Régi népélet naptára

2017.03.01. 06:28 - kapanyél

Március - Böjtmás hava

9. hét

7cfddd59576fa559cbe22ec7e6e08abd.jpg

 

A régi rómaiaknál március az év első hónapja volt, egyben a hadba vonulás időszaka is. Úgy tartották, szerencsét hoz, ha a háborút ilyenkor indítják. Ezért is kapta a hónap nevét a háború istenéről, Marsról.

Március régi magyar neve Böjtmás hava, ami a húsvét előtti nagyböjtre utal, hiszen annak legnagyobb része általában erre a hónapra esik. A Böjtmás hava mellett szokás volt a Kos havának is nevezni márciust – a 21-i tavaszi napéjegyenlőségre, illetve az akkor kezdődő csillagászati év első hónapjára utalva.

A földműveseknél márciusban kezdődik már a tavaszi munka a mezőn és a szőlőben. A konyhakertben is beindul az élet: az asszonyok vetik a borsót, a répát, a zöldséget, hagymát, krumplit. Vége a téli kézimunkázásnak, szövésnek, fonásnak.

1_2.jpg

A márciusi változó időjáráshoz sok népi megfigyelés kapcsolódik:
- Március, ha nedves, gazdának nem kedvez.
- Valamennyi köd vagyon márciusban, annyi zápor lészen az esztendőben.
- Ha Böjtmás hava száraz, Szent György hava nedves.
- Fú és havaz, úgy lesz tavasz.
- Tavaszbúza ravasz búza.
- Ha január meleg volt, március hideg.
- Száraz március szép májust jövendöl.

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása