Magro - gabonapiaci körkép

2015.02.16. 15:28 - kapanyél

Ismét olcsóbb lett a kukorica, enyhén drágult a búza

Az ellentétesen mozgó két fő gabonaféle árváltozásának hatása kioltotta egymást, így a 7. héten nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke. A mutató hétfőn reggel 9098 ponton állt. A kukorica ára ismét enyhén csökkent, de búza drágult. Csökkent továbbá az árpa ára is. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Érdekes héten van túl a kukorica. A Magro.hu piactér fizikai piacán – stagnáló forgalom mellett- a 6 héten is folytatódott az ár lassú lejtmenete. Az átlagérték már 43 ezer forint alá csökkent. Nem volt azonban ilyen tiszta a kép a hazai határidős piacon. Míg a közelebbi lejáratokra (március-május) 0,5-1 százalékot drágult a kukorica, júliusra és novemberre ugyanennyivel csökkent. Ezzel együtt az első félévben inkább a 40 ezer, a második félévben 42 ezer forint körül szóródhatnak majd az árak. A világ jegyzett árutőzsdéin mintegy 1 százalékot erősödött a kukorica ára. Érdekesség, hogy a CBOT/CME és a BÉT az utóbbi 3 héten szinte teljesen együtt mozog. Aktuálisan 62 ezer tonna kukorica vár eladásra és 6 ezer tonnára van kereslet a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. dec.

2015. jan.

2015.

4. hét

5. hét

6. hét

7. hét

Átlagár (Ft/t)

40 112

43 373

43 857

43 691

43 333

42 930

Kötési mennyiség (t)

12 850

18 970

4 521

4 923

2 341

2 250

Kis mértékben, de drágult viszont a búza. A 6. heti átlagár már meghaladta a 49 ezer forintot tonnánként. Ezzel a malmi búza 54.100 forinton, míg a takarmánybúza 43.100 forinton forgott a magyar piacokon. A hazai határidős piacon az étkezési búza ára stabil maradt. A takarmánybúza ára márciusi és májusi lejáratra nem változott, augusztusra és szeptemberre viszont jelentősen, 4 százalékot csökkent. Párizsban (Euronext/MATIF) és Chicagóban (CBOT/CME) viszont a héten szignifikáns mértékben 4, illetve 3 százalékot drágult a búza. Aktuálisan összesen 1 ezer tonna búza vár eladásra és 11 ezer tonnát vennének a piactéren.

 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. dec.

2015. jan.

2015.

4. hét

5. hét

6. hét

7. hét

Átlagár (Ft/t)

48 583

48 881

48 497

48 923

48 954

49 179

Kötési mennyiség (t)

5 792

12 112

2 975

3 675

2 570

1 900

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő7

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása