A történelmet megelőző idők nomád népei az erdőket és a mezőket legelőnek használták, csak a közvetlen élelmiszer-szükséglet fedezése céljából törték fel a legelők egy részét, s aratás után továbbvonultak. A külterjes viszonyok között tehát a legelő még túlsúlyban volt, és a szántóföldek helyét időközönként váltogatni lehetett. Ez talajzsaroló trágyázási rendszer, a talaj tápanyag-pótlásáról csak a természet gondoskodik. A legelők belterjességének növelése érdekében az ottmaradó állati ürüléket és vakondtúrásokat elteregették, a bokrokat és gyomokat kiirtották.

A Füleky György által szerkesztett, többszerzős "Tápanyag-gazdálkodás" című kötet gyakorlati felhasználásra készült, de tartalmaz visszatekintést is a jórészt vegyiparon alapuló műtrágyázás előtti időkre. Rajkainé Végh Krisztina és Tolner László tollából származik a hagyományos paraszti gazdálkodás, azon belül a vetésforgó alkalmazása. Számos írásban olvashatják a tanácsot, hogy a növényfajtákat ne vessék pár évig ugyanarra a helyre. A magyarázat egyszerű: mindegyik más és más tápanyag-koktélt kedvel, ezért következő évben már a domináns elemek hiánya miatt satnyul vagy pusztul. Olvassanak bele, hogyan vették elejét ennek elődeink.

A legelőváltó gazdaságban a szántóföldi művelésre alkalmas területet felváltva néhány évig szántóföldnek, néhány évig legelőnek használják. Ez a gazdálkodási rendszer lényegében átmenet a legelőgazdálkodás és a földművelés között. Lényege az, hogy a legelő egy részét szántóföldnek törik fel és a talaj termőképessége alapján 3-9 évig gabonatermesztésre használják. Ha a talaj kimerülésének jelei mutatkoznak, vagy kezd elgyomosodni, begyepesedés céljából parlagon hagyják és helyébe új Iegelőterületet törnek fel. E rendszerben a trágyázás még nem fizetődik ki, nem is használják.
A javított legelőváltó gazdálkodás abban különbözik a korábbitól, hogy a szintén ideiglenes szántóföldön a gabonán kívül kapás és ipari növényeket is termesztenek, tehát lényegében átmenetet képez a legelőgazdálkodás és a váltógazdaság között, mely utóbbitól főként abban különbözik, hogy a szántóföldet időközönként néhány éven át legelőnek használják. Ide tartozik a herefüves gazdálkodás - sok helyen, így nálunk is a füves herét lucernával helyettesítik - amikor is a füves herét nem legelőnek használják, hanem kaszálják. Ez a rendszer elősegíti az állattenyésztést, és fokozza a talaj termőképességét.

A nyomásos rendszer a legrégibb, de még a mai viszonyok között is elterjedt gazdasági forma. E rendszerben az állandó szántóföld túlnyomó részén gabonaféléket termesztenek, a takarmányt pedig az állandó jellegű rétek és legelők szolgáltatják. E gabonagazdálkodás több formája alakult ki, a nyomásoknak mondott szakaszok száma szerint, egy-, két-, három- és többnyomású gazdaságok.
Az egynyomású gazdálkodás során a talaj termékenysége jelentősen csökken, ezért huzamosabb ideig erős trágyázással vagy csak eredetileg termékeny talajokon folytatható. A kétnyomású gazdálkodás lehet külterjes, amikor fekete ugar és gabona felváltva következik. A belterjes kétnyomású rendszernél az ugar teljesen hiányzik, és gabonát gabona után termelnek. (1. őszi gabona, 2. tavaszi gabona.) A termelés eredményessége csak bő trágyázással érhető el. A kézi és igaerő jobb kihasználása végett a belterjes kétnyomást egy harmadik, ugarnak használt résszel toldották meg, amely nyáron át kényelmesen és jól előkészíthető az őszi gabona alá. így keletkezett a régi vagy tiszta háromnyomású gazdaság (ugar, őszi gabona, tavaszi gabona). Ha a háromnyomású forgót egy vagy két gabonafélével megtoldjuk, a négy-, illetve ötnyomású gazdálkodási rendszert kapjuk. Az egyoldalú gabonatermesztés hibái mellett a tál aj termékenység fenntartása és a megfelelő termésátlagok elérése csak megfelelő trágyázással lehetséges.

Az egyoldalú gabonagazdaság esetén az állattartásnak az a legfőbb feladata, hogy minél több szalmából tudjon trágyát csinálni. A külterjes gabonagazdaságban műtrágyát nem használnak, mert ezeknek az ára aránylag magas a gabonáéhoz viszonyítva. A rét ápolásával törekednek több és jobb szénát termelni az állatok számára.
A javított háromnyomású gazdaságban a fekete ugar szakaszában részben vagy egészben szálas takarmányt, hüvelyest, kapást és egyéb olyan növényt termesztenek, amely a talajt gyommentesen és kedvező fizikai állapotban tartja. Elsősorban a takarmányhiány és az ebből származó trágyahiány tette szükségessé az ugarnyomás jobb kihasználását (zabosbükköny és fekete ugar, őszi gabona, tavaszi gabona).

