Hogyan tettem tönkre a szobanövénye(i)met?

2013.02.13. 10:00 - sztroberri

Több érzékelhető jele is van annak, hogy közeledik a tél vége: a madarak hajnalban egyre vidámabban csiripelnek, Mohácson eltemették a telet, a szobanövények pedig elkezdtek új hajtásokat hozni, vagy éppen befejezték evilági pályafutásukat.

Talán sokaknak feltűnt már, hogy a Kapanyélen elég kevés szó esik a szobanövényekről. Ennek legfőbb oka, hogy szakértőink kivételével egyikünknek sincs túl sok sikerélménye velük. Be kell vallanom, amilyen odaadóan pátyolgatom kora tavasztól késő őszig a balkonvirágaimat és zöldségeimet, olyan mostohán bánok a szobalakókkal. Mármint a növényekkel, nem a család többi tagjával. Ennek ellenére teljesen kipusztítani csak két szobai futókát sikerült, mert magasan voltak, messze az ablaktól, kiestek a látóteremből, így a tartós víz- és fényhiányban – igaz, hosszú idő után – feladták a küzdelmet.

epipremnum aureum (own).jpg

Nem úgy a többi! Sokat gondolkoztam, hogy lehet, hogy még mindig bírják, és arra jutottam, hogy áttértek a fényevésre. A déli fekvésű lakásnak köszönhetően az ablakok közelében lévő növények vígan élnek, ha kicsit kókadtak, kapnak némi vizet, nyáron még néha tápot is. A fokföldi ibolyák némelyike alatt szinte már föld sincs, mégis virágzanak. Beszélgetni sem szoktam velük, így nem marad más magyarázat, csak a fény. A leghálásabb mind közül a viaszvirág (Hoya carnosa). Rendszeresen csontra kiszárad a földje, mire észbe kapok, átültetve legalább 8 éve nem volt, és csak ontja a virágokat tavasztól késő őszig. Csak a fény, az van neki. De ő pont az ilyen mostoha bánásmódot szereti, úgyhogy bennem emberére talált.

sanyargatas-utan-viragzik-a-viaszvirag_2.jpg

Végeztem egy kis közvélemény-kutatást a kolleginák között, mint kiderült, ők sikeresebbek voltak a kinyírást illetően. Az élen a fikusz végzett, többeknél lett csúfos kopaszodás a vég. (Megjegyzem, az előző lakásban nekem is sikerült egy fikusz frizuráját erősen átfazonírozni.)

Az orchidea és az azálea is dobogós, de a ciklámen és a fokföldi ibolya is többeket megfosztott a sikerélménytől.

DSCF3542.JPGNa, ilyenje már egyikünknek sincs...

Magyarázatként felmerült a fényhiány, a fűtés, a túllocsolás. Vagy egyszerűen csak nem működött a kémia növény és gazdája között.

Miután abban nem nagyon bízhatunk, hogy Valentin-napra kapunk néhány virágos szobanövényt – na, nem a szerelem hiányzik, csak nem igazán tartjuk ezt a szokást -, inkább megkértük szakértőnket, segítsen összeszedni, mit csináltunk rosszul, ill. hogyan menthetjük meg még meglévő növényeinket. A válasz hamarosan érkezik.

17 komment Címkék: orchidea szobanövény ciklámen fikusz azálea

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

méri 2013.02.13. 11:25:55

A buzgó amatőr nyári kertész ugyanúgy ahogy a kinti növényei télen piheni ki magát, vagy alussza téli álmát -ahogy tetszik, így érdemes olyan szobanövényeket választani, akik erre tekintettel vannak és ezzel megelégednek, sőt mazochista módon ennek egyenesen örülnek. A minimum valóban a fény (nálunk pl. a téli alacsonyabb napjárás miatt ilyenkor sokkal naposabb a szoba), az ablakközeli elhelyezés. Sok növényt virágzásra késztet a cserépben sanyargatás. Nálam a legnagyobb túlélők a schefflera (zöld levelű, bírja az ablaknyitást, a cserépben szorulást, a ritka öntözést, de tápsót bevallom a többi növénnyel azért szokott kapni és ötévente nagyon megkurtítom.) A nyíllevél, egy fikusz, aki nyáron szedi össze kint magát, a pénzlevelű pilea, a leveles kaktusz, az orchideák és egy flamingóvirág. A ciklámeneknél a locsolással kell vigyázni, ez egyébként a fagyok elmúltával simán kirakható a kertbe árnyékos helyre, majd ősszel bevíve szépen újból virágzik.

CiliCili 2013.02.13. 14:49:56

Hmmm...
Nála a ciklámen halt meg egy hét alatt...
Talán azért...mert utólag olvastam, felülről locsolni nem szabad...

Józsa Kata 2013.02.13. 14:52:24

Nem szeretnék tolakodni – de azért most megteszem...
Írtam erről a témáról "röviden" én is: kataferikertje.blogspot.hu/2013/02/meghalaljak-gondoskodast.html

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.02.13. 15:04:12

@méri: Igyekszem én is igényteleneket tartani, és az is igaz, hogy meglévő növényeim 90%-át kaptam valahonnan, mert magamnak még én sem vennék... Kivétel egy kicsi ékszerorchidea, mely lelkesen virágzik, magam sem tudom, miért?!

noirp 2013.02.13. 15:23:25

Jelentem, nálam a chili az, ami mindent kibír, még engem is.

(Eddig egyet nyírtam ki, azt is nyáron: későn találtam meg, mivel lehetne a phytophtorát leirtani róla.

