Még mindig volt lejjebb a gabonaáraknak

A párizsi árutőzsde búzaárának kivételével lefelé mozogtak a gabonaárak a világban. Ami a többi piacon történik a búzával, annak érzékeltetésére lassan már elfogynak a szavak. A kukorica ehhez képest csak a szokásos utat járja: ahogy közeledik a betakarítás, csökkennek az árak. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuálisan már csak 9457 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat.  Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Ahogy közeledünk a kukorica betakarítása felé, úgy csökken napról-napra a kukorica ára mind a hazai fizikai, mind a határidős piacon. A termény termelői ára itthon 41 507 forint volt a Magro.hu fizikai piacterén a 31. héten.

A legközelebbi lejárat immár 9 százalékos mínuszban jár az egy hónappal és 14 százalékos mínuszban a negyedévvel ezelőtti helyzethez képest. A múlt pénteken tőzsdezáráskor kialakult 41 010 forintos árfolyamnál még lehet lejjebb.

Június közepe óta lefelé vette az irányt a kukorica ára Párizsban (MATIF/EURONEXT). A múlt hét végére 165 euróig ereszkedett vissza a novemberi lejáratú termény.

Chicagóban (CBOT/CME) is inkább a csökkenő árakról szól ez a nyár eddig. Az elmúlt hetek viszontagságai után még mindig tudott 3 százalékot csökkenni az árfolyam. Immár 130 USD alatt jár a tonnánként. Ki tudja, hol lehet a vége?

Jelenleg 15 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 3,5 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.

A búza prompt ára továbbra is 40 ezer forint alatt jár Magyarországon. Az „átlagos” minőségű étkezési búza átlagára 39 987 forint a takarmánybúzáé pedig 35 402 forint volt a 31. héten. Az extra, jó minőségű búza viszont tonnánként 48 forint felett talált gazdára.

A takarmánybúza fronthavi jegyzése elméletben 39 200 forint a BÉT-en, de a kötések nagyon hiányoznak.

Franciaországban egyre bizonyosabb, hogy ebben a gazdasági évben sem a búza mennyisége, sem a minősége nem a korábban elvártaknak megfelelően alakul. A prognózisokhoz képest negatív eltérés miatt egy ideje felfelé araszolnak az árak Párizsban (MATIF/EURONEXT), bár a múlt héten inkább stagnálását láthattunk. 166,50 eurón zártuk a hetet.

A vékánként 4 USD árról visszapattant a görbe Chicagóban (CBOT/CME) és nem tudott tovább csökkenni. A hetet 4,15 USD-os szinten zárta. Továbbra is rettentően alacsony az ár.

Aktuálisan 2 ezer tonna búza keresi vevőjét és 103 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Augusztus - Kisasszony hava

32. hét:

- augusztus 10. (Lőrinc): Ha Lőrinc napján szép az idő, ősszel is ez várható. A "lőrinces" dinnye viszont valószínűleg a szeptemberi Lőrinc-napra utal, hiszen augusztus végéig még bőven fogyasztható a görögdinnye. Ha Lőrinc napján bőségesen esik az eső, sok lesz a bor és finom az őszi gyümölcs. „Lőrinc napja, ha szép, sok a gyümölcs és ép.”

- augusztus 12. (Klára): Ha szeles Klára napja, ősz lesz nemsokára.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Augusztus - Kisasszony hava

31. hét:

- Ha augusztus 1. és 10. között nagyon meleg van, hideg tél várható.

- augusztus 1. (Vasas Szent Péter): Ha eddig nem esik, jöhet a Duna vize is, nem lesz kukorica.

- augusztus 7. (Donát): Donát a szőlőskertek, a szőlősgazdák védőszentje. Főleg azért könyörögnek hozzá, hogy elűzze a jégesőt, villámcsapást. A csopaki borvidéken élő hagyomány úgy tartja, hogy a csopaki szőlőhegyeken Szent Donát áldása van.

Forrásért katt a képre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Attila sasőrzős kalandja a végéhez ért.

Vol.6 - Az emberek

Ha valaki járt már hosszabb túrán, netán rockfesztiválon, az tudja, hogy ennyi idő alatt csak a menthetetlenül antiszociális emberek nem kötnek új ismeretségeket. Mivel ezt a korszakomat már szerencsére sok éve magam mögött hagytam, nem volt ez másképp a sasőrzés idején sem.

Kezdődött az egész úgy, hogy a Pipacs Presszóban, ami találkozási helyként is funkcionált az első napon, ajándékba kaptam kávét, mondván, ez a fészekőrzőknek jár. Máris megtetszett a hely, nem csoda, hogy különböző munkaügyeket utána kizárólag oda jártam intézni, hiszen azért sem szólt senki, hogy egy teljes asztalt, meg kettő konnektort elfoglalok mobil iroda céljára.

Hamar kiderül, hogy a Pipacs törzsközönsége olyan arcokból áll, akikhez képest Bödőcs Tibor búcsúszentlászlói arcképcsarnoka elmosódott fénymásolatnak tűnik.

Második nap negyedórát sem ültem ott, amikor bejött Pista két felnőtt fiával, letenni az aznapi munkanapot, majd pár perccel és egy kölcsönös bemutatkozással később máris figyelmembe ajánlotta Mezőcsát híres emberét, aki még Hajós András műsorába is bekerült azzal a mutatványával, hogy üvegpoharakat evett. Ahogy telt az idő, egyre többen tértek be a presszóba, és a maligánfok emelkedésével már a megevett tárgyak is egyre hajmeresztőbbek lettek, a biciklilánctól kezdve kétezer forintnyi fémpénzen át egy teljes láda sörösüvegig, göngyöleggel együtt. Pár nappal később magával a művésszel is volt alkalmam megismerkedni, amikor betért a presszóba egy kis borért.

Persze a kocsmán kívül is van élet. Ugyan a juhászok közmondásosan szófukar, maguknak való emberek, a valóságban ez nem feltétlenül van így. Táborunk épp az egyik tanya tőszomszédságában kapott helyet, az őrzőpont meg a szomszédos – a szomszédos itt azt jelenti, hogy közel három kilométerre lévő – gazdaság oldalában lett kijelölve, így csakhamar megismerkedtünk az ottaniakkal. A tábor melletti tanya juhásza, Bandi minden este átjött beszélgetni, meginni egy pohár bort, az utolsó nap délutánján pedig csak azért ment be Csátra, hogy a búcsúestére kerítsen nekünk ezt-azt.

​Józsi bácsi, aki az őrzőpont melletti tanyán éjszakánként vigyáz a jószágra, a második napon hívott meg Igricibe, hogy vendégül lásson, amire pár nappal később sor is került. Ő ugyan már nem ihat, de ha már volt rá alkalom, délután háromkor azért belém diktált egy deci, elmondása szerint 52 fokosra főzött házi szilvát, azért csak annyit, mert nem szándékoztam az előttem álló bicikliutat szlalomozva megtenni. Másnapra Bandi már tudta, hogy nem mertem meginni a harmadik pohárral, bár fogalmam sincs, honnan.

Furcsa érzés volt turistaként belecsöppeni az életükbe, hiszen én voltaképpen kalandnak fogtam fel az egész fészekőrzést. Ez az életforma viszont még ilyen megközelítéssel is tiszteletet parancsol. Amikor látod, hogy a juhászok hajnali fél ötkor már hajtják ki a birkát, vagy épp azt, amikor a traktorosok még este tizenegykor báláznak a földeken lámpafénynél, nehogy a másnapra várt vihar tönkretegye a takarmányt, mindjárt másképp nézel bármilyen élelmiszerre, amiért kiszaladsz a sarki boltba. És ha azt gondolnád, hogy ennél tovább nem látnak, hát elmondom, hogy Bandival az utolsó nap délutánján többek között az AC/DC együttesről, meg a magyar punkzenéről beszélgettünk legeltetés közben. Mindenféle elvágyódás vagy negédeskedés nélkül, sokat tanulhatunk tőlük.

Konklúzió.