A zabosbükkönyt az ugarnyomás megtrágyázott részében termesztették, a trágyázatlan ugar pedig fekete ugar maradt. A későbbiekben a talaj termékenységének növelése érdekében a trágyázott ugarba kapás, gumós vagy gyökérnövényt vetettek, a trágyázatlanba pedig zabosbükköny vagy lóhere került. Mivel a fekete ugar helyébe két vagy több növényt vetettek, így az többszakaszos gazdálkodássá alakul át. Az ugar részben vagy egészben való bevetése a szántóterület megnövekedését eredményezte, ami belterjesebb gazdálkodást jelentett. A szántóföldi takarmánytermesztéssel lehetővé vált az istállózás, a belterjesebb állattartás több trágyamennyiséget adott a talaj termékenységének fenntartásához.

Vetésváltó gazdálkodás, vetésforgó
A váltó vagy vetésváltó gazdaság lényegéhez tartozik, hogy a szántóföldön hasonló természetű és igényű növények, de különösen gabonafélék, jobban mondva kalászosok egymás után ne kerüljenek, hanem a gabonát takarmány, kapás, ipari vagy egyéb növények váltsák fel. A váltógazdaság elve szórványosan már a XVIII. században ismert volt, de általánosabban csak a múlt században terjedt el.
A váltógazdaság abból a régi angol vetésforgóból indult ki, amit ma norfolki négyes forgónak nevezünk. Ez a klasszikus forgó a következő: répa - árpa lóherével - lóhere - őszi búza.

A szigorú váltógazdaság alapján A. THAER a következő szabályokat fogalmazta meg: Fekete ugar nem fordulhat elő és gabona után gabona nem termelhető. Bármilyen növény, a lóhere is legfeljebb egy évig maradhat a forgóban. A szántóföldi legeltetés mellőzendő, azt természetes legelő vagy ennek hiányában istállózás helyettesíti. A szigorú váltógazdaságban a négy növényféleségre 25-25% jut, tehát a szakaszok száma csak 4 vagy annak többszöröse lehet.
 A szabad vagy módosított váltógazdaság több szabadságot és nagyobb alkalmazkodási lehetőséget biztosít a gazdálkodó részére. Alapelvnek tekinti, hogy hasonló természetű növényeket egymás után ne termeszthessenek, ugyanakkor megengedi, hogy az évelő takarmánynövények egy évnél tovább használhatók legyenek, esetleg legeltetni is lehessen. Azt sem tiltja feltétlenül, hogy gabona után gabona következzék. Kivételesen a fekete ugart is megengedi, ahol az okszerű.
A váltógazdálkodás előnyeit az alábbiakban foglalhatjuk össze:
- Az egymást felváltó, különböző mélységben gyökerező növény az altalajt és feltalajt egyenletesen használják.
- A különböző tápelem-igényű növények váltakozó termesztése a talaj tápanyag-készletek egyenletes felhasználását vonja maga után.
- A talajt jól beárnyékoló, sok gyökér- és tarlómaradványt visszahagyó takarmánynövények termesztésével, kapálásukkal és töltögetésükkel a talaj állandóan gyommentes és kedvező fizikai állapotban tartható.
- A magukkal össze nem férő növények csak hosszabb idő múlva kerülnek ugyanarra a helyre (borsó, lucerna stb.).
- Elegendő idő áll a talaj megfelelő előkészítésére.
- A trágya olyan növények alá kerül, amelyek azt a legjobban tudják hasznosítani, s egyben a trágya utóhatása és az utónövények trágyaszükséglete is biztosítható.
- A növény legmegfelelőbb elhelyezésével, a talaj jó előkészítésével, az idejében való vetéssel, a talaj és a trágya tápanyagtartalmának maximális kihasználásával maximális termes érhetőek
- Az adott gazdálkodási rendszerben a konjunktúrához való alkalmazkodás lehetővé teszi a növények változtatását.
- Biztosítja a munkák legjobb elosztását, a felszereltséget, a tökéletes kihasználtságot.
- A legkisebb kockázattal jár.

Az okszerű váltógazdaság aránylag több tőkét és munkát, nagyobb szaktudást igényel. Belterjes gazdálkodói rendszer, az egész szántóföld be van vetve, jórészt igényes növényekkel, tudományosan megalapozott trágyázási rendszer alkalmazását igénylő, a talaj tápanyag-szolgáltató képességét jobban igénybevevő rendszer.
A szabad vagy spekulatív gazdálkodás csak annyiban tér cl, hogy nincs több évre megállapított üzemterv, az adott körülmények figyelembevételével törekszik a legjövedelmezőbb termelési ágak időről időre történő megvalósítására. A szabad gazdálkodásnál is be kell tartani a vetésforgó-készítés alapelveit, a talajművelés és a talajtermékenység fenntartásának alapszabályait.
A talaj termékenységét fenntartó trágyázási rendszer korántsem határozható meg receptekkel, körültekintést, sok gyakorlati és elméleti tudást igénylő módszer, amelynek alapelvei irányelvként szolgálnak valamennyi gazdaság részére.
A talajerő biztosítására a múltban a következő eljárások alakultak ki:
- A talaj termékenységének fenntartása istállótrágyával.
- A piaci és takarmánynövények termelésének helyes arányosítása.
- A terméssel elvont növényi tápanyagok pótlása, a tápanyagmérlegek elkészítésével. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez