„Mint lyukas zsákból a lencse, úgy hulljon rád a szerencse” – szól az újévi jókívánság. Nos, most, hogy már harmadik napja eszem a lencsét a szebb jövő reményében, két dolog motoszkál a fejemben:

1. Nálunk évek óta nem elég nagy a lyuk a zsákon.
2. Ha szembetalálkoznék egy lencsebokorral, simán elmennék mellette, mert azt se tudom, hogy néz ki. Így:

A lencsenövény (Lens culinaris Medicus) képét látva nem tévedtem nagyot, tényleg elmennék mellette, mert igazából egyszerű gyomnövénynek látszik. A kb. 40 cm magas, amúgy mutatós kis bokor leveleivel és apró fehér virágaival nagyon hasonlít a bükkönyre. Azért sem sűrűn találkozunk vele, mert nálunk kevés helyen foglalkoznak a termesztésével, pedig az egyik legrégebbi kultúrnövény, már az ősember is ismerte.

Szöszös bükköny

Lencsevirág

Az időjárásra érzékeny hüvelyest mostanában főleg a Földközi-tenger mentén fekvő országokban termesztik. Konyhakertben valószínűleg azért próbálkoznak vele kevesen, mert már fél kiló lencseterméshez is elég sok bokrot kell nevelni, ráadásul védeni kell a peronoszpórától, a lisztharmattól és a szürkepenésztől. Megtámadhatják a gabonaszipolyok, a lencsebimbó-gubacsszúnyog, levéltetvek és a lencsezsizsik is. Aki mindezek ellenére kipróbálná, korán, már április elején vetheti magról istállótrágyával feljavított földbe. A lencsenövény a mérsékelten meleg helyet és a lazább szerkezetű (homokos), tápanyagban gazdag talajt szereti.

Ha kertünkben nincs is, azért elég sokféle közül válogathatunk. Nálunk a legelterjedtebb a barnás színű, de egyre népszerűbb az apró szemű vörös lencse is, mely a közel-keleti és az indiai ételek fontos alapanyaga. Valahol olvastam, hogy Indiában több mint 50 lencsefajtát ismernek, én meg csak ezt kettőt szoktam - ha elég ritkán is - főzni.

Az apró szemű fajták előnye, hogy nem kell őket beáztatni, nagyon gyorsan megfőnek. A francia zöld lencse (Puy-i) inkább szürkés árnyalatú, enyhén borsos ízű és árú. A csúcs pedig (árban is) a fekete lencse, más néven beluga, melyet a lencsék kaviárjaként is emlegetnek, hiszen nagyon hasonlít a Volga folyóban és az Azovi-tengerben honos tokhal (beluga) ikrájára, melyet szintén aranyárban mérnek.  

A lencsét az idők folyamán sok mindennek tartották: a gyász, de a szerencse és a gazdagság jelképe is, szegények eledele és melankóliát okozó étel, pedig csak a világ egyik legegészségesebb dolga. Nem csak január első napjaiban kellene enni, hiszen az egyik legjobb fehérjeforrás. Aminosavainak köszönhetően könnyebben emészthető, mint a többi hüvelyes. Jelentős, ám lassan felszívódó szénhidráttartalma miatt diétázók és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Tisztítja a beleket, ezért jó méregtelenítő. Magas a rost-, A-, B₁-, B₂-vitamin-, vas-, kálium-, magnézium- és folsavtartalma is. Egy csésze lencse állítólag a napi folsavszükségletünk 90%-át fedezi.

Könnyű csíráztatni is, amit idén kipróbáltam, hogy semmit ne bízzak a véletlenre. Szeretem a csírákat, de a lencse íze ebben a formában (nekem) feledhető. Viszont köztudott, hogy a csíra koncentráltabban tartalmazza az adott növény jó tulajdonságait, így abban bízom, a szerencsével is így lesz...

Forrás itt, itt,  itt.