Likőrrel a darázs ellen

2011.09.02. 08:48 - Czauner Péter

A héten az egyik kerti összejövetelünket zavarták szét a darazsak; az esti tévéhíradókból aztán kiderült, hogy a meleg meghozta a darazsak szaporodó-, és támadókedvét. Kertünkben a darázsinvázió még tavaly megkezdődött. Fűnyírás közben, ahogy a gyümölcssorok között taligáztam a nyesedéket, az egyik helyen szokatlanul erős zsongás figyelmeztetett: óvatosan!


 

Menekülés közben azért kiderült, hogy a földben, jó kétcollos lyuk környékén igencsak nagy a darázszizegés. Ezután messze elkerültem a lyukat, az utolsó taliga füvet pedig nagy ügyesen rájuk öntöttem. Azt még láttam, mekkora riadalmat okozott, mert a kint maradtak idegesen repkedtek ide-oda az eltűnt odút keresve. Éjjel még lelki furdalás is gyötört a galád eljárás miatt. Másnapra kiderült, alulbecsültem képességeiket, a taliga füvet szétterítették, meg sem kottyant nekik szétdobálni, hogy újra szabadon szálldoshassanak. (Az üreget a tél végén kiástam, egy 150 literes hordó elfért volna benne.)

Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat. A Pilisben és a Budai-hegységben a hetek óta tartó kánikulában a nagyméretű lódarázzsal és a kisebb kecskedarázzsal meglepően nagy számban találkozhatunk.
De nemcsak az erdőkben, hanem a kertekben is gyakoriak, a legjobb, ha megtanulunk velük együtt élni. Mindenekelőtt meg kell tudni, hogy a családban allergiás-e bárki a darázsméregre.
Bár a darázs alapvetően nem bántja az embert, ha hessegetés közben hozzáérünk, megfogjuk, bátran támad. Fullánkjával simán átdöfi a bőrt. A méhvel ellentétben a darázs több szúrásra is képes, mert fullánkja nem szakad be az áldozatba. Csípésével - a helyi tüneteken túl - szélsőséges túlérzékenységet is kiválthat, legrosszabb esetben pedig akár halált is okozhat.
A szakirodalom szerint a fullánkkal átjuttatott méreganyag nagy részét acetilkolin alkotja. A darázs csípése rendszerint helyi duzzanatot okoz. A csípés helyén bevérzés, sejt-, és szövetelhalás is bekövetkezhet. A darázs csípése akár több órás fájdalommal, és több napos viszkető érzéssel jár. Így reagál a szervezet az idegen anyagokra.

Szélsőséges esetben túlérzékenység léphet fel. A vérbe kerülő mérgező anyagok az immunrendszert ellenanyag termelésre késztetik, aminek hatására a szervezet érzékennyé válik. Egy ismételt csípést követően a fokozott antitesttermelés hatására az arra hajlamosak allergiás megbetegedést kaphatnak. Voltaképp nem is a csípéstől, hanem az antitest termelésétől.

A képen ugyan nem darázs van, de a fullánk attól még fullánk marad

A darázsrokonságból sokféle él a kertes házakban. Távol tartani nem lehet őket, ezért csak irtásuk jöhet szóba. A tetők alól, csatornák mellől érdemes különböző rovarirtó spray-kel űzni őket. Lehetőleg hajnalban próbálkozzunk, amikor még hűvös van. Ha ugyanis már „felmelegedtek” a fészküket védő rovarok, az óvatlan darázsirtás az orvosi rendelőben is végződhet. Jó módszer az égetés is, persze arra nagyon vigyázni kell, nehogy az egész ház leégjen.

Ha sok a fészek és agresszívak, szakembert kell hívni. Kevés darázs ellen érdemes cukros-vizes csapdával védekezni. A faágra akasztott, levágott tetejű műanyag flakonba öntött cukros vízbe sok mohó darázs fullad bele. De egyfajta módszer az is, ha állandó itatóhelyről gondoskodunk. Persze, aki itatja a darazsakat, jó, ha nem járkál mezítláb a gyepen, mert a szomjukat elcsapó rovarok a fűszálak árnyékában hűsölnek.
A kerti partit is gyakran megzavarják a grillezett húsokra ácsingózó csíkospotrohúak. Érdemes az asztalra, vagy a hús közelébe egy széles szájú pohárba valamilyen édes likőrt, gyümölcsbort önteni. Az ilyen italokat még a húsoknál is jobban kedvelik.

28 komment Címkék: allergia darázs darázsirtás czauner péter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2011.09.02. 10:05:33

bármilyen pb-gázos dezodor+öngyújtó, de ha van az ismerősök körében bádogos, akkor a benzinlámpa a legjobb megoldás:)

Rive 2011.09.02. 10:17:20

@1kutya: de szigorúan csak este, miután elcsihadtak.

Nappal a legvalószinűbb kiemnetel, hogy rohantadban végiggyújtasz magad mögött mindent.

hehe64 (törölt) 2011.09.02. 10:19:09

Tartós megoldás a gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium)sárból készült fészkeinek békénhagyása.
Ezek levadásszák a kecskedarazsakat, nem szemtelenkednek ételünkbe, és a legritkább esetben sem támadnak.

labi 2011.09.02. 10:23:04

Kiprobáltam két darázscsapdát, az egyik boltban kapható darázscsapda, spéci szexferomonos csalétekkel.
A másik egy sima másfeles műanyag palack, négy lyukkal az oldalán, benne citromos sör.
Egyenlő esélyek miatt egymás mellé akasztva.

Két hét után a spéci feromonos csapdában két légy, egy darázs.
A citromos sörösben számolhatatlan mennyiség mind a kettőből.

Hogy is volt, miért jobb a sör a nőknél? :)

szakállasbácsi 2011.09.02. 11:15:29

Én egy viszonylag nagy fészket, mely a redőnyládában volt hetek alatt gyérítettem kihalásig. A redőnyre egy műanyag palackban, amelynek tetejét kicsit levágtam émelyítő és ihatatlan lengyel "aranyvizet", - ami borzalmasan édes likőr - akasztottam. Naponta leszűrtem a darázs dögöket, 10- 15 mindig belefulladt. Két hét múlva nem volt több darázs. A likőr egyébként valamivel olcsóbb, mint a ronda műanyag darázscsapda - amivel még vigyázni is kell, mivel ha a feromon ráömlik valéamire, elég nehéz lemosni...

battery 2011.09.02. 11:25:16

A hajnali hűvösben jó eredményt érhetünk el a darázsfészeknél didergő darazsakkal szemben a legolcsóbb hajlakkal. A ráfújást követő pillanatban repülés képtelenek lesznek.

2011.09.02. 11:31:38

Nagyanyámnak egy üvegből készült légy- és darázsfogója volt. Nagy fehér üvegből készült kerek üveget kell elképzelni (kábé mint az unicumos üveg) alul egy lyuk, mellette az üveg felhajtva befelé, így lett egy belső perem, plusz alul kis lábacskák.
A működési elv az volt, hogy egy papírlapra kirakott egy kis cukrot, arra rászállt mindenféle légy-darázs, majd belakmározás után felfelé akartak távozni, így pont belerepultek az üvegbe, ami kupolaként volt felettük. Egy darabig repkedtek bent, de nem találtak ki, végül a peremben kötöttek ki, ahol ecetes víz volt, ebbe belefulladtak. Az üveg tetején dugó volt, így könnyen üríthető.
Totál hatékony volt, napont többször lehetett kiönteni a rovartetemeket.
Persze sok modern, műanyag termék is hasonlóan jó.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.09.02. 11:32:59

@labi: Ebből látszik, hogy főleg a szomjas, de kielégült darazsak dolgoznak a bolyon kívül. :-) Amúgy a szexferomonos dolgot nem teljesen értem. Illetve ha a méhekből indulok ki, ott a termékeny nőstény (királynő) a bolyban ül, a terméketlen nőstények melóznak és van pár hím, akik csak tavasszal és nyár elején a szaporodási időszakban zavarnak vizet. Ha a darázséknál is így van, akkor érthető az üres csapda, főleg ilyenkor. A szexcsapdának csak szaporodási időszakban lehet értelme, amikor a hímek nem anyukát hajkurásszák a csalitban, hanem papírra ragadva pislognak a szemetesben.

biohazard 2011.09.02. 12:01:08

Azért a lódarázs és a kecskedarázs között olyan különbség van, mint harckocsi és trabant. Ez előbbihez nem kell allergiásnak lenni ahhoz, hogy kórház legyen a vége akár egy szúrásnak is.

Ezzel az editorral szerkeszted a posztjaidat. 2011.09.02. 12:14:18

Sziasztok!

Ha szabad lakótéren kívül kell darazsakat írtani, fészket elintézni (mondjuk eresz alatt, padlástér) ajánlom mindenkinek a

GÁZOLAJ -at.

Nem (mielőtt vki arra gondolna) nem gyújtogatni kell vele :) Elég egy kis műanyag fecskendőből spriccelni a fészekre. Amelyik dög véletlenül kap is belőle, előbb elpatkol mintha vmi brutál rovarirtót használnánk. (még én is meglepődtem a hatékonyságán) A szag nem kellemes de pár nap és halványodik/eltűnik. A maradék darázsra tökéletes megoldás a fél literes műanyag palack + alján a jó cukros víz).

üdv;p

Ezzel az editorral szerkeszted a posztjaidat. 2011.09.02. 12:20:57

mégsem :)

kieg. még az előzőhöz; ha lefröcskölted a fészket egy ideig még próbálkoznak hazatérni, de (meglepően rövid időn belül) feladják és utána könnyen le lehet verni.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.09.02. 12:51:42

Nálunk nincs sok, de véletlenül kinyírtam párat: kint felejtettem egy kisvödörnyi festékhígítót, szagra rárepültek, beleragadtak, ott is maradtak.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.09.02. 13:21:12

@hehe64: Pont nemrég olvastam két német cikkben is, hogy "ahol lódarázs van, ott más darázs nincs" (vö. "itt nincs cápa, mert félnek a krokodiloktól...") - mivel az nem kíméli a rokonait sem.