Minden történetnek van tanulsága, igyekszem én is ezzel zárni ezt a kis élménybeszámolót, ha már ez jött divatba. Nos, az egy hét alatt nem lettem jobb ember, és nem ajánlottam fel hazatérésem után a jövedelmem egy bizonyos százalékát valamilyen környezetvédelemmel foglalkozó alapítványnak. Persze még mindkettőre van esély, de ne ígérgessünk a vakvilágba. Viszont megismertem egy igazán értékes kezdeményezést, egy kivételes darabot Magyarország élővilágából, és egy, a maga módján különleges szegletét az országnak, ami amúgy alig több mint harminc kilométerre van a szülővárosomtól, ehhez képest harminchat év alatt egyszer sem jártam arra.  

Találkoztam jó néhány érdekes és értékes emberrel, és rengeteg olyan élményben volt részem, amelyekbe egyébként sosem kóstoltam volna bele. Otthon lebarnulva meséltem ezekről kis családomnak, és azóta is ezt teszem, ha a barátaim megkérdezik, milyen volt. Ja, hogy közben szabad szemmel nem látható mértékben, de közreműködtem egy ritka, értékes madárfaj reménybeli fennmaradásában? Az volt a hab a tortán! Próbáljátok ki ti is, megéri!

Bővebb információ a programról itt.

Köszönet illeti Seres Nándort, amiért részt vehettem a fészekőrzésben, a helyszínen nyújtott segítségért, a rengeteg elmondott információért, valamint Hák Flórát a beszámoló szakmai része és a képanyag jelentős mértékű kiegészítéséért.

Fotók: Golen Gerhárd, Kovács Attila

Az előző részeket itt, itt, itt és itt olvashatjátok.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Vol.2 - A hely

Az ember fia csakhamar Szabolcska Mihállyá válik errefelé. Minden nap azon kapom magam, hogy giccses naplementéket fényképezek, és gyönyörködöm abban, hogyan nyugszik le a nap a Bükk csúcsai között. Bár a hegymászók hajlamosak dombocskáknak bélyegezni ezeket a tájakat, nem számít, nekem mindig is a szívem csücske marad ez a környék, és másodszor körbetekintve azért a Petőfi által többször versbe szedett Alföld sem tűnik annyira idegennek.

Pedig egy hegyvidékről, vagy legalább annak a tövéből származó ember hajlamos látatlanban lesajnálni a pusztaságot, nagyjából addig, amíg nem tapasztalja meg teljes valójában. A legfontosabb különbség, hogy amíg a hegyek között legjobb esetben pár száz méter a látótávolság, itt még szabad szemmel is több tíz kilométerre ellátni. Pár nap után már könnyen beazonosítom a tiszaújvárosi olajfinomító tornyát, aminek a fáma szerint azért van villogó lámpa a tetején, mert egyszer nekiment egy repülőgép.

A megfigyelőhely amúgy az Igrici-Mezőcsát-Gelej határolta háromszögben található, 2,5 km-re a táborhelytől. Egy miskolci gyereknek az is újdonság, hogy ami a pusztán első ránézésre egy vonalban látható, az a valóságban lehet, hogy teljesen máshol helyezkedik el. Így eshet meg, hogy egy reménybeli jobb megfigyelési pont nem válik be a gyakorlatban, mivel a kiszemelt nyárfaerdő előtt egy olyan, amúgy teljesen jelentéktelen dombocska található, ami már pont elég ahhoz, hogy semmit se lássunk a fészekből. Ennyit az innovációról!

A megfigyelésre kijelölt fészket nagyjából egy kilométeres távolságból nézzük, a tanya oldalában található ligetből, mert így nem zavarjuk a sasokat. A mezőgazdasági munkák mellett nem nagyon várható zavaró tényező, ugyanakkor fontos, hogy folyamatosan naplózzuk az eseményeket. Ez egy idősebb pár, amit abból lehet látni, hogy mindkettejük feje teljesen világosbarna, emellett fehér vállfoltjaik vannak, ezek a faj jellegzetességei. Mivel ennél a fajnál az ivari kétalakúság nem annyira szembeötlő, azaz nincsenek elkülönítő bélyegek rajtuk, mint a fácánoknál vagy a vadkacsáknál. leginkább úgy különböztethetők meg, hogy a hím hátán több fehér folt van, és a tojó valamivel nagyobb a hímnél, ahogy az a ragadozó madarakra gyakran jellemző. Hát persze, majd pont a fehér foltjaik közti különbségről fogom őket felismerni! Első nap még csak tippelgetek, hogy vajon melyik lehet melyik, de később rájövök, persze nem elsősorban azok alapján. 

