Árvalányhaj

2011.06.02. 06:00 - thunbergia

Ha Székesfehérvár felől autózunk a 8-as úton, Öskü környékén május végén, június elején az egész domboldalt beborítja a virágzó árvalányhaj.

Ennek a 30–40 cm magas, gyepes évelő növénynek több faja is él hazánkban, pl. a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), a csinos árvalányhaj (S. pulcherrima), a hegyi árvalányhaj (S. pennata) és a kunkorgó árvalányhaj (S. capillata). A csinos vagy mexikói árvalányhaj (S. tenuissima) pedig kerti dísznövény is, magja kertészetekben kapható.

Az árvalányhaj a homoki rétek, legelők, homokpuszták jellegzetes növénye. Ahol előfordul, ott tömeges, vagyis ameddig a szem ellát, hullámzik a rét, ahogy fújja a szél. Ez a növény egykor igen elterjedt volt, a rozmaring és a tulipán mellett az egyik ún. népi növényünk. Népszerűségét az is jelzi, hogy az árvalányhaj-bokréta a legények és a csikósok kalapját is díszítette. Petőfi Sándor több versében is megemlíti, íme az egyik:

"Árvalányhaj a süvegem bokrétája,
Árva leány a szerelmem violája:
Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
Ezt magamnak a faluban választottam."
(Árvalányhaj a süvegem bokrétája, 1844)

Tompa Mihály költeményében (Az Árvalányhajról, 1846) egyfajta eredetmítoszt alkotott, amikor megírta az árvalányhaj keletkezését: Árvalány haját két testvére bosszúból lenyírja, és kiszórja a kastély ablakán. Ezt a megaláztatást a lány nem éli túl, de a hajából árvalányhaj születik.

"Szép Árvalány az esti
Szellő szülötte volt;
S kikölt az árvalányhaj,
Mint a szellőcske szólt;

S azóta; hol tenyészik:
A rét vidékinél,
Lágyan ringatja anyja,
A csendes esti szél.

Legények! a leányhoz
Hogy hívek légyetek:
Bús Árvalány hajából
Bokrétát kössetek!

Azt szedjetek, leányok,
Ti is völgyön, hegyen!
Rút a leány, ha irígy;
Ő jó, szelíd legyen."

Ezt a történetet később Benedek Elek is feldolgozta, többünknek valószínűleg az ő meséje alapján ismerős. Aki nem emlékszik rá, itt újraolvashatja.

Magyarországon mára élőhelye annyira beszűkült, hogy az összes faja védett. Eszmei értéke egy 2001-es minisztériumi rendelet szerint 5000 forint (frissebb adatot nem találtam). 

1 komment Címkék: árvalányhaj védett növény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Triplets 2011.06.21. 08:38:26

Gyönyörű, sokszor arra megyünk le a Balatonra, de még nem figyeltem fel rá. A 8-as útról is lehet látni?
süti beállítások módosítása