Veszélyben az ötven magyar stampedli

2012.06.26. 09:30 - Czauner Péter

Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy - két egyéb ügy mellett - szüntesse meg a pálinka részleges jövedékiadó-mentességét. Az Orbán-kormány sokak által vitatott intézkedés szerint Magyarországon 2010 őszétől a házi kertekben keletkező gyümölcsből családonként 50 liter pálinka főzhető (ez 86 liter 50 fokos pálinkának felel meg) jövedékiadó-mentesen. Sok kertészkedő számára teremtett ez egyfajta biztonságot, hiszen már nem kellett sutyiban kotyvasztani titkos berendezéseken a finom nedűt. Legalizálták a pálinkafőzőket, sőt megjelentek a közforgalomban is a csinos kis szeszfőző készülékek. Megjegyzem, ezekkel nemcsak pálinkát, hanem gyógynövényekből is kiváló oldatokat lehet készíteni.

pálinkafőzés.JPG

Magam is élve a lehetőséggel, szilvatermésem egy részét a kedvezményes kereteken belül pálinkaként mentettem meg. Ahogy sokan mások, nem akartam újabb szakmát, az üstmesterséget kitanulni. Profira bíztam a szaktudást igénylő munkát, és nem bántam meg.

Bár az illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy nem bolygatja meg a hazai szeszbiznisz érdekeltségeit ez a lehetőség, kiderült, hogy nem kevésről van szó: sokan dönthettek úgy, ahogy én is, hiszen 2011-ben a bérfőzőknél 5,8 millió hektoliterfok pálinka készült, míg a kereskedelmi főzdékben 830 ezer hektoliterfoknyi. Az adóhatóságtól származó adat szerint a bérfőzők 16 millió forint jövedéki adót fizettek be, ami azt jelenti, hogy tavalyi tevékenységük zömét (ki lehet számolni, mert egy hektoliterfok jövedéki adója 970 forint) a házi, adómentes pálinkák főzése jelentette. Egy becslés mintegy tíz és húszezerre teszi az otthoni főzők számát, ami két adagnyi legális pálinkafőzést feltételezve  2-5 millió liter pálinka.

munkában a cefreszűrők.JPGMunkában a cefreszűrők

Ha ezt a tengersok számot összeadjuk, akkor kiderül, hogy minden magyar polgárra 1,5-1,7 liter pálinka jut, ami nem is olyan vészes, hiszen ez nagyjából 50 adómentes stampedlinek felel meg.

pálinkasor.jpg

A mostani brüsszeli figyelmeztetés alapja, hogy az alkoholtartalmú italok jövedéki adóját uniós jogszabály harmonizálja. Az irányelv alapján Magyarország a bérfőzdékben előállított, személyes fogyasztásra szánt pálinkára irányadó jövedékiadó-mértéket legfeljebb 50 százalékkal csökkentheti évi 50 liter mennyiségig, vagyis fele adót be kellene fizet, ami 50 fokos pálinkára számolva 590 forinttal növelné a kert- és pálinkabarát költségeit.

A jövedékiadó-mentes pálinkát kedvelők örömére Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a jövedéki adóról és az ágazati különadóról szóló törvényt. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a pálinkafőzés történelmi hagyományok alapján kétségkívül a magyarság kulturális örökségének része, Magyarország pedig - hasonlóan más uniós államokhoz - biztosítani akarja e hagyomány fennmaradását. Ezért teremtette meg a kormány - a bérfőzési szeszadó lényegi eltörlésével - a házi pálinkafőzés szabadságát. Ezzel Magyarország nem kíván többet, mint ami megillet több uniós tagállamot, így például Ausztriát, Németországot is.

27 komment Címkék: pálinka gyógynövény czauner péter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad Mind 2012.06.26. 11:50:45

Aláírtak egy szerződést, most felrúgták azt. Amúgy is, ez az "ingyenfőzés" csak parasztvakításra volt jó.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.26. 11:54:27

Hm... A regisztrációs adó eltörlésére is felszólít évente az unió, majd meg is büntet minket érte.

Magam_a_Mondomét! 2012.06.26. 12:16:46

Csak én vagyok olyan hombáragyú, hogy nem érti az ÖTVEN STAMPEDLIT?

Magam_a_Mondomét! 2012.06.26. 12:18:28

Oké, ittam rá egy kortyot, és most már TISZTÁN látok! :)

1kutya 2012.06.26. 13:03:40

azért annak a német, meg osztrák jövedékiadó mentességnek nézzen alaposabban a poszter, mert nem teljesen úgy van az, mint nálunk...

lackó 2012.06.26. 13:09:31

@Mad Mind: a legtöbb ojrópai ország tesz arra, ami sérti a nemzeti érdekeit, netán az identitását. Mi egy olyan ország voltunk, ahol még az ajánlásokat is kötelezőnek akarták beadni (ld. uniós ajánlás volt az, hogy nem lehet cuvée-nek nevezni a házasított borokat, itthon meg előírást akartak belőle csinálni). Az utolsó mondatban van a lényeg, nem kell sarokba állni azért, amiért más még bőven a padban ül.

hantaboly 2012.06.26. 13:17:27

@Magam_a_Mondomét!:
Egy stampo (parasztosan a stampedli neve :-) ), cirka 3 cl, 50 x 3 =150 cl=1,5 liter, ugyanis a kétcentes és négycentes változat csak az EU miatt van, magyar ember vagy stampót iszik, ( 3 cl ) vagy felest ( 5 cl ).
a szöveg szerint minden magyar polgárra 1,5-1,7 liter pálinka jut, így lesz 50 stampedli.

KayaIbrahim 2012.06.26. 13:32:28

Én Marihuánát akartam termeszteni, azt sem engedik.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.26. 13:37:06

@Mad Mind:

"Aláírtak egy szerződést, most felrúgták azt. Amúgy is, ez az "ingyenfőzés" csak parasztvakításra volt jó."

*

Pontosan.

Amíg a kormány az EU-ra mutogathat, és a butaparaszt partner is a mutogatáshoz, (míg más ügyekben szerintük az IMF a hibás), addig se kell megmagyarázni a feleslegesen elszórt ezermilliárdokat, meg azokat a terheket, amik a rossz kormányzati döntések miatt sújtják az embereket.

Pipas 2012.06.26. 13:37:24

"családonként 50 liter pálinka főzhető (ez 86 liter 50 fokos pálinkának felel meg) "

Okés, és hogy jön ki az 50l pálinka = 86l pálinka, mert akárhogy is rendezem az egyenletet nekem nem klappol. :)

Pipas 2012.06.26. 13:38:29

@No_Fidesz_No_Problem: Lassan ideje lesz megváltoztatni a nickedet, mert már az egész internetnek elege van belőled megint. :(

vezér01 2012.06.26. 13:38:56

Minden normális vidéki kifőzte a maga pálinkáját és nem hagyta elrohadni a hullott gyümölcsöt.Arra persze ügyelt,hogy a finánc ne érezze meg az illatot.Orbán rendelete inkább a fináncokat mentesítette a fölösleges és eredménytelen szimatolástól,remélve,hogy több idejük marad így az igazi tolvajok és csalók kergetéséhez.
Éljen tehát az EU /kenyéren és vízen/,és éljen az
otthoni pálinkafőzés !

qwertzu 2012.06.26. 13:48:18

@Pipas: 50 liter 86 fokos pálinka főzhető. Az közelítőleg 86 liter 50 fokos pálinka.

spinat 2012.06.26. 13:52:29

apám is, nagyapám is mindig fözetett pálinkát. Elvitték a szeszfözdébe és kifözették. Sose föztek otthon, mégis volt pálinkájuk. Senki sem gátolta öket abban, hogy ápolják ezt a nemes magyar hagyományt. Az Eu sem mondja, hogy sneki nem fözhet pálinkát, csak azt, hogy az EUban a pálinkafözés jövedékiadó-köteles.

Pipas 2012.06.26. 13:55:05

@spinat: "csak azt, hogy az EUban a pálinkafözés jövedékiadó-köteles"

Helyesebben, az EU-ban csak magyarországon és ausztriában lehet pálinkát főzni. Kis mennyiségben ausztriában adómentes...

Ugye mennyire máshogy hangzik így. :)))

Pipas 2012.06.26. 13:56:22

@qwertzu: Ki kéne javítani akkor... mert így érthetetlen.

spinat 2012.06.26. 14:01:52

@Pipas: ok, Obstler, Kirschwasser, schnaps, usw.
Németországban is 50 literig lehet magán fözetni, de az is adókpöteles, Branntweinsteuer-nek hívják

qwertzu 2012.06.26. 14:02:40

@Pipas: Ha admin lennék.

@spinat: Amikor én főzöm magamnak és amikor más főzi nekem, az azért két nagyon különböző dolog.

Pipas 2012.06.26. 14:22:59

@spinat: "Gregor Wolf, Wolf Pincészet, Raiding, Ausztria"

"Gazdasági főzdeként csak a saját gyümölcsünket főzhetjük, amit a kertünkben gyűjtünk össze. Az első 15 liter tiszta szesz után nem kell adót fizetnünk, mert egy régi Mária Terézia törvény alapján az gyógyszernek számít. Ezen felül minden családtag kap még három litert ingyen évente. Amit ezen felül főzünk, azután kell adózni."

Nem Németországról beszéltem, hanem Ausztriáról. Ott is van pálinka, ha jól tudom négy faluban.

Tehát mégegyszer: Európában két országban szabad pálinkát főzni, máshol nem, mert védett nemzeti italunk. Az egyik országban kis mennyiségben adómentes időtlen idők óta, ez fasza, ennek mindenki örül. Amikor a magyarok is adómentessé teszik kis tételben, akkor mindenki felháborodik, hogy demost európa miért kellezt így meg különben is milyen dologezmár.

És ráadásul maguk a magyarok is vicsorognak, hogy minek kellett emókedvezmény, nemezt akarjuk, adózni akarunk minél többet milyendologezmár szemát orbán.

Hát noooormááááális?!

Pipas 2012.06.26. 14:24:46

@Pipas: emókedvezmény -> adókedvezmény és szemát orbán -> szemét orbán of course.

lackó 2012.06.26. 14:27:19

@Pipas: azt magyarázd már meg, hogy az adóból hogy lett emó? :D

Amúgy nem, nem normális.

Pipas 2012.06.26. 14:30:53

@lackó: Nos, ezt én sem értem. Elgépelésnek egy kicsit durva. :)

Amúgy mindegy, én most már biztos, hogy veszek egy borospincét és pálinkafőzőt is. Most már felmérgeltek, muszály lesz lépnem.

Ki is néztem egy szép kis völgyet, ott senki sem fog feljelenteni az biztos. :)

spinat 2012.06.26. 15:21:17

@Pipas: én meg azt mondtam, hogy mindegy, hogy pálinkának, vagy schnapsnak vagy ouzonak hívják az égetett szeszt.

És milyen a myagar szabályozás 50 liter felett?

mert ha az 50 a max, akkor az teljesen adómentes, ami nem ugyanaz mint a részleges adómentesség Ausztriában.

Amúgy vállalom, hogy nem értek egyet az otthoni fözéssel, mert veszélyes üzem.

Pipas 2012.06.26. 15:29:01

@spinat: "én meg azt mondtam, hogy mindegy, hogy pálinkának, vagy schnapsnak vagy ouzonak hívják az égetett szeszt"

Jah, ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy szerinted mindegy, hogy bálnának vagy zsiráfnak hívják az emlőst. Marhaság.

"mert ha az 50 a max, akkor az teljesen adómentes, ami nem ugyanaz mint a részleges adómentesség Ausztriában"

Olvasd el mégegyszer! Adómentes. Nem részlegesen, hanem bizonyos mennyiség alatt adómentes.

Akkor miről beszélünk? Mi a hiszti megint az egész országban. Akkor basszus ezen a héten már megint miért vagyunk fasiszták?!

Pipas 2012.06.26. 15:40:18

@spinat:
Elnyelte a blogmotor amit írtam...

"én meg azt mondtam, hogy mindegy, hogy pálinkának, vagy schnapsnak vagy ouzonak hívják az égetett szeszt"

Ez éppen az, mintha azt mondanád, hogy neked mindegy, hogy cicusnak vagy orrszarvúnak mondják az emlősöket.

"50 a max, akkor az teljesen adómentes, ami nem ugyanaz mint a részleges adómentesség Ausztriában"

Ahogy idéztem Ausztriában sem részlegesen adómentes, hanem egy bizonyos mennyiség alatt adómentes. Pont mint nálunk.

"Amúgy vállalom, hogy nem értek egyet az otthoni fözéssel, mert veszélyes üzem."

A kolbásztöltés is nagyon veszélyes, mert hőkezelés nélkül fogyasztják a húst nem is beszélve mondjuk az autóvezetésről ami meg pláne veszélyes. Mégsem akarja senki betiltani ezeket...

Pipas 2012.06.26. 15:41:04

És nem nyelte el, de utálom ezt...

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2012.06.29. 12:57:58

Magyarok! Az ötven stampedli az átlagmagyarra jutó 1,5-1,7 literre jutó, 50 pohárkára vonatkozik, lehet, hogy meleg van, de ez kb. tízmilliószor 50 stampedli, az félmilliárd.
süti beállítások módosítása