Mivel nagyjából a költési időszak felénél járunk, nem tojások vannak már a fészekben, hanem két, korához képest jól megtermett fióka. Ők most, az itt-ott már szürkülő tollakat leszámítva olyanok, mint egy-egy jól megtermett hógolyó, sárga csőrrel. Rájuk kell vigyáznunk, hiszen ők lehetnek a következő lépcső a faj fennmaradásához.

A fészek még a spektíven át nézve is hatalmas, egy-egy ilyen gallyakból összerakott költőhely mázsányi súlyt is elérhet az évek során, ugyanis csőrös barátaink több éven keresztül is használhatják őket. A sasfészkek ujjnyi vastagságú ágak egymáshoz illesztésével készülnek, átmérőjük akár a 2 métert is elérheti. Pár nappal később van alkalmam szemügyre venni kicsit közelebbről, ezek alapján ellenkezés nélkül hiszem el a fenti adatokat. Az meg külön érdekes, hogy albérlőket is tartanak, kisméretű énekesmadarak személyében, akik a fészek alsó részében laknak. Az együttélés mindkét félnek jó, hiszen a kis albérlők még azt fáradtságot sem érik meg, ami a vadászatukkal járna, cserébe az ő fészkük jórészt védve van más ragadozóktól, és még el is pusztítják egy rakás rovart, nyüvet, ami például kárt tehet a fiókákban. Mik vannak?!

Ezen a héten hárman váltjuk egymást. Én általában késő délelőtt megyek ki, mivel a bioritmusomat a sokéves megszokásnak, és az esténként elfogyasztott tibolddaróci boroknak köszönhetően igen nehezen állítom rá a hajnali ébredésre. A fekvésre annál inkább, de ezt hagyjuk inkább! Szerencsére társaim nem róják fel ezt nekem, így rövid időn belül kialakul a beosztás, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül. Mivel a szolgálat letelte után gyakran beugrom a város szélén található Pipacs presszóba, laptopról elintézni különféle ügyes-bajos dolgaimat, általában a megfigyelés utolsó szakasza, a kora este is rám marad. Egyik sem baj, ha az ember szeret új ismeretségeket kötni, de erről később.

Aki lemaradt az első részről, itt elolvashatja.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Folytatódnak Attila kalandjai...

Vol.5 - A mező faunájáról

Na, de térjünk már rá a megfigyelésünk tárgyára, a Borsodi Mezőség élővilágára! Ebben a kérdésben sajnos egyáltalán nem vagyok olyan szakértő, mint amennyire szeretném, így csak arról tudok beszámolni, amit láttam. Persze az sem kevés.

Már többször volt arról szó, hogy a mezőn nagy a látótávolság, így érdekes módon, pláne távcsővel sokkal több állat figyelhető meg, mint az amúgy páratlan formagazdagságú középhegységeinkben. Éveken keresztül túráztam a Bükkben, és ezen alkalmak során annak is örültem, ha egy-egy kóbor foltos szalamandrát, felriasztott őzet, vagy rohadt messziről valamilyen számomra beazonosíthatatlan ragadozó madarat láttam. A Szinvában megfigyelt halakat most nem veszem ide. Nos, ez a mezőn egyáltalán nem így volt.

Az egész azzal kezdődik, hogy a tábor melletti fákon örvös galambok és vörös vércsék fészkelnek kitelepített odúkban. A vércsék már akkor felröppennek a fészekről, ha az ember fia három-négy méterre megközelíti a fát, így napról napra egyre nagyobb ívben próbáljuk is elkerülni őket. Őket egyébként igen könnyű felismerni, egyrészt jellegzetes színükről, másrészt – és színtévesztőként nekem elsősorban – arról, hogy vadászat közben ez a kis sólyomféle "szitál" a legtöbbet a mezők felett. Ez a repülésforma legegyszerűbben talán úgy írható le, hogy a madár rendkívül gyors szárnycsapásokkal gyakorlatilag lebeg a mező felett, miközben zsákmányra les.

