Augusztus a kert kritikus hónapja

2013.08.13. 08:30 - Bálint Károly kertépítő

Augusztusban a kertek többsége „elcsúnyul”. A beteg, száradó növények, sárgás gyomos fű, a minimális számú virágzó növény igencsak lehangoló látványt nyújtanak. Ráadásul az idei rendkívüli száraz, meleg időjárás még kritikusabbá tette a kertek állapotát. A rosszul kezelt füvek a nem megfelelő locsolás, mélyvágás, elmaradt szellőztetés miatt siralmas állapotba kerültek.

gyep.JPGIlyen gyepet ezen a nyáron nem sok helyen látunk

A föld felső 60-70cm-e teljesen kiszáradt, ahol nem tudtak elegendő mennyiségű vizet biztosítani a növényeknek. Sajnos az örökzöldek, cserjék, fiatalabb vagy a sekélyen gyökeresedő fák mind ebből a rétegből táplálkoznak. A növények legyengültek, ellenálló képességük nagy mértékben lecsökkent. Az ősszel illetve tavasszal kijuttatott trágyák, műtrágyák nagy részét már felélték, ezért kettős negatív hatás érvényesül.

P1040367.JPGA legényrózsa is elnyílt már

A nyári virágok többsége már elnyílt, az ősziek még nem, vagy csak részben díszítenek. A rózsák is most kezdenek újra virágozni, de szeptemberben teljesednek ki. Jellemző a hónapra a hűvösebb párás hajnalok és a kánikulai nappalok kettőssége, ami a gombabetegségeknek ideális. Az atkafertőzés a csúcsra ér, a rovarkártevők intenzív támadásba kezdenek.

Pedig augusztusban is lehet szép kertünk!

A szakszerű folyamatos kertápolással, augusztusban is virágzó növények ültetésével (kékszakáll, mályvacserje, árnyliliom, kardvirág) érhetjük el a kívánt eredményt.

mályva.JPG

A kertápolás havi feladatai:

- A pázsit gyomtalanítása az egyik fő teendő. Erős fertőzés esetén sajnos csak vegyszeres módszerrel érünk el eredményt. A kétszikű és egyszikű gyomokra más-más típusú anyag szükséges.

- Gyepszellőztetés után végezzük el a műtrágyázást és a szükséges felülvetést! Az időjárás függvényében augusztus végétől szeptember közepéig ideális az időpont.

- Fontos a műtrágya összetétele; alacsonyabb nitrogén- és magasabb káliumtartalmúakat használjunk, mert nem a fű hajtatása, hanem a télre felerősítése a cél.

- A növények többségét az évnek e hónapjában szabad utoljára metszeni, mert a vágás után hajtásfejlődés indul, aminek nem biztos a tél előtti „beérése”, ezért elfagyhat.

- A beteg, száraz ágakat, hajtásokat távolítsuk el, ne terjesszék a fertőzést!

- Tápanyag-utánpótlásra folyékony, vízzel kijuttatott tápszerek használatát javaslom.

- A cserepes, ládás stb. növényeknek is szükséges tápanyag-utánpótlás, de még használhatjuk a por és granulátum formában kapható trágyákat is.

- Étkezési növényeinkre folyamatosan figyeljünk, a paradicsom, a paprika, és fűszernövények védelmét lehetőleg biomódszerrel végezzük!

- Azonnal távolítsuk el a beteg leveleket, termést. Különösen a hernyók és a gombabetegségek támadnak, de az atka is jelen van. Tápanyag-utánpótlással erősítsük a növényt, ha szükséges!

- Csigák ellen sörcsapdát használhatunk, de hatásos az is, ha a növények tövét fahamuval körbeszórjuk.

Jó tanács

A rendkívüli szárazság sok értékes növényünket megölheti. Ahol nincsen rendszeres megfelelő öntözés, legalább egyszeri intenzív beáztatásra szükségük van. A szükséges vízmennyiség 60l/m2 (60mm csapadékkal egyenértékű). A víz kijuttatása több részletben, de minél rövidebb idő alatt történjen.

Ha tetszett a poszt és fent vagy a Facebookon, küldj egy szavazatot a Kapanyélre:

Életmód kategória -->Kapanyél http://goldenblog.hu/szavazas.aspx

Köszönjük!

1 komment Címkék: metszés gyepszellőztetés bálint károly kertépítő gyepápolás nyári virágok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

die nadel 2013.08.16. 08:11:59

Nálam a zinniák még teljes pompában vannak, titka: később kell elvetni. A szárazságot kiválóan tűrik. A dáliák is jól bírják a klímát, a szellőrózsák( anemone japonica) pedig már virágoznak, a cickafark is, szintén kiváló szárazságtűrő. Nagyon látványos ilyenkor az echinecea, a rudbeckia és a napvirág. Mire elnyílnak jönnek az őszirózsák és a krizantémok (a kedvenceim).
süti beállítások módosítása