Azt hiszem, a levendulát nem kell bemutatni senkinek. Mindenki tudja, hogy a Földközi-tenger vidékéről származó félcserje, amelynek virágait és leveleit, illetve az ezekből készült olajat vagy őrleményt sokféleképpen felhasználhatjuk.

Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy szárított virágját kis vászonzacskóban a ruhásszekrénybe téve védekezhetünk a molyok ellen, vagy, hogy illóolaját nyugtató, lazító hatású fürdőkhöz használhatjuk. Az is közismert, hogy mediterrán ízvilágú ételeket fűszerezhetünk vele, igaz, csak módjával, és ha néhány levendulavirágot a kristálycukros dobozba teszünk, finom aromájú édesítőszert kapunk.

Minden kertész tudja, hogy a levendula könnyen kezelhető, napos, száraz helyet kedvelő, illatos növény, melyet ha szakszerűen metszünk (ősszel a virágzás után, vagy kora tavasszal, de csakis a fás részekig, azokba már nem vágunk bele, mert onnan már ritkán nő új hajtás), évről évre pompás és illatos dísze lesz a kertünknek. Sőt a rózsák közé ültetve bizonyos talajlakó kártevőket is távol tarthatunk a rózsáktól.

Mindenki hallott már a híresebb levendulafesztiválokról (pl. a tegnap zárult tihanyi), és a kolostorok levendulakertjéről (Pannonhalma, Majk) is.

Úgyhogy inkább nem is írok semmit a levenduláról.