Errefelé meglehetősen gyakorinak számítanak a barna rétihéják. Ezek a közepes méretű ragadozó madarak a földön fészkelnek, és meglehetősen könnyen beazonosíthatók arról, hogy - legalábbis egyheti megfigyeléseim alapján – elsősorban közepes, vagy alacsony magasságban vadásznak a mezők felett. Főleg kisemlősökkel, talajon élő vízimadarakkal és hüllőkkel táplálkoznak. Mint megtudtam, a környéken az MME Bükki Helyi Csoportja tevékenykedik, akik nagyon szeretnék, hogy hamvas rétihéja is legyen a területen. A hely alkalmas lenne nekik, azonban fészket az MME munkatársainak nem sikerült még találnia idén errefelé, csak átrepülő egyedeket.

A mindössze pár kilométerre lévő autópálya környékén tömegével portyázó egerészölyvek itt, a mező belsejében viszonylag kis számban észlelhetők. Érdekes, hiszen Magyarország leggyakoribb ragadozó madaráról van szó. Egy hét alatt mégis összesen egyet sikerült megfigyelnem, az sem vadászott, inkább ücsörgött egy kövön, és tollászkodott. Úgy tűnik, hogy ők lehetnek ennek a világnak a legnagyobb lesipuskásai: amíg a parlagi sasok, a rétihéják és a vércsék jó néhány repült kilométert fektetnek a vadászatba, addig kedvenc egerészölyveim türelmesen várakoznak egy-egy póznán, vagy más kiszögellésen, hogy a megfelelő pillanatban lecsapjanak. Hogy ez mennyire van összefüggésben a gyakoriságukkal, azt már nem az én dolgom megítélni.

A területen sok számozott mesterséges odút is láthatunk, amit a szalakótáknak helyeztek ki az MME munkatársai – nem is olyan sokkal a tábor megépítése előtt. A fokozottan védett színpompás madár védelméről a szalakóta-védelmi LIFE program foglalkozik, és mint megtudtam, a madár fiókás korszaka némileg átfedhet a parlagi saséval. Gyönyörű azúrkék elemei a tájnak a repkedő szalakóták, akik április végétől már visszatérnek Afrikából, és ilyenkor már megfigyelhetőek a területen.

Az állattartó telepek mellett jószerint megfigyelhetőek kistestű baglyaink, a kuvikok. A tanyán, ahol a megfigyelőbázis található, kuvikodút is kihelyeztek.

Ha már szóba kerültek az őzek - majd minden nap egy tucattal találkoztam esténként, mikor visszabicikliztem a táborba. Egyszer még egy frissen kölykezett sutát is sikerült kiszúrnom, de természetesen mire elővettem a fényképezőgépem, már egy másik megyében jártak. Rajtuk kívül láttam mezei nyulat, búbos bankát, citromsármányt, meg egy rakás seregélyt. Utóbbiakat nem volt nehéz kiszúrni, általában a birkák hátán ültek.

Nem lehet viszont szó nélkül hagyni a mező legkekecebb madarai címet begyűjtő dolmányos varjakat. Nem is gondoltam volna, de ők azzal töltik munkás hétköznapjaik nagy részét, hogy más madarakat bosszantanak. Még a parlagi sasokat sem kímélik, minden nap legalább egy, de inkább több feljegyzésünk szólt arról, hogy a tojó, és leginkább a hím dolmányos varjakkal került összetűzésbe. Általában inkább csak kelletlenül, hanyag eleganciával odébb repülnek dolmányos barátaink csípései elől, de állítólag volt már példa olyanra is, amikor egy pár úgy bezavarta az erdőbe a zaklatót, hogy csak a varjak istene menthette meg a csonttöréstől. Azon már meg sem lepődtem, hogy a madárhatározóban külön illusztráció szerepelt arról, hogyan "szidalmaznak" egy uhut.

Természetesen elsősorban a parlagi sasok miatt voltunk ott, így róluk is érdemes pár szót ejteni. Ha lenyesegetem a túlburjánzó jelzőket, akkor is csak azt mondhatom, ők a mezőség királyi párja. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a tojó a fiókák őrzése után hogyan ró egyre nagyobb köröket a költőfa körül, hogyan indul el vadászni, netán néhány közös kört repülve a sokkal nagyobb távolságokban kalandozó hímmel, aki általában csak estefelé ért vissza a portyáról. 

