Nagy sikerrel, összesen 450 fő részvétele mellett, ért véget a Magro.hu által szervezett II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat: a Kaposvári Egyetemen decemberben lezajlott eseményt idén január közepén a Hajdúság fővárosában folytatták a szervezők. A Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Karán tartott eseményt komoly érdeklődés kísérte a gazdák részéről, akik szakmai előadásokat hallhattak a két fő szántóföldi növény termesztéstechnológiai újdonságairól.
A Debreceni Egyetem dísztermében a sok vendég miatt újabb széksorokat kellett kirakni a kukorica és a búza termesztéséről szóló konferenciasorozat rendezvényén. A termesztéstechnológia teljes vertikumát áttekintő előadások a gazdák visszajelzései alapján megfeleltek a várakozásoknak. A szakértők a talajelőkésztéstől a vetőmag-kiválasztáson, a növényvédelmen és a tápanyag-utánpótláson át egészen a betárolásig és az értékesítésig foglalták össze a tudnivalókat.
Az eseményt Bóné Tímea, a Magro.hu alapítója és a konferenciasorozat főszervezője nyitotta meg
elolvasom
Utolsó kommentek