A többi kitartott, harmadik-negyedik éve viselik az ablaknyitogatást, termosztát ki-be kapcsolgatását, a fényhiányt, a "majd holnap adok nekik vizet"-t. stb.

Chilit a szobaablakba. :)

Hasonlóan hálás növevényünk a szalmagyopár, a rozmaring - az is három éve lakik együtt velem, szegény öreg - és (nyugodtan lehet röhögni) a muskotályzsálya.

méri 2013.02.13. 16:45:20

@CiliCili: Ha télen kaptad simán lehet hogy megfázott szállítás közben és nem Te nyírtad ki. Én pl. felülről locsolom a cikláment, csak vigyázok hogy ne menjen a gumójára a víz és sose álljon alatta.

Bartush 2013.02.13. 19:03:56

A szobanövényeim jól vannak, de az ablakban tartott fűszernövényeim sorra kinyiffantak. Elkeserítő.

noirp 2013.02.18. 10:57:36

@Bartush: Hol vetted? Tesco/Lidl "brojlernövény"?
Annak a kidöglését meg lehet előzni, ha megvétel után rogtön átülteted 2 számmal nagyobb köcsögbe, rendes általános virágföldbe. Így is lesz egy időszak, amikor leereszti fülit-farkát, mert nem kapja a megszokott (jóég tudja, milyen) tápoldatát. Általános tápoldatra (normál N-P-K műtrágya, + nyomelemek) át lehet szoktatni, lásd a heroinisták esetét a metadonnal :)
Utána azért van esély rá, hogy megéljen.
Ha nem ilyen növényről van szó, írd meg, kérlek, milyen növényeid vannak, milyen fekvésű ablakban, hátha ki tudunk agymolni valamit.

Bony 2013.02.18. 12:25:56

Sajnos nalunk is gond van a novenyekkel,nincs eleg fény,eleg sotet a szoba. Tudtok nekem otleteket adni balkon viragokra,novenyekre,amik birjak a delelotti napsutest(égést) Delutan mar csak arnyek van...most telepitjuk be az erkelyt-tervezunk. Nagy fa viragladak mennek a korlatra-ez falazott. Valami igenytelen futo kellene sok viraggal,van jazmin bokrunk,az birja a kikepzes....otleteket varok....

Llychllyn 2013.02.18. 15:52:21

@noirp: Érdekes, nálunk a családi ház kertjében az oregano, a szalmagyopár, menta, citromfű, chili megterem, de a rozmaringgal sosem volt szerencsénk. Egyszer rendesen elvolt, ugyan nem nőtt sokat, de azért megélt, azóta nem hajlandó. Ugyanez a bazsalikommal: egyszer magról kikelt, viszonylag szépen is fejlődött, de azóta semmi.

Mondjuk most már odáig fajult a helyzet, hogy a petrezselyem sem hajlandó semmire.

@Bony: Nálunk erősen árnyékos helyen nagyon jól érzi magát a jázmin, talán a borostyán is rendben lenne, bár az szerintem kifejezetten az árnyékot szereti, viszont nincs virága (oké, van valami micsoda, ami néha kinő belőle, de nem az igazi). Egyáltalán nem vagyok szakértő, sőt, gyilkolom a virágokat, de talán a hajnalka is megél, nálunk is csak fél napig süt a nap, nem eredt meg olyan szépen, de működött. Ami még érdekes lehet, az az estike: nagyon finom illata van, és este nyitogatja magát. Ezek nálunk megmaradtak, pedig nem pátyolgattuk őket agyon, és viszonylag hűvös is van felénk (kb 2 fokkal hidegebb van mindig, mint másutt).

A beteg szobanövényekre mindig az a legjobb megoldás, ha hazavisszük őket anyuhoz:) Anyám is ezt csinálta, most meg én csinálom ugyanezt, és valahogy működik.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.02.18. 16:57:48

@Bony: Nálunk a begónia, a lobélia és a lonc jött be a gangon.

Bony 2013.02.19. 06:34:24

Koszonom mindenkinek! Az idén nagyon varjuk a tavaszt,mar alig varom hogy zolduljon az erkely!(meg a természet)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.02.20. 16:44:05

Menta, rozmaring, citromfű, Phalaenopsys orchidea, oregano (szurokfű) elpusztíthatatlan már ha egy kis nap is éri legalább időszakosan.

A mentát/rozmaingot ebből szándékosan is többször ásóval felásva is próbáltam irtani, aztán feladtam, csak erősen ritkítom.

Csore60 2013.02.23. 12:13:52

Ha van kert vagy árnyékos balkon, akkor a szobanövényeket nyárra érdemes kitenni olyan helyre, ahol nem kapnak közvetlen napfényt. Nyáron ott szépen összeszedik magukat, és ősszel megint be lehet őket vinni. Nálam bevált ez a módszer, igaz, az évek során megtanultam, milyen növényeket nem szabad tartanom. Ezekről fájó szívvel ugyan, de lemondtam.

Csore60 2013.02.23. 12:23:40

@Llychllyn:

A petrezselyem elég kényes, nem szereti a tömör talajt. Ha nem megy semmire, annak az is lehet oka, hogy a talaj "kifáradt" vagy túl tömör lett. Új helyre kell tenni, és jó mély talajt kell neki készíteni. Apukám kertész volt, ezt úgy oldotta meg hogy jó 20 cm magas "bakhát" tetejére vetette a magokat. Ha öntözni kellett, elárasztotta a barázdákat. Ez akkor is jó módszer, ha csak az zöldjéért tartod a petrezselymet.
süti beállítások módosítása