A felfuvalkodott tök

2014.07.16. 17:22 - sztroberri

A patisszon (Cucurbita pepo convar. patissoniana Greb.) – vagy püspökkalap, esetleg ujjas- vagy csillagtök – nekem egy igazi botanikai talány. A teremtéstörténetét valahogy úgy képzelem, hogy a Jóisten (vagy a természet, vagy akármi is legyen az) éppen a tökféléknél tartott, de az uborka, a főzőtök és a cukkini után már valami virágra vágyott, csak a kezében még nagyon benne voltak a fent említett zöldségfélék tulajdonságai. Különben mi értelme volna egy ízre ugyanolyan jellegtelen dolgot alkotni, mint a spárgatök, ráadásul mindezt megpucolhatatlan formában?!

Nyilván igazságtalan vagyok vele, mert az indiánok csak tudják, mi a jó: állítólag már Amerika felfedezése előtt fogyasztották. Csakhogy az első patisszonos élményem egy jó érett, kb, 1,5 kg-os példányhoz fűződik, melynek meghámozását 3 ujjam is bánta. Ezután sok évig messze elkerültem, aztán kicsi, éretlen darabokkal újra próbálkoztam. Úgyis azok a legfinomabbak, ráadásul hámozni, kimagozni sem kell. Azóta értékelem, hogy a csillagtök is tagja a Cucurbitaceae famíliának, mert tagadhatatlanul mutatósabb a rokonainál, kevés kalóriát, ámde nagyon sok (30 mg/100 g) C-vitamint tartalmaz, majdnem annyit, mint a paradicsom.

Aki áprilisban nagy fészkekbe, egymástól 80-100 cm-re elvetette, és trágyával vagy komposzttal dúsított földdel betemette, egy ideje már folyamatosan szedheti a hatalmasra növő bokrokról a termést. A kezdeti locsolás és gyomlálás után később már nem igényel gondozást, csak az esetleg lisztharmattal fertőzött leveleket kell eltávolítani.

A folyamatos virágzás érdekében kb. 3 naponként szüretelni kell, majd jól belocsolni. A virágokból már 2-3 nap után 4-6 cm-es halványzöld csillagocskák fejlődnek; olyankor a legfinomabbak.

Egész nyáron folyamatosan szedhetjük, de ha télire szeretnénk belőle raktározni, augusztus végétől már hagyjuk beérni. A fehér héjú, 1-2 kg-os példányok kocsányára csepegtessünk viaszt, a pincében így hónapokig eláll.

 

A hagyományos rántott, rakott, töltött variációk mellett a pici példányok jól mutatnak savanyúságként. Az uborkához (cukkinihez, zöldbabhoz) hasonlóan a kovászos patisszon is nagyon finom, érdemes kipróbálni. Ki mit készít belőle?

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: uborka patisszon csillagtök tökfélék

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása