Levendula - ki mit tud?

2011.06.27. 08:30 - Macskamenta

Azt hiszem, a levendulát nem kell bemutatni senkinek. Mindenki tudja, hogy a Földközi-tenger vidékéről származó félcserje, amelynek virágait és leveleit, illetve az ezekből készült olajat vagy őrleményt sokféleképpen felhasználhatjuk.

 

Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy szárított virágját kis vászonzacskóban a ruhásszekrénybe téve védekezhetünk a molyok ellen, vagy, hogy illóolaját nyugtató, lazító hatású fürdőkhöz használhatjuk. Az is közismert, hogy mediterrán ízvilágú ételeket fűszerezhetünk vele, igaz, csak módjával, és ha néhány levendulavirágot a kristálycukros dobozba teszünk, finom aromájú édesítőszert kapunk.

 

Minden kertész tudja, hogy a levendula könnyen kezelhető, napos, száraz helyet kedvelő, illatos növény, melyet ha szakszerűen metszünk (ősszel a virágzás után, vagy kora tavasszal, de csakis a fás részekig, azokba már nem vágunk bele, mert onnan már ritkán nő új hajtás), évről évre pompás és illatos dísze lesz a kertünknek. Sőt a rózsák közé ültetve bizonyos talajlakó kártevőket is távol tarthatunk a rózsáktól.

Mindenki hallott már a híresebb levendulafesztiválokról (pl. a tegnap zárult tihanyi), és a kolostorok levendulakertjéről (Pannonhalma, Majk) is.

Úgyhogy inkább nem is írok semmit a levenduláról.

14 komment Címkék: levendula gyógynövény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peca1000 2011.06.27. 09:18:43

És a levendula méz is.

Horvátországból kaptam egy üveggel.

Az illatán lehet főleg érezni, hogy levendulából készült, az íze, mint az akácmézé.

Macskond 2011.06.27. 13:09:33

Hát pedig írhatnál bővebben is.
Például mivel lehet elősegíteni hogy rendesen virágozzon ?
Második éve, csak most hozott pár virágot, egy sor. Nem sokkal odébb egy másik bokor csoport végre szépen virágzik. Ugyanazt a törödést kapja mindkettő. Nem értjük.

Infomaker 2011.06.27. 13:19:52

Ültettünk tavaly 100 tövet pici tejfölösdobozokból, és már akkorák, hogy a hétvégi aratáskor 60 csokor lett belőle, nem is kicsik! :)

pannonfunk 2011.06.27. 14:08:20

Hogy lehet szaporitani? Hatalmas bokrom van, és pár hajtás leért a földig és onnan kanyarodik vissza. Próba-szerencse alapon ezeket beföldeltem. Bizakodhatom, hogy lesz belőle őszre, jövő tavaszra új tő?

pitypalang 2011.06.27. 21:38:32

@Macskond: @pannonfunk: Továbbítottuk a kérdéseket szakértőinknek, kis türelmet kérünk. (Nekem egyébként a levágott, földbe bedugott levendulaág kihajtott, úgyhogy talán bizakodhatsz addig is, míg megjön a szakszerű válasz.)

ondol 2011.06.28. 14:41:39

@pannonfunk:

Magról szaporítottam, de nem vagyok szakértő ebben.

Tejfölös pogarakban keltettem a magokat, aztán nevelőhelyükre(erkélyláda) ültettem, majd 1 éves korukban mentek ki a kertbe.

Az erkélyládában akkora gyökeret növesztettek, hogy alig bírtuk kihúzkodni, pedig nem voltak még nagyok a növények.
Gyökereztetést nem próbáltam.

A célom az volt, hogy egykorú, és egyforma méretű bokrok legyenek, amiket viszonylag sűrűn ültetve, egyszerre tudok nyírni, formálni. Sikerült is, most 3 évesek. Csak azt bánom, hogy nem egyforma a virágok színe, de így is szép.

pannonfunk 2011.06.28. 15:58:52

@ondol: Nekem magjaim sincsenek. Maradok a tőről szaporításnál, ha működik ez: @pitypalang: , akkor abból pláne nem lesz baj, hogy csak jövő tavasszal vágom el a szülőtől a ledugványozott hajtást.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.28. 16:05:52

@pannonfunk: elméletileg bujtással gyökereztethető, de ahhor a lefektetett hajtást villás faággal szorítsd le, és földelt le, majd öntözd rendszeresen ezt a bujtást.
Én magról többször vetettem, kikelt, de nem maradt meg a palánta. Legolcsóbb, és leggyorsabb a tescoba ( itt olcsóbb, a füszereknél szokott lenni ), vagy obiban venni és kiültetni napos helyre.

pannonfunk 2011.06.28. 18:15:36

@látjátok feleim szümtükkel: annyira nem akarok én ültetni, hogy teszkóban vegyek magot, csak ha már van, akkor miért ne alapon. Egy darab hatalmas bokrom van, és idén lett csomó olyan hajtása, amelynek a végén seprűszerűen nőnek fel a kis hajtások, és 1-2 centivel van a föld felett. Gondoltam, rásegítek, és benyomom a földbe. Az ötletet, hogy szorítsam le egy villás faággal, köszi, meg fogom fogadni.

Bálint Károly kertépítő 2011.06.28. 19:48:51

@pannonfunk: @Macskond: A levendulát feltétlenül napos helyre kell ültetni, szárazságtűrő növény, ezért óvakodjunk a túlöntözéstől! Agyagos, meszes, tápanyagszegény földben érzi a legjobban magát. Minden tavasszal vissza kell metszeni a fás szár fölött 3-4 cm-rel. A fentiek szerinti útmutató garancia a szép virágzásra. A legbiztosabb szaporítási módszer a tőosztás. Tavasszal a kiásott növény tövét a gyökérrel együtt több darabra vágjuk, majd elültetjük. Bujtással és fás dugványozással is célt érhetünk. A magvetést nem ajánlott, sok idő, amíg a növény kifejlődik, és el is korcsosulhat.

Macskond 2011.06.29. 00:54:58

Köszönöm a választ. Az érdekes az, hogy amelyik szépen megindult és virágzik az kevesebb napot kap. Amelyik nem virágzik, az a kocsibeálló mellett van végig. Ennél több napot nemigen kaphatna. Viszont lehetséges hogy túl van öntözve? A párom a gyeppel együtt rendszeresen locsolja.
süti beállítások módosítása