Aki tud németül, annak lódarázs témában egy súlyos cikket ajánlok:

www.gmx.net/themen/wissen/tiere/86826tq-familie-lebt-mit-1-000-hornissen

gatsy 2011.09.02. 13:36:57

@Kurgan: nekünk is van egy ilyenünk. az ecetes-cukros víz megvolt, de eddig egy sem próbálozott.
Most végre meg van a kiegészítés! Köszi!

2011.09.02. 13:37:10

Anyámnál a konvektor szellőzőnyílásába költöztek be, fél nyarat írtással töltöttünk. Úgy tűnt sikerrel jártunk, a biztonság kedvéért műanyaggal szigeteltük a nyílást. Egy hét múlva a fészek maradék lakói berágták magukat a szobába. Igaz, kondit sokat vesztettek, könnyen likvidáltuk őket, de mégis.

phaszfej 2011.09.02. 13:41:53

Helye4sírás, magyar nyelv? Méhhel, mi? Talán inkább méhvel.

phaszfej 2011.09.02. 13:49:11

egyébként minek basztatni ezeket a szerencsétlen jószágokat? a darázs éppen azért csíp, mert a sok hisztigép rohamot kap, ha meglát magán kívül más élőlényt is a közelben. istenkém, inkább magatokat üssétek agyon!

Mérnork 2011.09.02. 14:33:11

A WD-40 is nagyon hatékony ellenük, egyszer idegből lefújtam egy körülöttem nyüzsgő darazsat, állam koppant ahogy pillanatok alatt kinyúlt tőle. Aztán kipróbáltam a fészkükön is szintén nagyon jó hatással.

2011.09.02. 14:43:11

@getsy: sok sikert.

WD-40 mindenre jó, aki ezt nem tudja, olvasson Homárt :D

"itt nincs cápa, mert félnek a krokodiloktól..." - erről két barátom beszélgetése jut eszembe:
- Nálatok van csótány?
- Nincs, megeszik az egerek...

labi 2011.09.02. 14:53:48

A felül nyitott (csak kupakmentes) palack nekem nem volt annyira hatékony, mert amelyik nem csúszott bele ivás közben, az simán távozott felfelé.

A "négy kis lyuk oldalt" verzió jobb volt, mert amelyik az első kört megúszta volna, az felfelé akart távozni. Jó darabig próbáltak kirepülni felfelé, de egy idő után visszapottyantak. Jó darabig néztem, de ennél a kialakításnál nem láttam túlélőket, míg a felül nyitottnál voltak bőven.

Csalianyaggal mi a tapasztalatotok?
Nekem a citromos sör és a vízzel kevert tej jött be a legjobban, persze csak napsütéses helyen, mert a darázs igazi gourman, csak melegen szereti igazán a sört. :)

phaszfej 2011.09.05. 13:32:52

@sztroberri: bocs. náci voltam. kösz a jófejséged.

Nyírkátai 2011.09.06. 10:28:05

@pret: Gázolaj? Jó, ezt kipróbálom. Nekünk a vágott palackos lónyál jött be eddig. Döglenek bele. Viszont a fizikai harc tényleg veszélyes, amint lecsaptam egyet-egyet, csapatostul megjelentek.

Nyírkátai 2011.09.06. 10:33:00

@phaszfej: Idén tucatjával rontanak bele kajába, italba, szájba (!) - rohadt agresszívak. De te csak tüntess a jogaikért.

Czauner Péter · http://kapanyel.blog.hu 2011.09.06. 19:19:22

@phaszfej: Ezt mondom én is, amit ez a jónevű, az örök frász helyett meg kell tanulni együtt élni velük.

egeresz 2011.09.09. 12:45:32

Volt nálunk nagy kék fadongó (okés, az méh-féle) az (az üregében) kapott permetezős mérget. Miután megkergetett engem, és a kutyát is, valahogy nem akartam, hogy a fiaimat is megkergesse.

Az eresz elól is kipucoltuk a kezdődő darázsfészkeket permetezős méreggel.

De van a kertben "csodálatos farakás", meg komposztáló, ott lakhatnak, arra nem járkálunk.

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.12.17. 19:07:03

Mi ezzel foglalkozunk, a legfontosabb az hogy soha ne zárjuk le a nagyméretű darázsfészek bejárati pontját, mert baromi könnyen berágják magukat a lakótérbe (gipszkarton, farostlemez nem akadály).

Mi porozógéppel, teljes védőruhában irtjuk őket.
Van pár videónk a munkákról, ha esetleg érdekel valakit.
www.agrohydro.hu/darazsirtas.html
süti beállítások módosítása