Trükkös gyomok 5.

2011.10.21. 08:30 - Czauner Péter

A tolvaj fagyöngy

Őszi gyomsorozatunk záró részében a fán lakó élősködőket tárgyaljuk. Már az előző részek egy-egy növénye is kiverte a biztosítékot néhány kertbarátunknál. Többek ugyanis a hivatalos nomenklatúra szerinti gyomot szívesen látják kertjükben. Így volt egyik barátom is, aki a vaddohányt, ahelyett, hogy tövestől kitépte volna, inkább szétültette kertjében. Később meg is bánta.


A többnyire fákon lakó epifiton növények nemcsak támasztékul, élőhelyül használják a másik növényt. Lakmároznak belőle, a jobbik esetben a korhadó részekből, nagyobb a baj, ha a friss táplálékot dézsmálják, ahogy a fagyöngyfélék.

A népes családba félszáznyi faj tartozik. A fehér fagyöngy magja, ha már lehorgonyzott a korona kérgén, behatol a vízszállító szövetig, és onnan szívja a nedvességet. Míg a fehér fagyöngy kvázi örökzöld, ugyanis levelei két évig élnek, addig közeli rokona, a sárga fagyöngy vagy fakín ősszel elveszíti leveleit. A fagyöngyöt karácsony táján sokan használják dekorációként; való igaz, jól mutat egy vázába állítva. A hagyomány szerint az új élet zálogának és a termékenység szimbólumának is tartják. Azt is mondják róla, ha a szerelmesek csókolóznak egy viruló fagyöngy alatt, akkor hosszú életű lesz a kapcsolat. Nem véletlenül lett a fagyöngy kultikus növény, ugyanis hatóanyagai az érelmeszesedést csökkentik, javítják az immunrendszert, és rákgyógyszer is készül belőle. De ettől még gonosz növény.

Sokkal szolidabbak a fán élő zuzmók, a mohák, és hobbikertben ritkábbak a páfrányok. A trópusokon kosbor- és broméliafélék tömege él a fákból, vagy rájuk rakódott szerves anyagból.

Kertbarátok gyakran kérdezik, veszélyezteti-e a gazdanövényt, ha mohás a törzse. Igazából nem, de kefével, nagy nyomású mosóval időnként eltávolítható. Jó azt is tudni, hogy a megszárított moha a talajra szórva savanyítja azt.

6 komment Címkék: fagyöngy moha gyomok zuzmó páfrány czauner péter epifiton

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HowAreYouOneAVetésün? 2011.10.22. 15:24:01

A fagyöngy szaporodása is trükkös

Mária 2011.10.22. 15:55:45

Jó, ez volt a bevezető. De hol vannak a trükkök?

Cpt. Flint 2011.10.22. 17:48:31

a sok szép dolog a fagyöngy kultikus és gyógyhatásairól csak a fehér fagyöngyre vonatkozik. ez a cikkből nem egyértelmű.
"veszélyezteti-e a gazdanövényt, ha mohás a törzse. Igazából nem, de kefével, nagy nyomású mosóval időnként eltávolítható." de minek is? nagyobb a veszélye az eltávolításnak a gazdanövényre, mint a rajta tenyésző zuzmó- és mohaféléknek (amelyek egyébként _nem_ paraziták, és szerintem még jól is néznek ki).

Cpt. Flint 2011.10.22. 17:49:44

"De ettől még gonosz növény."
ezt nem is vettem észre elsőre! MEGALOL!

youkai 2011.10.24. 12:18:27

Ha egy fűzfa korhadó kérgén él a borostyán, mi a jobb, ha leszedem róla, vagy ha hagyom?

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2011.10.25. 10:28:15

@youkai: Attól függ, hogy a fűzfával mi a célja, ha szép emlék, s addig maradhat, amíg talpon áll, akkor mehet a borostyán, jól mutatnak együtt.
Ha viszont előbb, utóbb ki akarja vágni, akkor sem zavar a borostyán.
A borostyán csak támasztéknak használja a fát, ha meg tud erősödni - látni ilyet is -, akkor a törzset is összetartja.
süti beállítások módosítása