Mintha minden nap egy meghatározott koreográfia szerint zajlott volna, az etetéstől egészen az esti pihenésig, amikor a pár átrepült az egyik szomszédos fára, és onnan nézte a mezőt. Talán leírva unalmasnak tűnhet órákon keresztül nézni, de elhihetitek, nem volt az. Nagyjából az a szó jutott eszembe, mint John J. Dunbar hadnagynak a filmben, amikor eltöltött pár napot az indiánokkal, de azért sem írom le, hogy harmónia. Úgy hallottam, létezik egy olyan elmélet is, mely szerint a ragadozó madarak alkalmasint gyógynövényekkel etetik az utódokat, ami persze csak egy teória, de amikor a készülődő vihar előtt a tojó újabb zöld ágakat vitt a fészekbe, vélhetően a fiókák érdekében, bizony hajlamos voltam elhinni ezt a feltevést.

A kalandos sasőrzés élménybeszámolójának előző részei itt, itt és itt.

Bővebb információ a programról:

http://www.mme.hu/onkenteseket-keresunk-parlagi-sas-feszekorzeshez-20160415-0722-kozott

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Kajsziszezon: meddig eshetnek az árak?

A meleg időjárás megtette hatását, sorra kezdenek érni a finomabbnál finomabb gyümölcsök. Jelenleg a kajszibarack érik intenzíven, a nagybani piacokon már kapható a hazai termés. A jelenlegi árak az előző 3 év átlagától nem térnek el. Kérdés – ha folytatódik a trend – meddig csökkenhet a lekvárnak és pálinkának is elsőrangú gyümölcs ára a piacokon?

A kajszibarack árára sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy stabil volt az elmúlt 3 évben. Jellemzően a 24-25. héten jelent meg a gyümölcs a Magro.hu agrárpiactér által vizsgált Budapesti Nagybani Piacon. A kiindulási ár átlagosan 542 forint volt. 2014-ben volt a legolcsóbb a termés ebben az időszakban, ekkor csupán 425 forintot kellett fizetni egy kiló kajsziért, míg tavaly ez az ár elérte a 650 forintot.

Ahogyan teltek a hetek, és egyre több kajszi ért be a fákon, az árak fokozatosan csökkenni kezdtek. Általában a 28. héten érték el a mélypontot, ami átlagosan 380 forint volt, de itt is megfigyelhető ingadozás évről-évre. 2013-ban és 2014-ben 300 forintba került a legolcsóbb héten a kajszibarack (előbbi évben a 30. héten, utóbbi év esetében a 28-29. héten voltak a legalacsonyabban az árak). Tavaly azonban meg sem közelítette a 300 forintot: a 29. héten 425 forintba került a termés és nem is volt ennél olcsóbb a kajszi 2015-ben.

Idén a termőterületeken nem volt komoly kár a fagyok miatt, így a gazdák nyugodtan készülhettek a szezonra. Úgy tűnik – legalábbis idáig – hogy egy átlagos évre számíthatnak a kajszival foglalkozók, az árak ugyanis az elmúlt 3 év átlagáraihoz hasonlóan alakultak.

A 25. héten jelent meg először a nagybanin a hazai. Ekkor 525 forintot kértek érte a kereskedők, ami az előző 3 év átlagához képest 16 forinttal volt alacsonyabb. A következő hetekben is hasonlóan az átlagárak közelében alakultak az aktuális árak. Jelenleg 475 forintot kell fizetni egy kiló kajsziért a Budapesti Nagybani Piacon.

Ideje felkészülni, ugyanis várhatóan ezen a héten érheti el a kajszi ára a mélypontot, valahol 360 és 380 forint között. Az előre jelzett ár természetesen csak tájékoztató jellegű, egy komolyabb vihar jelentősen megemelheti a gyümölcs árát a piacokon. Így aki lekvárt szeretne befőzni, most szerezze be a friss, magyar kajszit a piacokon.

Forrás: Magro.hu mezőgazdasági piactér

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Július - Szent Jakab hava

30. hét:

- július 25. (Jakab): Ha a hangyák menetelnek, nagy hidege lesz a télnek.

- július 26. (Anna): A kender nyüvésének kezdőnapja.

