Természetes tojásfestékek

2013.03.29. 11:30 - sztroberri

Emlékszem, nagymamámmal sokszor festettünk vöröshagymahéjjal tojást: hol csak simán beleraktuk a hagymalébe, hol petrezselyem- vagy zellerlevéllel díszítve húztuk nejlon harisnyába, és úgy a vöröses-barnás lébe.

Pedig ezen kívül még nagyon sokféle színt össze lehet hozni természetes anyagokból: fűszerek, zöldségek, gyümölcsök gyönyörű, élénk színeket adnak a húsvéti tojásoknak.

Natural-Dyed-Eggs-51.jpg

A képen látható tojásokat kávéval, teával, lila hagymával, vörös káposztával, kurkumával, vöröshagymával, áfonyával, vörös áfonyával, chillivel és cayenne-i borssal festették.

Festeni lehet hideg és meleg vízben egyaránt. Az elsőnél főtt, a másodiknál nyers tojást használunk, és a színezőanyaggal együtt főzzük. Egy evőkanál ecet segít, hogy a szín jobban megkössön, egyébként pedig mindenki addig tartja a tojásokat a festő lében, ameddig a kívánt színárnyalatot el nem érik.

 tea.jpgTea

A teánál és a kávénál lényeges, hogy jó erőset főzzünk, így hamarabb elérjük a kellően sötét árnyalatot.

kurkuma.jpgKurkuma

A fűszereknél 2 csésze vízhez 3 evőkanál fűszerport kell számítani, ehhez jön az 1 evőkanál ecet, ha kihűlt a lé.

vörös káposzta.jpgVörös káposzta

A tojásokat káposztalevélbe csomagolva főzzük meg, és ilyen szép kékek lesznek.

áfonya2.jpgÁfonya+áfonyalé

1 csésze felolvasztott és leturmixolt áfonyához 0,5 csésze 100%-os áfonyalét öntünk, 9 óra alatt ilyen sötét tojásokat kapunk. Ha pedig csak pár percig hagyjuk a tojásokat ecetes áfonyaturmixban, ezt az eredményt kapjuk: 

áfonya.jpg

Ez utóbbi kivételével a többi tojás 9 órát állt az adott lében, és ezek a színek születtek:

9 óra.jpg

Van még idő a locsolók érkezéséig, ebben a tocsogós, szürke időben pedig jó kis elfoglaltság  a kísérletezés. Ha valakinek más ötlete, tapasztalata is van, ne habozzon megosztani velünk!

Képek és ötlet innen.

14 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abigél 2013.03.29. 12:00:00

sajnos nem valami szépek...

**pink** 2013.03.29. 13:23:33

Nagyon tetszik :)
Rusztikus és gyönyörű (és természetes!). A teásat és a vöröskáposztásat szerintem ki fogom próbálni.

élhetetlen 2013.03.29. 14:41:09

Baleset. Gondolom, sokan ittak már hibiszkusz teát, gyönyörű a színe. Jó ötletnek tűnt, hogy ezzel festek tojást. Megcsináltam. A tojások szénfeketék lettek. (Sajnos, a kommenthez nem lehet képet csatolni, de mivel az évek során ellustultam, és már alkoholos aranytollal mintázom a tojásokat, így is gyönyörűek lettek, de nem tudom megmutatni.)
Aki tényleg hímes tojást akar produkálni, annak ajánlom a következő eljárást: csak a normál piros festékkel van tapasztalatom, megfestem, és ecetbe mártott kihegyezett hurkapálcával rajzolok rá mintát, puha ronggyal letörlöm a feloldott festéket. Gyönyörű, vékony vonalas "írottat" lehet rátenni a tojásra.

khmm... 2013.03.29. 15:42:17

@abigél: szerintem meg pont így szépek, rusztikusan, márványosan... :-)

nyünyüge 2013.03.29. 17:20:33

bizony szépek.

a vöröshagyma-levélből készült festék nálam a rutin. viszont zöldet nagyon szeretnék, de ha lehet, most már nem akarok emiatt káposztát venni.

van viszont szárított csalánlevelem, egyelőre áztatom, hogy kiderüljön, mi jön ki belőle.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.03.29. 19:32:30

@nyünyüge: a csalán lehet, hogy inkább barnás lesz, de egy próbát megér. kíváncsian várjuk az eredményt!

nyünyüge 2013.03.29. 19:39:54

@sztroberri: az ázalék alapján éppen a 'semmilyen'-nél tartok:( , lehet hogy mégiscsak lilakáposztát kell vennem holnap.

Julcsi129 2013.03.29. 21:42:55

Én mindig lila hagymával festek tojás, nagyon szép színe van, de most a vörös káposztást és a kurkumásat kipróbálom. Néztem az angol nyelvű oldalt,szerintem túl kevés vízbe voltak a tojások, azért nem olyan szépek.

nyünyüge 2013.03.30. 15:46:29

Hát-hát.
A szokásos hagymával festett tojások szépek lettek.
A csalánlé tévút, egyrészt tényleg barnás, másrészt nagyon gyengén fest.
A vöröskáposzta levével enyhén kékes-szürkés tojások készültek (persze hogy mennyi káposztát kellet volna hozzá használni, azt nem tudom.

(És egy alapkérdés eleve nyitva maradt: fehér héjú tojást kellett volna ehhez használni?)

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.03.30. 22:44:06

@nyünyüge: Nyilván a fehér héjú lenne a legjobb, de én nem is emlékszem, mikor láttam olyat utoljára... A forrás szerint vörös káposzta levelébe kell becsomagolni a tojást, úgy lesz szép kék. De még nem próbáltam.

sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2013.03.30. 22:51:39

@nyünyüge: zöldnek lehet, hogy nagyon sűrű petrezselyemfőzet lehetne jó...

**pink** 2013.04.05. 17:08:07

@nyünyüge: Én is kipróbáltam a vöröskáposztásat (és a teásat is). Becsomagoltam egy-egy káposztalevélbe a tojásokat és átkötöttem őket zsineggel, úgy tettem fel főni és kb. 6 órát maradtak benne utána. Nagyon szép kékek lettek, kicsit sötétebbek, mint itt a képeket. A főzővízbe dobtam még két egész levelet, amiket a káposztasalátához már nem akartam felhasználni. A teás nekem nem jött be, barna lett, de nem beszínezte a tojás héját, hanem egy vékony barna réteg tapadt a héjhoz, ami egyrészt kellemetlen tapintású volt, másrészt amikor átöblítettem csap alatt, le is jött.

nyünyüge 2013.04.06. 08:10:36

@**pink**:
na akkor majd jövőre teszek egy újabb próbát, csomagolós módszerrel.
Én idén külön készítettem a káposztából "festéket" , az nem sikerült igazán.
süti beállítások módosítása