Ejtőernyős fák

2012.05.18. 07:00 - Czauner Péter

A leghatékonyabban most lehet kirángatni a gyomfákat, melyeket a kerthasználók sokféleképpen ítélnek meg: vannak, akik a természet csodájának tartják, hogy a nem ültetett jövevény szépen vagy éppen vadul gyarapszik. Gyökérsarjról, a szél sodorta vagy a madarak lábáról, tolláról lepottyanó magból gyorsan serkennek. Ezeket mondják invazív, pionír fajoknak is, nem véletlenül, hiszen a szívós növények szinte mindenütt képesek gyökeret ereszteni, s ha ez megtörtént, akkor igen sebesen növekednek, terebélyesednek. A zöld platán, dió, mandula és a bálványfa magja hajlamos a kert kevésbé szem előtt lévő részén megkapaszkodni. Jelenlétük csak akkor tűnik fel, ha már jókora fává cseperednek, ilyenkor általában megkegyelmeznek nekik. De később a hatalmasra növekvő gyomfa már csak a kerítés közelsége miatt is kellemetlenséget okoz.

A bálványfát sem szabad a kertbe engedni, hacsak nem direkt őt választottuk

A kerthasználók véleménye megoszlik, ha dönteni kell róluk. Aki ismeri őket, amint meglátja a zsenge hajtást, gondolkodás nélkül csavarintja ki a földből. Később pedig valóban csak dönteni lehet. Aki vágott már szűk helyen fát, tudja, nem egyszerű károkozás nélkül végezni vele.

Vannak, akik örülnek minden törzses zöldnek. Sajnos, hamar késő lesz, mert ezek a fák néhány év alatt már akkorára nőnek, amely kivágásának egy műkedvelő nem kezd neki. Még néhány év várakozás, és ekkor már a favágáshoz értőnek is neki kell veselkednie.
Egyszerűbb most, még kisebb korában megszabadulni tőle. A legjobb, ha minél nagyobb gyökérrel együtt kivesszük a földből. Ha ez már nem sikerül, akkor amilyen mélyen lehet, ki kell vágni vagy fűrészelni. Nagyon alkalmas szerszám, félig fejsze, félig csákány a kapircs. Az alaposan csonkolt fácska az idén már valószínűleg nem hajt ki, jövőre pedig a földben maradt gyökérből előtörő néhány leveles friss hajtásokat rendszeresen kell gyomirtóval permetezni, vagy be kell kenni valamilyen totális, gyökéren keresztül ható gyomirtó szerrel. Ha következetesek vagyunk, akkor egy szezon alatt ki lehet pusztítani a nemkívánatos jövevényt.

Viszonylag új jövevény a kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum). Fácskává képes nőni, de óvatosan kell vele bánni, mert hozzáérve súlyos égési sérülést okozhat, és maradandó hegek képződhetnek, amint a bőrt napfény éri.

Medvetalp

Az invazív gyomnövényeket többféle szempont szerint csoportosítják, de nem téved, aki az alábbiaktól – különösen a törzsesektől – igyekszik kertjét, de még a közeli utcarészt is mentesíteni:

1. Akác (Robinia pseudo-acacia)
2. Alkörmös (Phytolacca americana)
3. Ártéri keserűfű (Fallopia japonica)
4. Átoktüske (Cenchrus incertus)
5. Bálványfa v. ecetfa (Ailanthus altissima)
6. Betyárkóró (Conyza canadensis)
7. Bíbor nenyúljhozzám (Impatiens grandulifera)
8. Borzas kúpvirág (Rudbeckia hirta)
9. Csicsóka (Helianthus tuberosus)
10. Egynyári seprence Erigeron annuus

Az özönnövényekről bővebben is olvashatunk a Magyar Állami Természetvédelem hivatalos honlapján itt.

További invazív növények listája Facebook-oldalunkon

9 komment Címkék: medvetalp czauner péter invaziv novenyek gyomfa

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vektoroptika 2012.05.18. 09:19:16

A zöld platán micsoda? Arról még nem hallottam.

Gazd-ász 2012.05.18. 21:17:15

Tisztelt Czauner Péter Úr!
A zöld platánt nem keverte-e össze s zöld juharral (Acer negundo)?
A cikkje mezőgazdasági területről vagy magánkertről szól, mert ha magánkertről, valószínű, hogy észrevesszük egy fácska növekedését mielött dönteni kellene.

