Nyár közepén anyukám büszkén mutatott néhány apró növénykére a kertjében. Nem látszottak túlzottan érdekesnek, de azért csak megkérdeztem, mik ezek. Okrák. Orkok? Nem, okrák...

A kis zöld palánták a nyáron kb. 60 cm magasságúra növekedtek, gyönyörű sárga, mályvaszerű virágot hoztak, és már a felfelé álló, paprikaforma, zöld termését is szüreteltük. Megenni azonban nem mertük. Először. Aztán másodszor sem. Aztán kicsit kutakodtunk az élettani hatásai és felhasználási módjai után. Kiderült, hogy az okra korántsem olyan ijesztő, mint a neve, sőt kimondottan egészséges és finom.

Az okra (Hibiscus esculentus) a mályvafélék családjába tartozik, nevezik még bámiának és gombónak is. Afrikából származik, Egyiptomban már közel 4000 éve termesztik.

Zsenge, zöld termésében sok fehérje, karotin, B₁-, B₂- és C-vitamin, kalcium és vas található. Nagy nyálkaanyag-tartalma miatt gyomorbetegek diétájára kiválóan alkalmas. Készíthetünk belőle levest, ehetjük párolva, télire is eltehetjük lefagyasztva vagy szárítva. Görögországban és Cipruson olajat sajtolnak a magjából, Bulgáriában pótkávét készítenek belőle.

Melegigényes egynyári növény, csírázásához 15-20 °C az ideális, további fejlődéséhez is legalább 20 °C-ra van szüksége. Mérsékelt vízigényű, de mind az átmeneti ideig tartó szárazságot, mind a rövid ideig tartó hatalmas esőzéseket elviseli. Leginkább a jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, humuszos, középkötött, tavasszal gyorsan felmelegedő talajt kedveli, de gyengébb talajon is megél.

Május végén vessük. Júniusban ki is bújnak a földből a palánták. A mi éghajlatunkon július végén, augusztus elején virágzik mindaddig, amíg a középhőmérséklet nem csökken 20 °C alá. Bordázott, zöld toktermése gyorsan növekszik, 3-6 napos korában már szüretelhető. Az egy hétnél idősebb termések már rostosabbak, fásabbak, fogyasztásra nem alkalmasak, ezért az okra termését 2-3 naponta szedjük. A gyakori szüreteléssel elősegítjük az újabb termések fejlődését is. Általában szeptember közepéig szedhetők a termések, néhányat meghagyhatunk magérlelésre is. A ritkán előforduló lisztharmaton kívül különösebb kártevője, kórokozója nem ismert.

Készíthető belőle leves, amelyet magas pektintartalma miatt nem kell berántani.
Érdemes megkóstolni a bolgár givecset, és a szír birka-, illetve marhahúsos okrapörköltet. Kisüthető vajban vagy olajban, de főzhetünk belőle lecsót is.

Végül egy recept egy félbolgár barátnőnk egészen bolgár nagynénjétől.

Jahnija (magyar neve nincs, de ez tulajdonképpen a fent említett húsos okrapörkölt):

Az okrát megtisztítjuk, a szárát és "kalapja" szélét levágjuk, vigyázva, nehogy a magok kipotyogjanak. Mivel az okra "szőrös", 20 percig sós-ecetes vízben szokták áztatni, majd hideg vízzel 2-3-szor leöblíteni.

Ízlés szerint bármilyen húsból (de leginkább valamilyen vörösből) pörköltet készítünk, majd amikor már majdnem puha, hozzáadjuk az okrát, 2-3 felszeletelt paradicsomot és néhány citromkarikát. Lassú tűzön addig pároljuk, amíg elfő a leve.

Hús nélkül is készíthető; ilyenkor több hagymát használunk és sárgarépát is teszünk bele.

Az okráról bővebben itt olvashattok.