Babér

2011.06.10. 07:34 - thunbergia

A menzai koszton megedződve igencsak meglepődtem, amikor először olvastam a babér (Laurus nobilis) történetéről.

Apollónnak, a művészetek istenének első nagy szerelme Ladón folyamisten lánya, Daphné nimfa volt, aki azonban visszautasította a közeledést. Daphné Apollón elől a hegyekbe menekült, ám ő oda is követte. Bánatában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Így amikor Apollón át akarta ölelni, Péneusz babérfává változtatta a nimfát. Ez persze nem szabadította meg Daphnét Apollóntól, mert az isten a fát szent növényévé tette, ezért hordott babérkoszorút, és Apollón isten szertartásaiban is kiemelt szerep jutott a babérnak. Többek között a delphoi jósdában is babérágat égettek, a jósnők babérlevelet rágcsáltak. De nemcsak a jósok, hanem a művészek jelképe is a babér lett: a legjobb költők (és katonák is) babérkoszorút kaptak, innen ered a koszorús költő vagy az ül a babérjain kifejezésünk.
A kora középkorban feledésbe merült a babér jelentősége, de a reneszánsz idején újra divatba jött az ókor sok más jelképével együtt.

Megjelenése
A babér örökzöld fa vagy cserje, amely a mediterrán térségben honos. Általában kúp vagy gömb formájúra nyírják, újabban magas törzsű fácskát nevelnek belőle – a metszést jól tűri, a nyesedék zölden felhasználható ételeinkben. Nyár közepén hajtásdugványozással szaporítható. Virágzata fürtös, fehér, termése fekete színű bogyótermés. A babér nyáron kitelepíthető a kertbe, de télen feltétlenül vigyük világos, hűvös helyre (pl. üvegházba).


 A felül fényes, alul matt, bőrszerű, lándzsa alakú levelek jellemző fűszeres illatúak és kesernyés ízűek. Illóolajat, csersavat és keserűanyagot tartalmaznak. Ízesítő és emésztést elősegítő hatásuk van. Fűszerként a növény levelét és bogyóját használjuk.

Felhasználás
A babérlevél és a babér bogyója több fűszerkeverék része, őrleménye a mártások egyik alapvető fűszere. Jellegzetes fűszeres aromája, enyhén kesernyés, csípős íze nélkülözhetetlen sok ételünkhöz: gulyás, burgonyafőzelék, káposztafélék, savanyú étel, vadas- vagy sonkapác, savanyúság szinte elképzelhetetlen nélküle. Óvatosan kell adagolni, mert könnyen elnyomhatja a többi ízt. A babér a fűszercsokor (bouquet garni) nélkülözhetetlen eleme.

Az igazán jó minőségű fűszer színe nem barna, mint a menzai krumplifőzelékben volt, hanem olajzöld színű. A legjobb minőségű levelek Törökországból származnak.

2 komment Címkék: fűszernövény babér

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pitypalang 2011.06.10. 10:23:19

Szétmorzsolva állítólag a csótányokat is elűzi.

thunbergia 2011.06.10. 11:39:09

@pitypalang: Az a baj a csótányokkal, hogy mire észbe kapunk, kifejlődik egy új, ínyenc nemzedék, amelyik kifejezetten szereti a babért...
süti beállítások módosítása