Az erdeifenyő

2011.12.28. 10:15 - thunbergia

Az erdeifenyő (Pinus sylvestris) hazánk leggyakoribb fenyőféléje, Nyugat-Magyarországon széles körben elterjedt, keletebbre inkább szórványosan maradt fenn. A Bakonyban a korábbi hűvösebb, csapadékosabb éghajlat emlékét őrzi Fenyőfőn található híres, jégkorszak utáni maradványerdeje is.

A fa akár 20–30 m magasra is megnő, kérge jellegzetes vörösesbarna színű. Az erdőkben hajlamos a felkopaszodásra, de nem kell megijednünk: ha szoliterként ültetjük a kertünkben, akkor az alsó ágai szélesen szétterülnek, és nagyon szép látványt nyújtanak.

Kevesen tudják, hogy az erdeifenyő fontos gyógynövény is, szinte az összes részét felhasználhatjuk: a fiatal hajtásaiból főzött teát régen krónikus hörghurut ellen itták, azt tartották, hogy erősíti a tüdőt. Apróra tört tobozának főzete vizelethajtó hatású. A fürdővízhez adott alkoholos kivonatával egyes bőrbetegségeket és a reumát gyógyították. A fájából lepárlással nyert terpentinolajból pedig hátfájás elleni krémeket, sebfertőtlenítő kenőcsöt, porokat készítettek. Fiatal hajtásai illóolajokat és sok C-vitamint tartalmaznak. A fenyőrügy ezenkívül gyulladásgátló hatású, és serkenti a bőr vérkeringését. A gyantájából visszamaradt anyag sem megy kárba, belőle lesz a hegedűgyanta.
Az erdeifenyő különféle részeit és a belőle készült termékeket (kivonat, szirup) gyógynövényboltokban vásárolhatjuk meg, de akár mi magunk is könnyen elkészíthetjük.

Bár a fenyőfának nincs virága, mégis meg kell említeni a fenyőmézet, amely az édesharmatméz egyik fajtája. A fenyőfán élő levéltetvek állítják elő a mézharmatot, amelyet a méhek összegyűjtenek. Sötét színű, kellemes illatú és ízű méz. A fenyőméznek a legnagyobb az ásványianyag-tartalma az összes méz közül. Hatásairól bővebben itt.

Az erdeifenyő fontos faipari alapanyag, fája a borovi fenyő. Nagy gyantatartalmának köszönhetően tartós faanyag, alakját még átnedvesedve és kiszáradva is jól tartja, kézzel és géppel is könnyen megmunkálható. A faanyagban az évgyűrűk tisztán láthatók, a fa gyakran csomós. Papírgyártásra is alkalmas, de gyantatartalma miatt különleges vegyszerezést igényel (erre a célra a lucfenyő alkalmasabb). Az erdeifenyőt széleskörűen alkalmazzák faházak, kültéri falétesítmények készítésére, telített fájából vasúti talpfákat készítenek, ezenkívül felhasználják zsindelyként, útburkoló kockaként, hajóárbocot és vitorlarudat is készítenek belőle, sőt a jól ismert EUR raklap is általában erdeifenyőből készült. Az erdeifenyőről elmondható, hogy a szegelés, csavarozás jól tartja, de a ragasztás a nagy gyantatartalom miatt nehezebb.

Karácsonyfaként Magyarországon nem igazán terjedt el, ennek két oka is lehet: az egyik, hogy karácsonyfaként még mindig inkább a rövidtűs fákat kedvelik, a másik, hogy gyantája időnként csöpög.

Pálinkát viszont lehet belőle főzni, legalábbis a rügyéből. Íme a receptje:

Fenyőrügypálinka (ahogy a nagynéném készíti)

20 l-es edényt friss fenyőrüggyel megtöltünk, majd 15 l vízzel felengedjük. Hozzáteszünk 3 kg cukrot és egy mogyorónyi borélesztőt. Ha megforr, le kell főzetni. 

18 komment Címkék: pálinka gyanta gyógyhatás fenyőméz erdeifenyő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pálmakertész · http://palmaliget.blogspot.com/ 2011.12.28. 13:13:38

Nagyon nem szeretek kötekedni, tényleg csak a tisztánlátás végett.

"Bár a fenyőfának nincs virága..."

Tehát a Pinus sylvestris egylaki, az élénksárga porzós virágzata barkaszerű, megnyúlt tojásdad, a hajtások tövénél halmozottan állnak, a női virágzatok ibolyászöld színűek, a hajtások csúcsi részén egy-hármasával állnak, nyelesek, tojásdadok...

(azt pedig már csak mellékesen, hogy a pálinka Magyarországon termett gyümölcsből, vagy szőlőtörkölyből készül, hozzáadott cukor nélkül... ettől függetlenül kipróbálandó! :-) )

coremosh 2011.12.28. 16:00:47

Hello.

Olvastam valahol ,hogy az összes fenyőfélét fel lehet használni teának (mármint a tüskéjét)
ez valóban igaz?
pl be lehet legelni az ezüstfenyőt is?
erről valami leírást tudnátok mondani?

földes82 2011.12.28. 17:39:20

Azért elég eufemisztikusan fogalmaztad: "A fenyőfán élő levéltetvek állítják elő a mézharmatot...". Egyszerűbben: a levéltetvek ürülékét gyűjtik össze a méhek. Bár 2 állatot is oda-vissza megjárt, tényleg nagyon finom a fenyőméz.

Ehh 2011.12.28. 18:10:43

Ha jól gondolom, a cukrot inkább a mennyiség növelése érdekében teszik hozzá. Erdélyben ez csábító trükk, ha keveslik a mennyiséget, garantálva ezzel a másnapi fejfájást.

Nem vagyok egy nagy pálinkafőző, javítsatok ki, ha tévedek.

Mária 2011.12.28. 18:14:14

@Pálmakertész:

A poszt tele van pontatlanságokkal, és nem ártott volna orvossal, vagy legalább gyógynövény-kereskedő OKJ-s végzettséggel rendelkező emberrel konzultálni, mielőtt véglegesíti a posztoló az egyes betegségekkel kapcsolatban adott tanácsait, amelyek nem is tanácsok, hanem legfeljebb negyed-információk.

SOHA nem szabad olyan gyógyítással, betegségekkel kapcsolatos írást publikálni, amely tartalmában vagy maga a poszt írója nem ezer százalékig biztos, vagy szakember nem lektorálta, és a tartalom nem teljesen egyértelmű, a tanács nem követhető, a forrás pedig nem ellenőrizhető.

SOHA!

Ehh 2011.12.28. 18:20:25

@Mária:

A helyesbítéssel adósunk maradt kedves Mária, így a hozzászólása csak zavart kelt a mélyen tisztelt olvasókban.

Mária 2011.12.28. 18:23:17

@Ehh:

Nem áll szándékomban lektorálni a posztot.

Ehh 2011.12.28. 18:31:37

@Mária:

Ez esetben a kritikája nem több, mint egyszerű bekiabálás.

Mária 2011.12.28. 18:42:32

@Ehh:

Kedvesem, ha figyelt volna az általános iskolai biológiaórákon, akkor most nem engem provokálna, hanem saját kútfőből sorolná a hibákat.

bravura 2011.12.28. 18:44:23

@Mária: azt hallottam, hogy aki a kútba ugrik az sokáig fog élni.
Elhiszi?

Ehh 2011.12.28. 18:51:26

@Mária:

Sajnos a biológia tanárom hasonlóan szűkmarkú volt az információkkal kapcsolatban :(

A tankönyvben pedig nem sok szó esett betegségekről, mivel a könyv borítójára az volt írva, hogy Biológia, és nem az, hogy Kórélettan.

Mária 2011.12.28. 19:53:47

Bájos a naiv fanatizmusuk :)

Pálmakertész · http://palmaliget.blogspot.com/ 2011.12.28. 19:58:05

@Mária:

Tény, hogy egy szakmai jellegű publikációnál nem hátrány, ha a szerző lektoráltat, de mindenki tévedhet. Azt gondolom, hogy a Kapanyél nem egy szigorúan vett botanikai és természetgyógyászati blog, inkább csak egy kis ismeretterjesztés és némi reklám :-).

Más kérdés, hogy egy komment azzal ki tudja egészíteni a cikket, ha adott esetben javítja is hibákat. Ez viszont semmiképp sem elvárás...

kapanyél 2011.12.29. 09:48:29

@Pálmakertész: Köszönjük a kiegészítést:)

kapanyél 2011.12.29. 09:56:04

@Mária: @Pálmakertész: A Kapanyél tényleg nem természetgyógyászati blog, ezért nem is adunk meg csodarecepteket, hacsak magunk ki nem próbáltuk. Igyekszünk megbízható forrásokból dolgozni, ezzel együtt tévedhetünk, kihagyhatunk másoknak fontosnak tűnő dolgokat. Ezek kijavításáért, kiegészítéséért hálásak vagyunk, minden építő kritikát szívesen veszünk:)

Cpt. Flint 2011.12.31. 02:00:49

1. Az erdeifenyő bakonyaljai (fenyőfői) őshonossága erősen kérdéses.
2. "Az erdeifenyő fontos faipari alapanyag, fája a borovi fenyő." Az erdeifenyő fája az erdeifenyő... amelyet egyes asztalosok/faiparosok borovifenyőnek is neveznek, de ők is inkább csak az északabbról/keletebbről importált sűrűbb szövetű, göcsmentesebb erdeifenyő faanyagot.
3. Az erdeifenyő hivatalos gyógyszerkönyvi felhasználásai a következők: A zsenge hajtásvégeket - ált. más drogokkal vegyítve - köptetők előállítására használják. Illóolaja légcsőhurut, hörghurut esetén inhalációra, illetve külsőleg (kenőcs) javallt. Inhaláció esetén allergiás reakciót válthat ki. Gyantáját tapaszok, kötszerek rögzítésére szolgáló ragasztó készítésére és a szappaniparban használják. (Az ilyen tapaszok is okozhatnak kontakt allergiát.) A fenyőkátrány kenőcsök, lemosószerek, gyógyszappanok előállítására alkalmas pikkelysömör, egyes ekcémák, bőrzsírosodási problémák kezelésére. A terpentinolaj ipari oldószer, gyógyászati célra alkalmatlan.

Ha már kapanyél, akkor szerintem fontosabb lett volna a termőhelyi igényeket, az élő növény "felhasználhatóságát" és károsítóit taglalni.
Most már ezeket nincs kedvem bepötyögni, talán máskor.

Cpt. Flint 2011.12.31. 02:04:16

@coremosh: "hogy az összes fenyőfélét fel lehet használni teának (mármint a tüskéjét)" Kapásból mondom, hogy nem igaz, ha nem akarsz meghalni, akkor pl. ne próbálkozz a tiszafával... merthogy az is fenyőféle. De én a többivel se állnék neki csak így ötletszerűen babrálni... a fenyők illóolaja könnyen válthat ki allergiás reakciókat. A terpentin meg kifejezetten mérgező.

kapanyél 2012.01.01. 22:08:31

@Cpt. Flint: Köszönjük a kiegészítéseket. Ha tudjuk, hogy olvasóink között ekkora erdeifenyő-szakértő is van, rögtön Téged kértünk volna fel, kedves Flint Kapitány. Talán majd legközelebb:) De ha szívesen írnál valami Neked kedves témáról, csak szólj! Addig is köszi a sok hasznos hozzászólást.
süti beállítások módosítása