A kapírcs egy egykezes gyomírtó és talajlazító szerszám.
Kérem pontosan írja le ,hogy mire gondol.

Május közepe lévén a visszacsonkolt fácskák még igen intenzíven tudnak kihajtani.
Nem lenne-e egyszerűbb gyomírtós ecsetelgetés helyett egyszerűen tőből kitörni a hajtásokat?

A bálványfa és az ecetfa két eltérő növény.
Bálványfa-(Ailanthus altissima)
Ecetfa-(Rhus typhina)

Tisztelt Szakértő úr, kérem kérdésemre válaszolni szíveskedjen.

Üdv: Gazd-ász

ViktoriaF 2012.05.19. 04:51:11

Az Egyesult Allamokban az invaziv novenyek irtasara azt a tanacsot szoktak adni, hogy kivagas utan kozvetlenul kenjuk be a feluletet glyphosate tartalmu novenyvedo szerrel. Azt a valtozatot is lattam, hogy ha nagyobb a noveny vagy kiterjedt a rhizomaja, lyukat furnak a keregbe (esetleg tobbet is), glyphosate-t oldatot ontenek bele, majd bedugjak. Az elozot mar probaltam japan loncon es valamennyire mukodott, de sajnos tul sok van belole.A modszer elonye az, hogy nem irtja a szomszedos ertekes novenyeket.

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2012.05.19. 07:33:37

@Gazd-ász: a platán és a juhar néhány leveles magoncként összekeverhető, s, ha nem telepített növény a kertben, mindkettőt el kell távolítani, mert gyorsan több mázsás fává nő.
A kapircs szőlőművelő szerszám, egyik része könnyű balta, a másik kis csákány.
Az erősebb magoncok, kis fácskák eltávolítására valóban a kitépés a legjobb, de aki erre képtelen néhány vegyszeres kezeléssel biztos megszabadul tőle. A gyökérsarjnál van szükség a kapircsra.
A bálványfa és az ecetfa más faj, mégis hasonlatos növény. Sokan tévesztik, csak akkor értik meg a különbséget, ha elmagyarázom, hogy az egyikért általában fizetni kell, hogy a kertbe kerüljön (ecetfa), a másikért pedig akkor, ha ki akarják irtani.

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2012.05.19. 07:34:26

@ViktoriaF: Nálunk is használják, erdészeti sarjírtó. Kb 25-30 ezer forint egy liter.

dávidzoli 2012.05.19. 12:38:19

@Czauner Péter: Sokan hívják a bálványfát ecetfának, valószínűleg átható szaga miatt (ami egyébként nem emlékeztet az ecetére). Persze az ecetfa és a bálványfa két különböző faj.

Mayakisasszony 2012.05.19. 20:08:46

Jó lett volna a könyvben ábrákat is találni a tárgyalt növényekről. Nagyon alapos munka, de ez hiányzott nekem.

ViktoriaF 2012.05.21. 04:19:45

Hatha valakit erdekel Megneztem az ajanlott irast a invaziv novenyekrol, ott is alkalmazzak a glyphos vagott sebbe juttatasat, pont az Ailanthusnal mukodott eleg jol. Az altaluk hasznalt szer Medallon volt, aminek egy literje kb 2300Ft korul van.
@Mayakisasszony, szerintem is nagyon fontos a tema, de a fenti tul elvont, 400 oldalt vegigolvastatni az erdeklodokkel sok. Es az abrak valoban hianyoztak belole. Nem tudom hogy van Magyarorszagon, mert en mas kontinensen vagyok, de az en kertemben az ottani leginkabb karosnak itelt novenyek 50%a megtalalhato es nem lehet megszabadulni toluk. Kb a fajok fele fel van sorolva a Magyarorszagon invazivnak tartott fajok kozott is, tehat reszben ugyanazokkal van a problema.

labi 2012.05.23. 11:50:03

Lehetne egy képet arról amire az író "kapircs" néven gondol?

Kerestem, de amit a google és a kerti szerszámos boltok dobnak kapircsra, az nem az említett félig balta félig csákány dolog.
süti beállítások módosítása