Hagymamenetrend, avagy van élet a tulipánon túl

2015.04.30. 07:54 - kapanyél

Májusra már be is fejeződik a télvégi, első „hagymásroham”. E növénycsoport azonban évközben is képes csodákra. Érdemes nyitott szemmel válogatni nemcsak a piacokon, szakkereskedésekben, de a nagyobb élelmiszerboltok díszhagyma-kínálatából is. Egy-egy ilyen készlet ugyanis néha rejt különlegességeket. Akinek helye van a kertben e rejtélyes növényekre, próbálkozzon velük. De a balkonon is jól mutatnak, ha egy nagyobb edényben elég mélyre sikerül nyomni a hagymát. Sokféle módon lehet őket csoportosítani; alant az ültetési időben bizonytalanoknak szeretnénk segíteni.

A tulipánok nagyon szépek, de májusra vége  dicsőségüknek 

 

Botanikai besorolás szempontjából a hagymások csoportosítása tulajdonképpen egyszerű. A fajokon belüli változatok azonban külalak, igényesség szerint olyannyira eltérőek, mintha nem is állnának egymással rokonságban. A hagymás növényeket a virágzásuk szerint is lehet nagy csoportokba sorolni, a tavasszal, nyáron és ősszel nyílókra. A tavaszi körbe tartozik egyebek mellett az amarillisz, írisz, jácint, gyöngyike, hagymavirág, krókusz, kockásliliom, szellőrózsa. Nyáron nevel virágot a begónia, dália, írisz, kardvirág, liliom, rózsanád, tölcsérvirág. Az őszi hagymások közé tartozik a borostyánlevelű ciklámen, kikerics, sáfrány.

Mindebből következik, hogy egy-egy ágyás különféle hagymásokkal használható. Az éppen pihenő hagymák ugyanis felszedhetők és egyfajta konzervként raktározzák az életerőt.

A biztosan fagymentes májusban lehet ültetni és ősszel virágzik az őszi-, alpesi sisakvirág, az afrikai szerelemvirág, mexikói kommelina, rózsás ernyőliliom, illatos sóstölcsérdália, tubarózsa, pávaliliom. Valamivel hamarabb bont virágot és már júliustól díszíti a kertet, erkélyt a kerti-, széleslevelű sáfrányfű, örömke, pettyes üstökliliom, fehér nyári jácint, törpe kardvirág, kardvirág, vagy a Homérosz-virág.

Homeria collina

A késő tavaszi ültetésűek között a leggyorsabbak közé tartozik a peruinárcisz, szabadföldi gloxinia, fokföldi madártej, madársóska, ázsiai boglárka, lámpaliliom, sokvirágú vérvirág, gumós sarkantyúka, rózsás sarkantyúvirág. Ha van rekorder, akkor ez a cím a tibeti orchideát illeti meg. Viszont egy évet kell várni, míg a kissé büdöske pettyes csodagumó fura virágját kibontja. Az idén családom nem várta meg, míg a lakásban kihajtott volna, mert az utolsó pillanatban száműzték a kertbe.

Az őszi telepítésű csinos horgászbotvirágnak időre van szüksége, hogy szépen kifejlődjön

Vannak korábban ültethetők is: amint felenged a talajban a mesevirág helye, kis szerencsével már májusban virágzik, ahogy a gumós begónia és a jakabliliom is. Jó, ha sietnek a kaládium, kána, kurkuma, ciklámen, fehér nyárijácint, gloxinia ültetésével is; ha sikerül ízlésükre tenni, akkor nyár közepétől már szépen nyílnak.

A többi hagymást ősszel kell ültetni. 

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

1 komment Címkék: ültetés hagymás virágok Tulipán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KertVár 2023.05.06. 19:58:17

A KertVár oldalán rengeteg kerti és szobanövényt ismerhetsz meg, ráadásul a gondozási igényüket is megismerheted! kertvar.hu
süti beállítások módosítása