Magro - gabonapiaci körkép

2015.02.09. 13:41 - kapanyél

Olcsóbb lett a kukorica, nem változott a búza ára

A stabilizálódni látszó gabonaárak miatt a 6. héten sem változott érdemben a Magro Gabonaindex (MGX) értéke. A mutató hétfőn reggel 9220 ponton állt. A kukorica ára ugyan enyhén csökkent, de a többi gabonafélénél nem láthattunk változást. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Lassan lefelé csordogál a kukorica ára a Magro.hu piactéren. A 3-5. héten még nem volt egyértelműen beazonosítható a trend, de a 6. hét újabb kismértékű, 1 százalékot megközelítő csökkenést hozott. Ez azt eredményezte, hogy átlagosan 43.333 forintba került egy tonna kukorica. Összességében nem jelentős az egy nap alatt bekövetkező negatív árváltozás, hiszen a másfél százalékot sem éri el, de mégis az elmúlt 4 hétben egy irányba mutat. A hazai határidős piacon nem láthattunk érdemi változást: a márciusi lejáratú kukorica továbbra is 40.210 forint, a májusi 40.500, a távoli júliusi és novemberi pedig 42.500 forint. Így úgy tűnik, nincs mire várniuk a magyar gazdáknak. Akinek van raktáron, érdemes már most piacra lépni a terménnyel és legalább a tárolási költségeken spórolni. És persze figyelni az aktuális árakat. Ha változik a piac, azt a továbbiakban is azonnal jelezzük. Párizsban (Euronext/MATIF) és Chicagóban (CBOT/CME) enyhén (1-1 százalékkal) emelkedett a kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. Itt a kőolaj árának növekedése mozgatta meg a piacot. Pillanatnyilag 61 ezer tonna kukoricát adnának és 6 ezer tonnát vennének a Magro piactéren.

 

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. dec.

2015. jan.

2015.

3. hét

4. hét

5. hét

6. hét

Átlagár (Ft/t)

40 112

43 373

43 866

43 857

43 691

43 333

Kötési mennyiség (t)

12 850

18 970

4 149

4 521

4 923

2 341

Továbbra is nyugodt a búzapiac. A 6. heti 48.954 forintos átlagár azt jelenti, hogy érdemben nem történt változás. A malmi búza átlagosan 49.800 forinton, míg a takarmánybúzát 44.400 forinton forgott. A stabilitás jellemezte a hazai árutőzsdét is. Sem a közeli, sem a távolabbi lejáratú jegyzések ára nem változott. Így a malmi búzára márciusra 55.200, májusra 54.300, míg augusztusra 51.000 forinton le leszerződni. A takarmánybúza esetében – ezzel ellentétben – az idő előre haladtával növekednek a spekulációs árak: márciusban 47.800, májusban 48.200, augusztusban 49.000 forint, míg a szeptemberi takarmánybúzát 50.300 forinton lehet jegyezni. Párizsban (Euronext/MATIF) és Chicagóban (CBOT/CME) a búza ára is enyhén emelkedett márciusi lejáratra. Aktuálisan összesen 1 ezer tonna búza vár eladásra és 8 ezer tonnát vennének a piactéren.

 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. dec.

2015. jan.

2015.

3. hét

4. hét

5. hét

6. hét

Átlagár (Ft/t)

48 583

48 881

48 772

48 497

48 923

48 954

Kötési mennyiség (t)

5 792

12 112

3 510

2 975

3 675

2 570

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő 

Szólj hozzá! Címkék: búza gabona kukorica Magro.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása