intézet székházát építették. Ebben található most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár. (A cikket itt olvashatjátok el.)

Kíváncsi lettem, így egy szép augusztusi délutánon útnak is indultam a XII. kerületi Költő utca 21-be. A park kovácsoltvas kapuján belépve rögtön találtam egy térképpel ellátott információs táblát, amelyen a kert története is olvasható.

Rövid séta után rátaláltam Jókai Mór kedvenc oroszlános padjára, ahonnan remek kilátás nyílna a városra, ha a panoráma nagy részét nem takarná ki egy szép nagy háztető. Persze egy park kedvéért nem kell lebontani az utca túloldalán lévő házat, de növényekkel esetleg el lehetne takarni.

A padtól pár lépésnyire található Róna József Anakreónt ábrázoló szobra, melynek arcvonásait Jókai Mórról mintázta a mester.

A következő információs tábla szerint eljutottunk a rózsaligetbe, de csak egy szocreál épületet láttam magam előtt. Gondoltam, innen haza nem megyek, amíg nem látom a beígért rózsákat, és a böszme épület mögé settenkedtem. Láttam is csodát!

Ezt a tarackosban tengődő pár tő rózsát találtam ott. A rózsák maguk nagyon szépek, de valahogy nem látok az elhelyezésükben koncepciót most sem. Viszont innen tényleg elképesztő kilátás nyílik a városra, ide tényleg érdemes lenne padokat tenni.  

Apropó padok: a legnaposabb, legmelegebb tisztáson kimondottan igénytelen padokat állítottak fel félkörben, ezenkívül csak az oroszlános kőpadon lehet megpihenni. Nem igazán értem, hogy a közel 70 millió forintból miért nem futotta néhány ülőalkalmatosságra?

Sétám során elérkeztem egy borostyánnal befuttatott, helyes kis barakkhoz, ebben bújik meg a Magyar Madártani Egyesület. Nekem tetszik, ahogy a növények birtokba veszik a nem túl dekoratív épületet.
Jókai elismert borász is volt, a présháza ma is áll, a zöld álca mögött megbúvó épülettel szemben. A park felújításakor szőlőtőkéket is telepítettek Jókai tiszteletére.

Az ösvény ezután a kerítéshez vezet, amely mögött egy végtelenül lepusztult épület látható. Ehhez is jár információs tábla, amelyen az olvasható, hogy a szemközt látható rom az egykori Steindl-villa, Steindl Károly ékszerész tulajdonában volt. Az ő fia, Steindl Imre tervezte az Országházat. A szöveges ismertető végén ez áll: „Műemléki védelmet élvez.” Na, ez tényleg fájt! Hol itt a védelem? Méghogy élvezi?! Látszik, hogy össze akar dőlni…

Ezután egy nagyon érdekes rész következik: a kőpark tanösvény. Boldogult lánykoromban tanultam geológiát, úgyhogy kimondottan jólesett találgatni, melyik szikla milyen kőzetből van. Szerencsére a sziklákat ellátták kis táblácskákkal, amelyekre felírták az adott kőzet fontosabb adatait. 

Lassan körbe is értem a parkon. A nagy része tényleg kellemes, árnyas, az ösvényeken jó barangolni. A terület gondozott, a levegő jó, a madarak csicseregnek, mi kell még?

Talán néhány pad és asztal, és egy kicsivel több gondozás a rózsáknak. Ha ez a teljesen befejezett Jókai-kert, akkor nem vagyok lenyűgözve, de ha ez csak a kezdet, akkor nagyon ígéretes.