Madarak és Fák Napja

2014.05.10. 09:10 - pitypalang

A jeles nap története a múlt század elejére nyúlik vissza, amikor 1902-ben a hasznos madarak védelmében megszületett párizsi egyezmény alapján Chernel István, lelkes ornitológus szülővárosában, Kőszegen megszervezte az első Madarak és Fák Napját.

chernel.gif

Az ünnep 1906-ban, Herman Ottó közreműködésével vált hivatalossá, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő, hogy minden iskola szervezze meg a Madarak és Fák Napját “természetvédő” és “erkölcsnemesítő” szellemben.Az első világháború alatt és után kicsit megkopott ez az ünnep, de Klebelsberg Kunó 1931-ben rendelettel élesztette fel: előírta, hogy a tanító ezen a napon “szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásban való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről is”. A fákkal kapcsolatban úgy rendelkezett, hogy minden gyermek ültessen egyet, mely fa “azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik”.

A Madarak és Fák Napját minden év május 10-én ünnepeljük: az iskolákban, közösségekben országszerte sok program szól az „ünnepeltekről”. A teljesség igénye nélkül néhány mai esemény:

IMG_9921_1.JPGJókai-kert

Budapesten a Jókai-kertben madárgyűrűzés, nyomozás Helicon, a sas után, fiókamustra, totó az Év madaráról, a túzokról, és persze a kert fáival is megismerkedhetnek a látogatók. További részletek itt.

nyirseghir-tuzok-01-650.jpgAz Év madara

A Füvészkertben sok egyéb mellett galambröptetés és ismerkedés a kert különleges fáival. További részletek itt.

A mai napra a budapesti Kazinczy utca sétálóutcává válik. Az egész napos programban természetesen szerepel faültetés és madárbemutató, de átadnak egy tűzfalra festett utcatérképet is, és a gyerekek délután kígyót rajzolhatnak végig az utcán. További részletek itt.

Jó szórakozást, szép hétvégét!

Forrás itt és a képekre kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Szólj hozzá! Címkék: jókai kert madarak és fák napja Füvészkert

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása