Virághagymák: készüljünk a tavaszi ültetésre!

2019.03.29. 05:00 - kkm.furdancs

1124-200.jpg

A nyáron és az ősszel virágzó hagymásokat, gumósokat (pl. a dáliát, a kardvirágot vagy az ősszel virágzó cikláment) tavasszal ültethetjük el – az időjárástól függően áprilistól kezdhetjük a munkákat. A fagyérzékeny fajokkal várjunk egy kicsit többet, és csak a május közepi fagyosszentek után kerüljenek ki a szabadba. Ilyenek többek között a fréziák és a sáfrányfű (Crocosmia).

image1_33.jpg

A helyes ültetési mélység A hagymások, gumósok ültetésének főszabálya szerint úgy kell megválasztanunk az ültetési mélységet, hogy az a hagyma, ill. a gumó magasságának a két-háromszorosát tegye ki. A túl mélyre került hagymákból többnyire nem fejlődik rendes növény, sőt az is lehet, hogy egyáltalán ki sem tud hajtani. A túl sekélyre került növények némelyike ezzel szemben magától megoldja a gondot, és az úgynevezett húzógyökerek segítségével a megfelelő mélységbe kerül. Vannak kivételek is a fent említett szabály alól: a kockás liliom apró gumóját például – az előírással ellentétben – legalább 10 cm mélyre kell ültetni, mert különben könnyen kiszárad.

Térállás, a gumók helyzete
• Az ültetési mélység ismerete mellett legalább olyan fontos tudnunk, milyen irányba kell állniuk az elültetendő hagymáknak, gumóknak. Figyeljünk, hogy mindig a gyökerek kerüljenek alulra, a hajtáscsúcsok pedig felfelé nézzenek.
• Ne ültessük egymáshoz túl közel a hagymákat, gumókat: az egyes tövek között legalább a kifejlett növény magasságával, esetleg annak felével megegyező távolságot kell hagynunk. A 30 cm magas tulipánokat például 15…30 cm távolságra ültessük egymástól, amíg a 10 cm magas krókuszok körül 10 cm sugarú kört hagyjunk.

prefinished_flowering_bulbs_lead1.jpg

A hagymások ültetési tudnivalói Hadd ismertessük meg azon trükkök sorát, amelyek segítenek valóra váltani a virágzó kertről szőtt álmok sokaságát. Számos eszköz is a segítségünkre lesz az ültetéshez, ilyenek például a speciális ültetőszerszámok és -kosarak. Utóbbiak nemcsak a kertésznek jelentenek könnyebbséget, de a hagymákat és a gumókat is megvédik a veszélyes károsítóiktól, a különféle rágcsálóktól. A nagy méretű hagymáknak megfelelően széles és mély ültetőgödröt kell készítenünk, ezért ezeket mindig egyesével ültessük. Használhatunk a munkálatokhoz egyszerű kézi kisla1 pátot is, de egyszerűbb a dolgunk, ha speciális hagymaültetőt szerzünk be. Ez lényegében egy lefelé enyhén szűkülő fémtölcsér, fogantyúval.

A kívánt ültetési mélységig ledugjuk a földbe, majd kihúzzuk. A gödörből kikerülő föld ekkor az ültető fémtölcsérben marad, majd miután az ültetőgödörbe helyeztük a hagymát, a megfordított tölcsérből egyszerűen visszatöltjük rá a kiemelt földet. A krókuszok és a hóvirágok apró hagymáit ezzel szemben csoportosan is ültethetjük, tehát több is kerülhet belőlük egy-egy ültetőgödörbe. A talajban lakó rágcsálók előszeretettel fogyasztják a tulipán hagymáit, ezért ezeket érdemes műanyag vagy fém kosarakban kiültetni. Ilyen eszközöket a szakkereskedésekben széles választékban találunk.

image2_22.jpg

A hagymáságyás beültetésekor mindenekelőtt rakjuk szét a hagymákat fajonkénti és fajtánkénti csoportosításban – érdemes mindezt megelőzően ültetési tervet készíteni –, majd egyik oldalról a másik felé haladva lépésről lépésre kezdjük az ültetést. A nagy méretű hagymáknak és gumóknak egyesével készítsük el az ültetőgödröket, a kicsiket pedig csoportosan is ültethetjük egy-egy gödörbe. Így már a kezdetektől kis csokrokban nőnek majd, ami szépen mintázza természetes élőhelyeik jellegzetességeit. Készíthetünk vegyes ágyásokat is, ilyenkor az évelők és az egynyáriak tövei közé ültetjük a hagymásokat elszórva. Ügyeljünk rá, hogy a már a földben lévő dísznövények töveit ne sértsük meg a hagymák ültetésekor.

image3_18.jpg

A praktikus ültetőkosarak sokat egyszerűsítenek a kertész munkáján. Főleg azokkal a fajokkal lesz lényegesen könnyebb így a dolgunk, amelyeket az elvirágzás után fel kell szedni: ahelyett, hogy egyesével kellene keresgélnünk a hagymákat, a kosárral együtt könnyedén kiemelhetjük egyben az egész telepet. Figyeljünk, hogy az ültetőkosarat használva is mindig tartsuk be a helyes ültetési mélységet és az ajánlott tőtávolságokat. A kosarak további haszna, hogy megvédik a hagymákat a talajban élő rágcsálók kártételétől. Ezek különösen a tulipán és a krókusz hagymáját fogyasztják előszeretettel, amíg a nárciszét például elkerülik.

image4_14.jpg

Virágtenger a pázsitban. Fontos, hogy a pázsitot se sértsük meg a kelleténél jobban, miközben hagymásokat ültetünk. Vágjunk ki ásóval egy derékszöget, majd óvatosan fejtsük fel a pázsitszőnyeget, és alatta lazítsuk meg a talajt. Jó, ha némi komposztot is be tudunk dolgozni alá, ha pedig tömörödött a talaj, akkor homokot. Ültessük el a hagymákat, gumókat, majd takarjuk őket talajjal. Alaposan öntözzük be, helyezzük vissza a lefejtett gyeptéglát, enyhén tapossuk a helyére, és még egyszer öntözzük be.

image5_10.jpg

Csigavonal, szív alak. A hagymás, gumós növényekkel akár kedves alakzatokat is formázhatunk a pázsiton. Válasszuk ki az erre megfelelő pázsitfelületet, zsinórral rajzoljuk meg a kívánt alakzatot, és a zsinór mentén ültessük el a hagymákat, gumókat. A hagymaültetővel gyerekjáték lesz!

 Néhány tipp az ültetéshez
• A nárciszok, a tulipánok és a szellőrózsák hagymái bőrirritáló nedvet tartalmaznak, ezért az ültetésükkor viseljünk kesztyűt. • A cikláment és a madonna-liliomot csak sekélyen takarjuk földdel.
• A korbácsliliomot és a császárkoronát 20…30 cm mélyre ültessük, vastag vízelvezető drénrétegre.
• Életszerűbb, természetesebb hatást kelt az ágyás, ha a tőtávolságok nem szabályosak.

Hagymás virágok tekintetében szinte kimeríthetetlen tudásforrást meríthetünk a Hagymás virágok című kötetből, olvassanak bele! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!    

Szólj hozzá! Címkék: virág virághagyma

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása