A Wikipédia definíciója szerint "a gerillakertészet (guerrilla gardening és avant-gardening) erőszakmentes civil kezdeményezés, amelynek során a lakosság hivatalos engedély nélkül virágokat, fákat helyez ki vagy ültet el különböző nyilvános helyeken, ahol arra megítélésük szerint hosszú távon szükség van."
A mozgalom történetéről már sokan írtak, erre most nem térnénk ki, de magyarul olvashattok róla pl. itt.
Európában legaktívabb képviselője Richard Reynolds, aki Nagy-Britanniában sorra szervezi ötletes akcióit. Humorérzékét is dicséri a mai napra meghirdetett Royal Weeding Day, vagyis a Királyi Esküvő Napján király(i) gyomlálás folyik majd (remélhetőleg) nemcsak Anglia-szerte.
A nagy gyomlálás után pedig május 1-én 5. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Napraforgó Gerillakertész Napot (International Sunflower Guerrilla Gardening Day). A csatlakozni vágyóknak nincs más dolguk, mint néhány szem napraforgómaggal és egy tollal elindulni (lehetőleg csoportosan, hiszen a gerillakertészet alapvetően nem magányos műfaj), keresni egy arra alkalmas helyet, lyukat fúrni, a magokat elültetni, és később sem elfeledkezni róluk! A cél ugyanis a hosszú távú városképszépészet lenne, nem csak egyszeri fellángolás, politikai akció vagy figyelemfelkeltés, ahogy ez nálunk sokszor lenni szokott. Bár ez utóbbira is nyilvánvalóan szükség van (ld. a kátyúkat elkezdték betemetni, ahogy virágokat ültettek beléjük), de nem neveznénk hagyományos gerillakertészetnek.
Visszatérve a hétvégére: sokat keresgéltünk a neten, lesz-e valamilyen akció nálunk is napraforgóültetés-ügyben, de nem találtunk semmit. Ha tudtok ilyesmiről, jelezzétek, ha nem, itt egy kis kedvcsináló, vasárnapig még össze lehet hozni valamit… (Egyébként úgy tudjuk, Magyarországon közterületen engedély nélkül virágot ültetni még mindig illegálisnak számít, csak hogy tudjatok róla!)
Madg 2011.04.29. 23:20:00
Julio cesar 2011.04.30. 00:19:47
Legalábbis amíg lehet, mert kocsmanegyedet terveznek oda. ha tenni szeretnétek ellene, a virágültetésen kívül is:
www.peticiok.com/taban_megmentese
sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2011.05.02. 15:23:10
harcsabajuszos 2011.05.18. 13:50:48
Amerre járok és kirándulok, zöldségeket ültetek haszontalan virágok helyett. Néha gyógyvirágokat is, de alapvetően zöldségeket.
Ha sokáig tudom folytatni, ehetővé alakul a környék :-)
sztroberri · http://kapanyel.blog.hu 2011.05.18. 14:36:19