Mielőtt bárki nekiindulna az ősz színekben pompázó Tiszakürti Arborétum felfedezésének, feltétlenül kérje el a recepción a botanikus kert történetét összegző írást, amelyet Tálas László igazgató jegyez. Ebből megtudja a látogató, hogy nem maguktól nőttek a növények, a Tisza-vidék életerőt sugárzó fái a ma már országosan is meghatározó fásszárú-gyűjteményben.

Persze utólag is érdemes átbogarászni a nem mindennapi históriát, amelyben grófkisasszonyok, ökrös szekéren Bécs alól hozott facsemeték, a facsonkolásra kiadott ukáz szabotálása, mindaz, hogy egy kis településnek az arborétum iránt elkötelezettjei miként tudták megőrizni a Tisza egykori árterületén a különleges mocsárinövény-együttest.

A parkoló emlékeztet az egykori mocsaras tájra

A pompás kis (60 hektár) arborétum története azzal kezdődik, hogy a tiszakürti kertet ugyanaz a Tige –Bolza család létesítette, amely a szarvasit alapította. 1864-ből származik az első írásos dokumentum, amely említést tesz Gróf Bolza Péter úri lakásáról és udvari kertjéről. Akkor még főleg tölgy, szil, magas kőris uralta az erdőrészletet. Röviddel ezután kerültek az akkor már kertté átépített parkba platánok, hársak, amerikai tölgyek, egzota és az ország más részeiben élő olyan örökzöldek, mint a nehézszagú boróka, luc-, fekete-, erdei és jegenyefenyők.

Óriások messziről...

...és közelről

A fésűs mocsárciprus pazar őszi színei

A kert fejlődése szempontjából a két világháború közötti időszak nem volt jelentős, mert a társadalmi átalakulások a család szegényedéséhez vezettek – olvasható az emlékezésben. Fejlesztésre nem, csak fenntartásra jutott a grófi költségvetésből, amelyet leginkább nem termelésből, hanem a hűbéri rendszer fellazulása utáni liberalizált földpiacon forgalomba hozott birtokrészek feléléséből fedeztek. József gróf 1941-ig élt. A helyi hatalom gyorsan rájött, hogy nem engedheti szétlopni ezt az értéket, és már 1946-ban kerülőket alkalmazott a falopások megelőzésére. 1956 szeptemberében a forradalom előtti politikai szélcsendben a szolnoki megyeházán újratárgyalták a tiszakürti kert ügyét, és újabb, a politikai helyzet alakulása miatt végrehajthatatlan határozat született. Közben szünetelt a parkfenntartás, és elindultak a tiszai tájra jellemző természetes erdőalakító folyamatok, vagyis a természetes flóra elemei erősebbnek bizonyultak a telepített külhoni növényeknél és őserdő jelleggel burjánzani kezdtek. Persze megszülettek a kert hasznosítására a helyi gondolatok, és hasonlóan számtalan magyarországi főúri kerthez szabadtéri színpad, focipálya kialakítására került sor. A park legszebb terén kialakított focipálya „versenyképesebbé” tételén kialakult vita még a megyei tanácsülés elé is került. Ugyanis a tér két oldalán álló két legértékesebb fa, a hármasplatán és a bíbortölgy ágai olyan mértékben nyúltak a pálya fölé, hogy azok akadályozták a játékot, és a játékvezetők nem tartották alkalmasnak további „hivatalos” mérkőzésekre, amíg a fák csonkolása meg nem történik. A helyi tanács - ismeretében az előzőleg hozott megyei tanácsi határozatoknak - nem tartotta magát döntésképesnek ebben a témában, és felterjesztette a megyei tanácsülésre. Itt született meg a végleges döntés 1961-ben a park rendszeres állandó létszámmal való fenntartásáról, és a kiváltó ok, a focipálya végleges áthelyezéséről a parkon kívülre. Még 1961-ben elkezdődött a terület teljes bekerítése.  A kertészbrigád szervezésével édesapámat, Tálas Istvánt bízták meg, aki gyakorlott szőlő- és gyümölcskertész hírében állott.

A hármasplatán összeforrt töve 9 m kerületű

A rekonstrukció és az átalakítás terveinek kidolgozására Bauecker Alajost, a szarvasi arborétum vezetőjét keresték meg. Megalkotta a közfeladat ellátására alkalmas feltáró útrendszert és a meglévő, szinte dzsungellé változott erdőből kihámozta az értékeset, a megmaradót. A tiszai táj életerejét sugárzó üde zöld, hatalmas tisztásokon álló óriás fák, és a tisztásokat egykor szegélyező virágzó cserjefoltok kaphattak újra levegőt.

Egész évben szerény bokor, de ilyenkor valóban perzsa csodafa

A véderdő mögött a Tisza

A kilátó nem csak mászni jó

A kapcsolódó határrészlet a helyi termelőszövetkezet kezelésében szántóföld volt. Az elszigetelést meg kellett oldani. A keletkezett belső szabadtereken híres botanikusunk, Soó Rezső növényrendszertanának felhasználásával rendezte el a fás szárú növénycsaládok nemzetségeit. Mereven az óra járásának megfelelően jelölte ki a magyarországi klímában ültethető családok helyét, ezért elkövette azt a hibát, – amely csak később jelentkezett - hogy a mikrodomborzathoz nem alkalmazkodott a kiültetés.

Nincs tiszai arborétum víz nélkül

Szerény vizes élőhely

Az arborétum faiskolájában is tanulságos a séta

A botanikai élmény iránt kevésbé fogékony család aprajának sem unalmas az árnyas fák alatti séta, ők a park kalandparkjában múlathatják az időt.

Kaland a fák koronájában

Remek kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak, aki arra jár, ne menjen el mellette!