Park Life

A Tagore sétány, Balatonfüred

2011.09.12. 06:09 - thunbergia

Park Life sorozatunk újabb vidéki helyszínnel bővül: ezúttal Balatonfüred közel 1 km hosszú, szép parti sétányát mutatjuk be.

Balatonfüredet már az őskortól kezdve folyamatosan lakják, a középkorban a Tihanyi apátság birtoka volt, de jelentősége a reformkorban nőtt meg. Ebben az időszakban egyre több híresség költözött ide nyaranta, pl. Blaha Lujza, Jókai Mór.
Először fából épült színház, majd 1831-ben Kisfaludy Sándor kezdeményezésére felépítették a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínházát. (A pesti magyar nyelvű színház csak 1837-ben nyitotta meg kapuit.) Füreden indult a balatoni gőzhajózás 1846-ban.

A város másik nevezetessége a füredi „savanyúvíz”. Az első források 1717-ben említik a forrást, amelyet már 1722-ben gyógyvízzé nyilvánították, és ahogy lenni szokott, először 1728-ban egy fürdőházat építettek ide, amelyet később többször is kibővítettek. Végül itt épült meg a szívkórház 1836-1871 között. Első fürdőorvosa Österreicher Manes József volt.

A Tagore sétány
Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére egy hársfát ültetett a parkban. A hindu legenda szerint, aki idős korában hársfát ültet, az megéri a fa kilombosodását. Tagore a faültetés után még tizennégy esztendőt élt. A költő emlékfája és szobra körül az elmúlt évtizedekben liget alakult ki.


A fa mellé emléktáblát helyeztek, amelyen a költő ez alkalomra írt verse olvasható Tábori Kornél fordításában:

A gyógyulás emlékére
Ha nem vagyok többé a földön, ó fám – /Susogtasd tavasszal megújuló leveleidet/Az erre vándorlók fölött: /A költő szeretett, míg élt

A füredi szanatórium vendégkönyvébe Tagore a következőket írta: „Majdnem az egész világot bejártam, de az égnek és a víznek ezt a csodálatos szépségét, amely Balatonfüreden, a vízparton gyönyörködtet, sehol megragadóbbnak nem láttam. Noha október legvége: kiülhettem a szelíd, napfényes erkélyre és itt a szabadban dolgozhattam óraszámra. Balatonfüred szénsavas fürdője pedig visszaadta egészségemet, munkakedvemet és egészen megszüntette a kimerültségemet. Magyarországról őszintén szólva, világszerte nagyon keveset tudnak és aki nem is álmodott ilyen értékeiről, csak az tudja megítélni, hogy milyen reveláció volt számomra a Balaton tündéri látványa.” (Tábori Kornél fordítása)

Tagore példáját először indiai politikusok követték, majd néhány év alatt hagyománnyá vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték. Napjainkban magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. Fát ültetett itt többek között Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, a Gandhik, Göncz Árpád, Benoit Mandelbrot, Wigner Jenő, Harsányi János, Oláh György és több magyar Nobel-díjas.

Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek, valamint Salvatore Quasimodo olasz költőnek, akinek a tiszteletére évente rendeznek költőversenyeket.

1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a korábban Deák Ferencről elnevezett sétány is az ő nevét viseli.

A balatonfüredi hajókikötő előtt látható Pásztor János 1937-ben készített, és 1941-ben felállított szobra, A Halász és a Révész. A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba.

A sétány közepét augusztusban a Borhetek sátrai és padjai foglalják el, a sétányon pedig mutatványosok, utcai zenészek, artisták szórakoztatják a közönséget.

Idén nyáron itt rendezték meg a Közép-Európai Triatlon Körversenyt és a triatlonosok elit országos bajnokságát, valamint a Triatlon Tour II. fordulóját.

A verseny helyszíne a sétány volt: az úszás a Tagore sétány előtti öbölben zajlott, a futópályát pedig a sétányon jelölték ki, így igazán jól követhető volt az esemény.  

Megsimogattuk a halász és a révész csizmáját, úgyhogy biztosan visszamegyünk. Remélhetőleg akkor majd fotózni is tudunk, ami most nem jött össze. A forráshoz katt a képekre. 

 

5 komment Címkék: program life park balatonfüred tagore sétány

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kadibela 2011.09.12. 15:01:15

Kellemes hely Füred és a Tagore sétány, mindemellett a magyar parképítés és pénzpazarlás állatorvosi lova:

- Több milliárd elvert uniós forrás, több kilométernyi túlburjánzó díszkő. (termelő beruhásások helyett...)
- Egy év múltán már nem működő díszítőelemek:
szélmérő, közkút, világító utcakövek
- A gyalogos és kerékpáros közlekedés irányait valamint a helyi rendezvényeket figyelembe nem vevő térkialakítás: kerékpárút a sétányon, kavicságyak a gyalogútban, nagyon kevés hely a szabadtéri színpad előtt, stb.
- Nem megfelelő növényvlasztás, vagy nem megfelelően gondozott növények: kiszáradt facsemeték, virágágyások
- Ízléstelen, oda nem illő karácsonyi dekoráció a Gyógy téren áll fán, a nyár kellős közepén

Erről kellett volna írni, persze nyilván egyszerűbb kimásolni a sétány történetét a Magyarország útikönyvből...

Lámlenge 2011.09.12. 15:07:34

"Remélhetőleg akkor majd fotózni is tudunk, ami most nem jött össze."

Azt hiszem, ha lennék annyira elkötelezett egy téma iránt, hogy blogot készítsek, ennél jobban felkészülnék. Nem volt kötelező megírni.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.09.12. 15:34:58

...sőt, zárjuk be az internetet, mert valaki nem arról, vagy nem úgy, vagy nem annyit írt, mint az olvasó elképzelte. Ja. Nem kötelező kommentelni se.

AzHofi 2011.09.12. 20:43:49

Írhatnék egy posztot a szerelmemről, Balatonföldvárról? :-)
süti beállítások módosítása