- július 29. (Flóra): Flóra a római mitológiában a virágok és a virágzás, legfőképp a gabonavirágzás istennője.

- július 31. (Ernő): Ernő-napi eső langyos telet hoz.

Forrásért katt a képre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Július - Szent Jakab hava

29. hét:

- július 20. (Illés): E napon munkatilalom volt, mert attól féltek, hogy a mezőn dolgozókba belecsap a villám, a termést pedig elveri a jég. Ha ezen a napon dörög az ég, azt mondják, "Illés szekere zörög". A hiedelem szerint az Illés-napi eső miatt lyukas lesz a dió és a mogyoró.

- július 22. (Mária Magdolna): Ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.

Forrásért katt a képre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Vol.3 - A nomád higiéniáról

Egy hét melegvíz, áram, wifi, meg minden egyéb nélkül földi pokolnak tűnhet a civilizált, városlakó ember számára. Természetesen ez egyáltalán nincs így. Olyannyira, hogy pár nap után egész könnyen hozzá lehet szokni, ha az ember hajlandó alkalmazkodni a körülményekhez. Ugyanakkor a higiéniára így is lehet adni, csak megfelelő találékonyság kell hozzá.

A férfiak helyzete persze közmondásosan könnyebb ilyen helyzetekben. A mezőn a zuhanyzás egy gémeskút, egy, kötőjel kettő darab lavór, illetve egy fémbögre segítségével bármikor megoldható.

Nincs más dolgunk, mint körülnézni, hogy jön-e valaki - mint korábban mondtam, a mezőn meglehetősen nagy távolságra el lehet látni - aztán le a gatyával, és máris kezdődhet a tisztálkodás. Érdemes napos időt választani a művelethez, hiszen ilyenkor akár még kellemes is lehet a gémeskútból felhúzott hűvös víz, persze csak abban az esetben, ha nincs türelmünk megvárni, amíg a nap felmelegíti a lavór tartalmát. Fázósabbaknak az utóbbit ajánljuk. Szappanozzuk be magunkat, igény szerint sampont is használhatunk, ez utóbbi hosszú haj esetén néhány naponta szükséges lehet a komfortérzetünkhöz. Ha ez megvolt, a mindenre alkalmas fémbögrével öblítsük le magunkról a kemikáliákat! Garantált felfrissülés lesz a jutalmunk, így ezek után akár fel is öltözhetünk.

Hölgyek esetében nagyjából ugyanez a feladatsor vár megoldásra, azzal a különbséggel, hogy ők törölközők és sátorkötelek segítségével akár nomád spanyolfalat, szaknyelven butykát is ácsolhatnak maguknak, hogy elrejtőzzenek a kíváncsi szemek elől. A puszta közepén persze abból sincs sok, a birkákon és a pásztorkutyán kívül.

A táborlakóknak létezik egy olyan kisebbsége, hogy ne mondjam, szubkultúrája, akik közé én is tartozom, nevezetesen a kontaktlencsések. A kontaktlencse nomád körülmények között kétarcú találmányként érvényesül. Meglehetősen kellemetlen, ha az esti borozgatás után elfelejtjük kivenni, hagymapucoláskor viszont igazi áldás, hiszen a már nyolcezer forint környékén kapható változat is felfogja azokat a kipárolgásokat, amelyek még a legedzettebb háziasszonyokat is könnyekre fakasztják.

Kivenni könnyebb, ahhoz nem kell tükör, a behelyezéshez viszont mindenképpen szükséges. Ne szégyelljük használni alapos kézmosás után akár a barátnőnktől kölcsönzött szívecske alakú sminktükröt, legfeljebb takarjuk ki a kíváncsi táborlakók elől férfias, széles vállunkkal. Ha ilyesmi nem áll rendelkezésre, kedvenc CD-nk hátsó oldala is megteszi, ez utóbbit már tucatnyi alkalommal teszteltem a gyakorlatban is.

A kontaktlencse szabadtéri behelyezésének egyetlen esküdt ellensége a szél, ami a mezőn meglehetősen gyakori vendég. Ritka kellemetlen élmény úgy nyúlkálni kimeresztett szemünkbe, hogy közben beléje fúj a déli szél. Ilyenkor próbáljunk meg szélárnyékot keresni, végső esetben a sátorba is behúzódhatunk.

