Különböző kertekben három diófám is van, de termésüket csak ebünk ropogtatja elégedetten, és a madarak csipegetik télen. Anyósom, családunk legnagyobb diófelhasználója elégedetlen, pedig mindent megteszek, hogy a kedvében járjak. Fogalmam sincs, milyen fajtájúak, mert az egyik bő termő ugyan, de a termés apró. Ha már sikerül az acélkeménységű héjat feltörni, kiderül, az íze is finom. De a törés… Ám e fa további előnye, hogy terjedelmes lombkoronája nyáron kiváló árnyékot ad, és ami szintén mellette szól: nem kell permetezni.

A világ legvastagabb törzsű diófája - nem az enyém

A másik fa, amolyan állatorvosi ló, tavasszal szépen kihajt, de a lemosó permetezés kevés neki, mert mindenféle baj gyötri; életét csak a lustaságom hosszabbítja, mert valami miatt minden télen kegyelmet kap. A harmadik diófa a büszkeségem. Harminc éves lehet. A telken ahol egy nyári konyha mellett él, az elmúlt években kivirult, tisztes koronát, vastag törzset növesztett. Amíg birtokba nem kerültünk, szomorú sorsa lehetett, mert az előző tulajdonos naponta többször is a tövébe öntötte a mosogatólevet, ráadásul a szemét is ott landolt, jó, ha évente egyszer kialmozták szegényt. De ez a múlt.

Ez az enyém

Három év alatt sikerült derűs óriássá nevelni. Az idén végre egészségesnek tűnő, bő terméssel hálálta meg a metszést, fűrészelést, permetezést, trágyázást. Abban bízva, hogy a téli diós sütemények végre saját termésből készülhetnek, büszkén hoztam a kóstolót. De e szemre már pompás, könnyen törhető dió is megbukott a vizsgán, keserűnek találtatott. Ellenben kaptam anyósomtól egy zacskónyi - tényleg minden dióálmot kielégítő - diót, amit barátnője fia szedett a Dunakanyarban valahol.

A jó dió könnyen adja a belsejét

"Kertész vagy, biztos el tudod ültetni" -  kaptam a javallatot, mondtam is a feleségemnek a nyolcadik x-et meghaladó mamáról, hogy életkedvét illetően nem kell aggódnunk, mert legalább tízéves projektben gondolkodik. A diómagonc jó, ha a kihajtást követő tizedik évben hoz annyi termést, amennyiért a darálót érdemes előszedni. Azzal persze nem terheltem a társalgást, hogy a technológiai kockázaton túl a dió magról történő szaporítása mekkora genetikai kockázatot rejt. Magát a diót egyébként nem nagy kunszt hajtatni, késő ősszel hűvös, száraz védett helyen ládában, homokba kell rétegezni. Télen néha meg kell öntözni, s tavaszra, ha minden jól sikerül, akkor ki is hajt. Ezt már csak a megfelelő helyre kell ültetni és várni tíz évet. Ám ekkor jön a meglepetés, mert messze nem biztos, hogy a termésnek finom dió ugyanolyan utódokat hoz.

Magonc

Hosszan kellene magyarázni, mi történt, de a lényeg: biztosabb eredményt hoz a vegetatív szaporítás. A két-hároméves csemetéket a kertészkedők maguk is beolthatják tavasszal, méghozzá a találó elnevezésű "négyfüles, héj alá oltással”. Erről, majd időben írunk, most inkább csak a hajtatásra kellene koncentrálni. Persze mindezt megússza, aki a faiskolában vásárolt nemes dióoltványt ültet.

A témáról még sok érdekesség itt.