Vízkereszt, avagy a karácsonyfa sorsa

2013.01.06. 09:45 - pitypalang

Január 6-án, Vízkeresztkor véget érnek a karácsonyi ünnepek. Sok helyen hagyományosan ilyenkor, vagy a napokban szedik le a karácsonyfát, főleg, hogy idén vasárnapra esik a napja. A fa sorsa aztán eltérően alakul. Aki gyökeres fenyőt választott, remélhetőleg már kiültette a kertbe, vagy ha nem, már szoktatja a hűvösebb környezetbe. A vágott fenyőkkel más a helyzet, azokat egyszerűen kidobják.

kidobott_karacsonyfa_2.jpg 

Ennek többféle módja figyelhető meg a városokban. A lustábbja simán kihajítja az ablakon/erkélyen (sok évvel ezelőtt egy lakótelepen láttam ilyet), jó esetben előtte azért kinéz, nem jár-e arra valaki. A másik megoldás pl. a mi házunkban jellemző: kedves Lakótárs több emeleten át végigvonszolja a fát, mely útközben megszabadul maradék tűleveleitől, puha szőnyeggel borítva a lépcsősort. Aztán ott hagyja, majdcsak jön a takarítónő! Aki meg nem örül, érthető módon. A magát környezettudatosnak vélő kiviszi a közeli erdőbe, pedig ezzel jogilag ugyanúgy környezetszennyezést követ el, mintha sittet rakna le.

Nálunk egyszerű a dolog: lucfenyőt veszünk, mert szép alakú, nagyon illatos, az ünnepek végeztével pedig csak hozzá kell érni, és már le is dobja a ruháját. A csupasz ágakat nagyon egyszerű összekötni, és már mehet is búslakodni szegény fa a kuka mellé. 

Ha tartós fajtát választottunk, érdemes elgondolkodni a további hasznosításon. Lovasoknak egy jó ötlet itt:

Faluhelyen, ahol még őrzik a hagyományokat, szebb véget ér a fenyőfa: elégetik, hamuját pedig elszórják a veteményesbe, hogy jobb legyen a termés. Vagy megtartják húsvétig, és miután tojásfaként is betöltötte szerepét, csak azután válnak meg tőle. (Egyik éven mi is így jártunk, mert nem volt szívünk kidobni az ezüstfenyőt.)

Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az ortodox keresztények egy része (pl. az oroszok, a szerbek) a Julián- naptár szerint 13 nap „késésben” van, így ők most ünneplik a karácsonyt. Vegyes családokban másodszor. Boldog karácsonyt nekik!

2 komment Címkék: karácsony fenyőfa vízkereszt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheRminator 2013.01.07. 08:42:27

Ledobás: Mi is le szoktuk dobni. Egyikünk kiáll az erkélyre, másikunk lent várja, és ahogy leért, elvisszük a kukához. Igy nem kell 10 emeletet végigszemetelni. Majd a végén összesöpörjük a földön levő tűlevelet, és kidobjuk a kukába. Nem mindenki lusta, aki ledobja a fát.

pitypalang 2013.01.07. 15:21:37

@TheRminator: A kivételt mindig tisztelet illeti.
süti beállítások módosítása