Vol.4 - Vihar

A mezőn az időjárás sokkal inkább megmutatja a valódi arcát, mint a hegyek között. Errefelé ugyanis nem jönnek kapóra holmi fák, amelyek felfogják az esőt, és ugyanez igaz a szélre is. Az őrzés ötödik napján mi is kapunk ebből ízelítőt, nem is akármilyet. Hajnali kettőkor arra ébredek, hogy dörög, villámlik, és gyors ütemben hűl le a levegő. Ki is szaladok a sátor elé, hogy gyorsan behordjak mindent, amiben a vihar kárt tehetne. Érdekes módon még így is a legmelegebb éjszaka az eddigiek közül, de ha megölnek, sem fogom tudni megmondani, mi erre a magyarázat.

Félórával később mozgásra leszek figyelmes a sátor végéből. Csak nem behajtott egy kóbor őzet a vihar? A fejlámpa fényénél aztán kiderül, hogy Legény, a juhászkutya húzódott be. Ahogy általában a kutyák ilyenkor, ő is félhet, mert egyre lopja a távolságot, akár a focisták a szabadrúgásnál. Pár perccel később már nagyjából az ölembe bújva alszik, már amikor tud. Nem is csoda: negyedóránként ébredek fel én is valami újabb égi robajra. Az egyik villám elég közel csapódhatott be, alig telik el egy-két másodperc a fény és a hang között. Reggel fél hatig nem is tudok visszaaludni, ha igen, akkor meg kaotikus álomképek gyötörnek, így aztán nem meglepő, hogy a következő megfigyelési napot sem én kezdem. Háromnegyed tíz körül ébredek, azzal a kitűnő tervvel, hogy gyorsan beszaladok a városba némi utánpótlásért.

Egyszerű, de nagyszerű tervemet persze már az elindulás előtt majdnem meghiúsították a felázott földutak, és a sártenger, amelybe még másnap is beleborult egy pótkocsi. Amikor százötven méter után megáll alattam a drótszamár, meglepetten veszem észre, hogy a biciklikerék ugyanannyira szereti a sarat, mint a túrabakancs, úgyszólván hobbiból gyűjti. Arra most nem térek ki, hogy milyen érzés az angol spárga előszobájába megérkezni egy teljesen sima talpú tornacipő és a sáros talaj összeesküvésének eredményeként, pláne egy bicikliváz közreműködésével. Akinek volt már része ilyenben, az tudja, akinek meg nem, attól nem szeretném elvenni a felfedezés örömét.

Na de nem azért indultunk el, hogy meghátráljunk! Ilyenkor egy megoldás létezik, legalábbis annyit ismerek: miután a természetesen nálad lévő* késsel és/vagy bicskával úgy, ahogy kipiszkáltad a sarat a fékek közül, válladra emeled a kétszeres tömegűre hízott biciklit, és viszed, egészen addig, amíg nem találsz egy legalább füves, vagy még jobb, betonozott útszakaszt, ahol majd lepereg magától a hívatlan vendég, ha elég szorgalmasan tekersz. Nekem ez a menet egészen a Pipacs Presszóig tartott, pedig az legalább négy, de inkább öt kilométerre van az indulási helyről. Még hogy nyaralás, persze!

A másnap érkező szél egyszerre átok és áldás: egyrészt arrébb tessékeli a viharfelhőket, és a sarat is felszárítja annyira, hogy lehessen közlekedni. Viszont aki próbált már kilométereket biciklizni ellenszélben olyan földutakon, amelyek tele vannak pocsolyákkal és traktornyomokkal, az tudhatja, hogy ez még az átlagosnál egy fokkal jobb edzettségi fokon is embert próbáló feladat. Vagy csak én vagyok túl puhány. A madarak is küzdenek vele, én meg az őrzőponthoz érve körülbelül úgy nézek ki, mint egy kecskebéka, aki maratont futott a Szaharában. Ezután már felüdülés négy órán keresztül a spektívbe bámulni.

* Igazi férfinál mindig legyen egy kés! Nem igazinál több is lehet.

Az előző részek itt és itt olvashatók. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!